Star Sailors League 2023 – Sanyi a király, és az egytestűek visszavágnak

Vitorlázás

2023. november 26. Ruják István hajozas.hu

Megosztás:

Mire jöttem rá a Star Sailors League döntő élő közvetítése, és a magyar csapat szereplése kapcsán?

Szomorú, de elsősorban arra, hogy olyan vagyok, mint a kissé retardált Sanyi az Üvegtigris című filmben, amikor lelkesen hallgatja a mesét, de már ott, hogy „hol volt, hol nem volt” csillogó szemmel azonnal közbevág „hol?”. „Várjál Sanyika!”

Lehet, hogy olykor én is túl korán kérdezek, és főleg, hamar alakítok ki véleményt? Együgyű hiba.

Persze mindenki, minden egyes ember a saját egyedi valóságában él, mindenki mást lát, mert más érdekli, mást ért meg, tart fontosnak. Van, amin én átsiklom, észre sem veszem, nem zavar, majd valami apróságtól pedig eldobom az agyam, miközben a mellettem álló nem érti, hogy mi bajom. Mondjuk, ha csak ezt belátná, megértené és főleg elfogadná minden ember, talán kevesebb vita és harc lenne a világban. De, hagyjuk ezt, nem ezért görnyedek a billentyűzet fölé!

A lényeg ebből csak annyi, hogy egyedien látjuk a világot. Nincs két egyforma lenyomat, két egyforma emberi elme! Legfeljebb az lehet, hogy valaki elhiszi másvalakinek a képét a világról a magáé helyett. Gyorsan, sanyisan.

Tekintve, hogy én egykor rengeteget versenyeztem, mégpedig szoros küzdelemben, olimpiai kishajós mezőnyökben, ahol sűrű a történés és centik döntenek, ezért biztos, hogy egészen mást látok egy futam közvetítésében, mint aki kevesebbet vitorlázott, nem annyira intenzíven hajtott. Arról nem is szólva, akinek lövése sincs arról, hogy milyen belülről egy vitorlás verseny. Pusztán mert sosem jutott hozzá, hogy kipróbálja, megélje. Pedig a vitorlás verseny közvetítések neki is szólnak, sőt, főleg neki!

A Star Sailors League egy gazdag ember kezdeményezéséből nőtte ki magát erre a szintre, amit most látunk. Talán még mindig ő a fő befektető és hajtóerő. Nyilván az volt a célja, vagy az egyik célja az, hogy közvetíthetővé, tömegek számára is fogyaszthatóvá tegye a vitorlás versenyzést.

Nem egyszerű feladat

Emlékszem annak idején, amikor húsz-harminc éve ez a kérdés felvetődött és vitorlázók, sportvezetők mind többet rágódtak a problémán, akkoriban egy riportban Wossala György markáns tömörséggel megfogalmazta, hogy mi okozza a nehézséget. Azt mondta, hogy amíg Jordan Jordanov bolgár hidegburkoló egy sörrel a kezében leül a tévé elé vitorlázást nézni, és mi a cirkálószakasz közepén nem tudjuk neki megmondani és érthetően megmutatni, ki vezet a futamon, vagy hogy áll az ő kedvence, addig nem lehet jól közvetíteni a vitorlázást.

Fotó: Martina Orsini

Erre a problémára számos megoldás született azóta, amelyek közül nagyon sok nekem nem tetszik. Persze mert egy telhetetlen és ebben műfajban talán vájtfülű marha vagyok. Viszont, amitől a képernyő előtt bús magányosan diszkréten letépem az arcomat, az másnak tartalmas információnak tűnhet. Én is vagyok így! Másban. Például egy műkorcsolya közvetítésben, ha a riporter egy ugrásra dupla Lutzot mond leszúrt Rittberger helyett, azt a hibát én addig úgysem veszem észre, amíg az a Rittberger kérem, nem fekszik ott vérbe fagyva. Ugye?

Ez viszont vitorlázás. Ezt ismerem valamennyire belülről is, itt könnyebben látom meg a hülyeséget és a szépséget. Éppen csak úgy látszik – ezt bizonyítja az SSL döntő – ez esetben a múltam hajlamosabbá tesz az elsanyisodásra. Vagyis túl gyorsan teszek fel magamnak kérdéseket. Hol volt, hol nem volt – Hol?

Ez még nem lenne nagy baj, hacsak nem adok azonnal választ, leragadva az esetleg lényegtelen vagy felszínes kérdésemnél, és már jön is ki belőlem az a vélemény kérem!

