Vitorlázás
A Földet körülvitorlázva Kirsten Neuschäfer 235 nap, 5 óra, 44 perc és 4 másodpercnyi versenyzés végén célba ért Les Sables d’Olonne-nál. A Golden Globe Race győzteseként ő a vitorlás sport történetében az első nő, aki földkerülő, ráadásul egyszemélyes versenyen diadalmaskodott. A fenti az összességében a rajttól a célig hajózott ideje. A hivatalos végeredményéhez ebből levonandó a Tapio Lehtinen kimentéséért kapott időkedvezmény, illetve a rendezők megvizsgálják, hogy mennyi üzemanyagot fogyasztott, ami szintén befolyásolhatja a versenyidejét.
Egy földkerülő vitorlázó persze, hogy nem az! Ám Kirsten sokféle módon kilógott a sorból, egész életében.
22 éves korában gondolt egyet, vásárolt egy bringát és Franciaországból hazakerekezett. Dél-Afrikába. Tizenötezer kilométer, egy év alatt, keresztül Afrikán. Gyerekkora óta vitorlázik is. A szólóvitorlázást sem akárhogy kezdte: egy vasbeton testű hajóval vitorlázott otthonról el Portugáliába, a finoman szólva erősen karbantartás-igényes vitorlással.
2015-től Skip Novaknak dolgozott az Antarktiszra, Patagóniába és a Falland-szigetekre vezető nyílt tengeri expedíciókon. Filmes csapatokat vitt, akik a National Geographics és a BBC számára készítettek természetfilmeket.

Kirsten Neuschäfer hajója a Cape George 36 „Minnehaha” – Fotó: GGR2022 / DD&JJ
A Golden Globe Race-re versenyzői tapasztalatok nélkül nevezett be, de kijelentette, hogy ő győzni szeretne. Úgy sejtem elnéző mosollyal, de nem vették túl komolyan.

Fotó: Alex Craig
Ötödikként ért az első lanzarote-i médiaponthoz, második volt Fokvárosnál és Hobartban, majd a Csendes-óceánon került az élre, amikor Simon Curwen kiállt Chilébe a szélkormányának javítása miatt. A Horn-foknál nagy előnnyel vezettet az indiai Abhilash Tomy előtt, aki aztán az Atlanti-óceánon utolérte, sőt egy rövid ideig úgy tűnt, hogy akár tartósan meg is előzheti. Ám az utolsó héten Kirsten újra nagyszerűen vitorláztott a Minnehahával és történelmi sikert elérve győzött.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.