Star Sailors League? Először is a szlogen. „Az első futball világkupa… vitorlázásban.” Hogy lógatnálak egy felhúzóval kicsit a bokádnál fogva marketinges csávó! És komolyan is gondolja, tehát szerencsétlen versenyzőknek térdzokniban kell bohóckodni. Láttál ilyen vitorlázót valaha is, bárhol, bármilyen kikötőben? Adjál rájuk stoplist is hülyegyerek! Ettől fog Jordan Jordanov a képernyő elé kucorodni? Mondván, na végre, hogy fociznak a vízen! Jó, akkor megnézek egy becsúszó szerelést…

Fotó: Gilles Morelle

Aztán jönnek hozzá még a szpíkerek!

Az hagyján, hogy ma már minden iszonyatosan és harsányan jókedvű és izgalmas. A sörivástól az arckrémen át egy szem csokoládéig, amely a dzsungelbe varázsol. Buli van! Gut, Besser, Gösser! Csak neked, csak most és csak itt! De, nehéz úgy fokozni a hangulatot, ha az első pillanattól kezdve fennhangon üvölt a szerencsétlen. Amikor pedig izgalmas, esetleg valami jelentős hatású dolog történik, akkor nem csak fokozhatatlan a hangjában már félórája csúcsra pörgetett izgalom, de azonnal kiderül, hogy fogalma sincs arról, konkrétan mi történik. Nem tud értelmes információt gyűrni a mondataiba. Csak sikoltozik.

Elakad a malájok spinnakere. Ennek sok oka lehet. Mit hallok a jóembertől? Sőt kettőtől, nehogy egyetlen pillanat szünet legyen a szövegben, mert akkor érthetnénk, amit a hajóban beszélnek. Egyáltalán minek van ott mikrofon, ha nem hagyják hallani? Az információ pedig a következő: „Oh, no-no-no-no-no-no-no…” Pontosabban „naunaunaunaunau…”

De, ember! Mi a baj konkrétan? Mi történik? Elakadt a tackline? Rosszhelyre fűzték a sottot? Beakadt a golyó a szálingba? Répát húztak? Valaki valamit túl korán, vagy túl későn tett a csapatban? Mert egyik sem a naunaunaunau… (Én ilyen kutyát is tudok utánozni, mondja büszkén a lökött tankos Donald Sutherland a Kelly hőseiben.)

Ha ezeket kapja Jordan Jordanov, mit fog gondolni a vitorlázásról?

Mister Naunaunau krajcban sem magyarázza el, hogy mi a jelentősége egy szélfordulónak, mi az, hogy pozitív vagy negatív slág. Egyáltalán mit jelent az, hogy széltaktika! Hogy ez az egész egyrészt technikai, meg fizikai sport, magas szintű csapatmunka, de ugyanakkor mitől különleges szellemi játék. Itt ugyan ki sem írják, de elmondhatná, hogy mi az a VMG, és miért mond többet, mint pusztán a sebesség. És millió más apró érdekességet, amitől a vitorlázás különleges.

Vagy a technikáról valamit, amit mindenki használ. Nem konkrétan arra gondolok, hogy milyen hajó az RC44-es, amit itt nagy őszintén SSL47-nek neveznek azt sugallva, mintha erre fejlesztette volna a rendezőség a típust. Amelyik, amúgy tökéletesen alkalmas ehhez a játékhoz. Hanem a vitorlákról, aerodinamikai alapokról, még ha ez így félelmetesen bonyolultnak hangzik is. De lehet azt populárisan, érthetően is.

Én azért szerettem meg az amerikai futballt, mert a magyar tévéközvetítésben hozzáértően elmagyarázzák, hogy mi történik, mire figyeljek abban az összetett stratégiai játékban, amelyben elsőre csak az ütközések és esések lennének feltünőek.

Szóval kezdetben igencsak fanyalogva néztem meg egy-egy SSL futam közvetítését. És összekarmoltam az arcomat, bosszankodtam és hörögve csúsztam le a székről. Hogy lehet mindent, hogyan lehet lelketlen hozzá nem értéssel egy ilyen remek dolgot is elszúrni?

De, várjál már Sanyika!

Elolvasom Berecz Zsombor nyilatkozatát. Még a selejtezőket megelőző tesztverseny után azt mondta: “Nekem az eddigi nagyhajós versenyzéseim közül ez életem legjobb vitorlázása, de szerintem bárkit megkérdezel a csapatunkban, ugyanezt mondaná. Maga az ötlet remek. Olyan profi vitorlás versenyzés, ahol egy nemzetért küzdve csakis az eredményességre hajtunk, nem kell kiszolgálni senkit. Niklaus úr olyan versenyt talált ki, amelyen részt venni nagy élmény.”

Hoppá!

Jó, jó – engedek ki egy tonnányi gőzt Sanyibacsukódott agyamból – csinálni persze hogy jó. Ezek a hajók nagyszerűek, Russell Coutts és Andrej Justin gyönyörűen kitalálták, a Pauger Carbon meg remekül megcsinálta. Pontosan ilyen versenyekre termett, kis mezőnyben, profi csapatok rövid pályán vívott pörgős viadalaihoz.

De még nagyobb élmény lehet a legjobbaknak csapatot alkotva egy hajóban együtt küzdeni a nemzeti színekért. A profi tudású vitorlázó gyakran visz – esetleg jó pénzért – olyan csapatot, amiben több amatőr is van. Esetleg olyan nagyon kezdő, aki a töredékét sem láthatja annak, amit a profi észlel és megért, ezért a tennivaló nehezen magyarázható, gyorsan nem tanulható, a jó és főleg tudatos végrehajtása pedig nem elvárható. Vagyis arra is a profinak kell figyelni, és csak elfojtva belül, de kifelé mosolyogva bosszankodni. Ám itt, ebben a hajóban tényleg a legjobbak ülnek. Üdítő érzés lehet az, hogy egy fél szóból vagy akár szavak nélkül is megértik egymást.

Régen, amikor háromszemélyes Solingban hajtottam, a legjobb mancsaftom nem mesélgetett arról, ha valamit észrevett a pályán. Csak odamutatott, hogy „nézd!”. Ha pedig én a kormánytól például azt mondtam, hogy „futtatunk”, akkor nem kellett elmagyaráznom, hogy miért tesszük ezt, ő mit tegyen, mire, mennyit engedjen rá, és hová helyezkedjen. Üdítő élmény.

És így máris kezd jobban érdekelni a Star Sailors League!

Bár a lábszárvédők és a számomra agyatlan közvetítés még mindig karcolja az agyamat. De igyekszem nem törődni ezekkel.

Látom, hogy a mieink – és tényleg azok, mert itt nincs a hajókban szerződtetett külföldi sztár – milyen okos taktikával verik meg az utolsó hátszélben a finneket, amikor azok hibáznak. Már akkor is süt a belső képekből a koncentráció, amikor még alig közelednek az ellenfélhez. Naunaunau király egy pillanatra befogja a száját, és végre hallom, ahogy a spinnakeres érezve a lészáron az erőt – talán Adorján Bubu az – mondja az infót, így Bakóczy Robi a kormánynál tudja, hogy mennyire mehet mélységre. Ilyen gyenge szélben nagyon fontos segítség!

Aztán a finnek, ahogy a Sámánok közelednek, hibáznak. Kihalzolnak előlük. Az ilyenkor rendre elhangzó „kihasználták az ellenfél hibáját”, csak egy amolyan szerencseszagú sablonos mondat, pontatlanul kevés. Hiszen a támadó egység, az általuk adott nyomás és pontos helyezkedés az, ami belezavarja a hibázásba az ellenfelet. Mert az nem bírva a rá nehezedő terhet, egy lelkileg könnyebb megoldást választva nem tartja a kérlelhetetlenül közeledő és támadó ellenfelet, hanem egyetlen húzással próbálja lerázni. Aztán ráfarag, mert lelki puhány volt. Amikor újra egymás mellé kerülnek, akkor már még jobb pozícióból ugyanezért sikerül végül a Sámánoknak a luvban előzés, megtakarás és az utolsó gyönyörű métereken a finnek elé való centizve beejtés. Gyönyörű. Tanítani való.

Flottavitorlázás hívogató match race jegyekkel

Vagy elkezdem látni ennek a versenynek, a négyhajós, ráadásul közel azonos szintű csapatok aránylag kis pályán való versenyzésének érdekességeit. Látom, vagy lehet, csak bemagyarázom magamnak a csapatok eltérő taktikai stílusjegyeit? Mert ez nem párosverseny, match race, de nem is olyan, mint a mezőnytaktika, akár egy Éremfutam szűk, tízhajós mezőnyében is. Ez itt flottavitorlázás hívogató match race jegyekkel.

Tudom, hogy a maláj vagy az amerikai hajó kormányosa párosverseny specialista. Látom, hogy bele is mennek minden párviadalba, akár a saját kárukra is. Volt, hogy Berecz Zsombiék is megtették, de ők talán éppen azért, mert megszokták, hogy nagy, és főleg sűrű mezőnyben nagyon számít pár méter előny a következő szakaszon a tömegtől való meglógáshoz. És beleviszi őket a kérlelhetetlen győzni akarás.

Például egy krajc felső szakaszán az első két helyen találkozós helyzet alakul a malájokkal, akik jobbcsapáson jönnek, útjogosan. Az argentinok és amerikaiak egyértelmű 100-150 méteres hátrányban messzebb vannak. A mieink, lévén balcsapásosak, kezdenek ejteni. Ez szükséges, ha minél kisebb veszteséggel elmennének a keresztező hajó mögött, de jó akkor is, ha azok elé-alá fordulással próbálnak biztos szél alatti helyzetet kialakítani ellenünk, védve a pálya jobb oldalát, mert nem láthatják jól a vonalat, amin jövünk, így nehezebb a megfelelő pozícióba fordulniuk.

Ez utóbbi történik, a malájok fordulnak, de Robi – ahogy azt kell – luvolva visszahúzza a hajót az élesebb vonalra és így Malajziának nem sikerül azonnal „ziherelét” kialakítani, nem kell azonnal kifordulnunk. Persze így is ők vannak kedvező helyzetben, ilyenkor nagyon nehéz a szélfelőli hajó dolga. De a Sámánok próbálnak minél tovább ott maradni, még ha a maláj hajó lassan csúszik is kifelé. Mégis érdemes erőltetni a szélfelőli pozíciót, mert közel a bójavonal, és amíg ott vagyunk luvban, addig mi diktáljuk őnekik is, hogy mikor fordulunk a bója felé. Ahová akkor már szélalattiként majd mi érhetünk elsőnek.

Balra Malajzia küzd a biztos szél alatti pozícióért, jobbra a magyar hajó hosszan és szívósan tartja magát, hogy diktálhassa majd a bójavonalra fordulás helyét

És sikerül! Zseniális hajóvezetéssel sikerül. Fedésben a két hajó a már jobbcsapáson történő bójavételkor, de mi vagyunk előrébb. Majd a jobb gennakerhúzással, meg a pozícióból is fakadóan megcsúszunk, és a magyar hajó 5-10 méteres előnyével kezdődik a célba vezető, 1-1,2 kilométeres hátszélszakasz.

Igen ám, de azon az utolsó száz-kétszáz balcsapásos méteren, amelyen a malájok a szél felé keményen éleskedve (minél kisebb szögben haladva a szélirány felé) próbáltak biztos szél alatti helyzetbe kerülve még a bójavonal előtt „felszúrni” minket, és meglépni a magyar hajótól, természetesen mindketten lelassultak. Mellesleg itt speciel nagyon jól elmagyarázható lett volna a VMG, a relatív térnyerés… Eközben a pálya bal oldaláról érkező, szabadon krajcoló argentinok kihasználva a helyzetet, ideális szélszögön gyorsabban vitorlázva felzárkóznak szorosan a harmadik helyre.

Célvonalon Malajzia, mögötte Argentína, Magyarország és Egyesült Államok

Ugyanis a maláj hajó match race-es aggyal gondolkozva minket is lefékezett, amitől a flotta másik tagja jó pozícióba került. Párosversenyen ezt kell tenni, mert nincs más hajó a versenyben. Ezzel szemben, ha mezőnyben vitorlázik az ember, akkor a védekezés és a közvetlen, legközelebbi ellenfél hajó magunk mögött tartása közben arra is figyelni kell, hogy a mi párharcunkból más ellenfelek ne húzzanak hasznot. Ott nem lehet maximálisan kihasználni az ellenféllel szemben adódó lehetőségeket, hanem olykor hagyni kell őt is menni. Csak terelgetni a szélfordulókat persze számításba véve, hogy mi is őrizhessük a többi ellenféllel szemben kidolgozott előnyünket.

Utólag könnyű okosnak lenni, de bárcsak a magyar Sámánoknak ne sikerült volna megmaradni a malájok előtt, vagy ne mutatták volna be ezt a gyönyörű küzdést. Így, alig elsőként fordulva az utolsó szakaszra védekező pozícióban kellett hátszelezniük. A malájok match race-esen minket támadva ekkor is eszerint taktikáztak. A harmadik argentinok pedig továbbra is szabadon vitorlázhatták a maguk útját a szélfordulókhoz, a frissülésekhez, a hullámzáshoz igazítva. Persze Malajziának még igaza is lett, mert a magyar hajót sikeresen támadták, és még éppen győztek. De ebben szerencsések voltak, mert az argentinoknak nem sokon múlt a teljes siker. Egy fél hajóhosszon. A kék-fehérek pedig befutottak a maláj csapat által taktikai gúzsba kötött, így végül harmadikként célba érő magyar hajó előtt.

És mennyi ilyen apró csoda, okos sakkozás látható a Star Sailors League közvetítésben!

Ráadásul ezek pontosan ugyanazok az apróságok, amelyek bárkivel megtörténhetnek, aki bármilyen vitorlás versenyen, akár lassú túrahajók vetélkedőjén indul. Amelyek a foiler rohanógépek között ki sem alakulhatnak, vagy nincs ennyire fontos szerepük, esetleg a nagy tempó miatt észlelhetetlenek, holott ennek a játéknak az igazi gyönyörűségét jelentik. De itt, a „lassú” egytestűek profi – tehát szoros és magas szinten kivitelezett – versenyén a képernyőről is megfigyelhetők, megérthetők, tanulhatók, és főleg szurkolva élvezhetők.

Na, most akkor tetszik?

Hát, végül is, be kell lássam, hogy sokkal inkább tetszik, mint a SailGP vagy az America’s Cup.

Miért is? Mert azok a sebesség látványára korlátozottak. A mostani America’s Cup előverseny az AC40-esekkel – nekem például – teljesen érdektelen volt. Nem csak azért, mert a gyenge szélben azon az egyetlen dolgon múlt az eredmény, hogy ki mennyi időre tudja szárnyra emelni a hajóját, mert a vízen ülve egy ilyen foiler inkább csak döglött kacsa, mint vitorlás hajó. De még nagyobb baj, hogy az egész olyan, mintha egy számítógépes játékot vagy modellhajókat látnék.

A versenyzők nyakig a „gödreikben ülnek”, onnan nem mozdulnak, nem tudni, hogy mit csinálnak. Kilátszik négy bukósisak. Slussz. Lehetnének áruházi próbabábuk is távirányítással, hogy a fejük néha legalább biccenjen…

A SailGP sokkal jobb, a közvetítés is, és a versenyzés is. Persze a taktika itt is azon alapul, hogy ki tudja többet szárnyaltatni a hajóját, aminek az alapja a manőverek jó kivitelezése. Nagy a tempó, a szélfordulók nem látszanak, de a szerepük nem is lényeges. Ha valami, hát többet számítanak a frissülést hozó szélcsíkok. Izgalmasak a testközeli helyzetek, érződik a profizmus a kivitelezésekben, és érthető, hogy miért a legnagyobb vitorlás sztárok kellenek a hajókba. De, különösen a vitorlázásban járatlan nézőket, nem kötik le az események. Hosszan nem, mert a szórakoztatásnál annál több kell, mint szép képek és a látvány, ahogy „égnek a zsírpárnák”.

Az egytestű visszavág

Berecz Zsombinak a Star Sailors League-et dícsérő szavai után sanyiagyam a végső pofont lelkes amatőr vitorlázóktól és teljesen kívülálló nézőktől kapta. Lement néhány forduló és nagyon sok helyről, sokaktól hallom, hogy ez mennyire tetszik nekik, izgalmas, és várják az újabb futamokat. Leülnek, és végignézik! Nem bele, hanem végig. És várják, keresik másnap a folytatást!

És már nem hogy kétségeim lennének – az eredetiek most is igazak, csak mellékes apróságokká silányultak – hanem boldogan azt látom, hogy az egytestű hajók visszavágnak! A többtestűek és a gyors foilerek megjelenésével sokan elsírták, hogy itt az igazi, a teljesértékű vitorlás versenyzés vége. Dehogyis!

Lám, most kezd az a fajta versenyzés kívülállóknak tetszeni, kezd vonzóvá válni, amit olyan sokan szeretünk, akik műveljük is. Amely a látványos akciók és mozdulatok mellett sugározza az összetett szellemi játék szépségét, még úgy is, hogy a végtelen eszköztárnak csak néhány elemét teszi érthetővé.

De ha nézik az emberek, ha ez folytatódik, sőt a közvetítése javul, akkor végre, sok idő elteltével a közvetíthetőség igénye nem fogja tovább nyirbálni ezt a gyönyörű vitorlás sportot – sőt, pontosabb, ha életet mondok, mert nekünk az –, hanem közös mederbe kerülhet minden. Az aktív versenyzés élvezete és a közvetíthetőség marketingérdeke.

Igen, optimista vagyok. Végül is Király Sanyi is az. Az együgyű mindig optimista. És hát, éppen most jöttem rá, hogy én sem vagyok más!

Hé, kedves Jordan Jordanov! Nem, ne ugrálj kérlek! Maradj csak! Látom, hogy izgulsz. Megy a futam. Te csak maradj, figyelj, ülj a képernyő előtt! Majd én hozom azt a sört.

Ruji

Holnap. november 27-én kezdődnek a negyeddöntők!

Kapcsolódó