Vitorlázás
A hétvégén, március 16-án vagy 17-én várható az Andrea Mura La Corunába érkezése. Ő lesz a Global Solo Challenge kikötés nélküli szóló földkerülő verseny harmadik befutója.
(Utólagos bejegyzés: Mura március 17-én 13 óra 44 perckor célba ért. 120 napot és 44 percet vitorlázott a rajtja óta.)
A versenyen 16 vitorlázó rajtolt, de a mezőny többsége már feladta. Philippe Delamare és Cole Brauer célba értek. Rajtuk kívül, még öten vitorláznak. A harmadikként La Corunába érkező olasz Andrea Mura és hajójának története az előtte befutottakhoz hasonlóan érdekes.
A Global Solo Challenge ugyebár olyan földkerülő verseny, amelyen a versenyzők nem egyszerre rajtoltak. Mivel a hajóik sokfélék, és a technikai különbségeket nem a célba érkezés utáni számítással kívánta a rendező kiegyenlíteni, ezért a hajók becsült sebessége alapján a lassabbak korábban, a gyorsabbak akár hetekkel később rajtolhattak el a hagyományos nyugatról keletre, a három nagy déli fok, a Jóreménység, a Leeuwin-, és a Horn-fok megkerülésével teljesítendő pályán. Így elvileg akár egyszerre is érkezhetett volna a teljes mezőny a célba.
Természetesen nem ez történt. Nem csak azért mert ilyen jó előnyszámítás nem létezik. És nem csak azért, mert szerencse kérdése is, hogy a korábban vagy később indultak az óceánokon hol, milyen időjárással szembesülnek, illetve milyen műszaki hibákkal kell megküzdjenek. De az előnyszám úgyis csak a hajók közti különbség kiegyenlítését szolgálja. Az pedig egyértelmű, hogy Delamare, Brauer, és Andrea Mura is sokkal jobban vitorláztak, mint a hátrébb lévők.
A Global Solo Challenge résztvevői közül Mura volt a rajtolásra utolsóként besorolt. November 18-án kezdte a földkerülést. A számított menetideje 118 nap, amit majdnem teljesít, annak ellenére, hogy az egyik beksztégjének árbócból való kiszakadása miatt jó ideje már balcsapáson csak óvatosan terhelve a rudazatát, gyakran csökkentett vitorlázattal közeledik az európai célhoz.

Mura legalább öt héttel gyorsabban érhet célba, mint ugyanazzal az Open 50 hajóval De Gregorio 2000-2001-ben
Az Open 50 típusú Vento di Sardegna egykor a Vendée Globe-ot is teljesítette. Ez meglepően hangozhat, tekintve, hogy ötvenlábas, nem hatvan. De 2001-ben (utoljára) ilyen kisebb hajók is versenyezhettek az akkor még Open 60 néven ismert IMOCA hajók ellen. azóta ez nem lehetséges, sőt, most már a versenyen használható hajók életkora is korlátozott. Azóta a Vendée Globe egy igazán méregdrága profi vitorlázóknak és csapatoknak való eseménnyé vált. A 3. Vendée Globe-on Pasquale De Gregorio (Wind Telecommunicazione) a 15. helyen, a mezőnyben utolsóként érkezve 158 nap alatt abszolválta a földkerülést.
Andrea Mura most ugyanazzal a hajóval várhatóan a 120-121. napon befut, ami akkor is sokkal jobb teljesítmény, ha La Corunából indulva és vissza valamivel (max. két nappal) rövidebb a pálya, mint a Vendée Globa Les Sables d’Olonne előtti rajt és célvonallal.

Mura a Horn-foknál – Fotó: Vento di Sardegna
Egyébként Andrea Mura is a Vendée Globe-ról álmodott. Sőt! 2015-ben nagyon közel került álma megvalósításához. Már megvolt annyira az anyagi háttere, a szponzora, hogy új hajót építtetett. A számára a Persico üzemben készült Vento di Sardegna első generációs foiler volt. A teste, mint a később győztes Banque Populaire-é. A hajó elkészült, vízre szállt, ám a szponzor kifulladt, és Mura nem indult az induláshoz kötelező TJV versenyen, majd eladta a hajót.
Amely egyébként balszerencsés darab lett. Peter Heerema-t ugyan No Way Back néven az utolsó előtti helyen végig vitte a távon, de Fabrice Amadeo alatt 2022 novemberében a Transat Jacques Vabre-on kigyulladt és elsüllyedt. Lehet, hogy Mura nem is volt annyira balszerencsés, amikor lemaradt egy olyan Vendée Globe-ról, amit azzal a hajóval kellett volna megélnie?
Mindenesetre ez a Roberto Nannini által kitalált új földkerülő, a Global Solo Challenge az ő példájával is igazolja jogos helyét az ilyen szólóvitorlás versenyek sorában. Sosem volt olcsó egy Vendée Globe részvétel, de a hőskorban még a töredékéből megvalósítható volt egy mostani kampány kivitelezéséhez szükséges erőforrások nagyságához képest. Ha Fa Nándor ma lenne 35 éves, mint amikor megépítette az Alba Regiát, és ugyanúgy nekiállna egyedül a versenyben való földkerülésről szóló álmai megvalósításának, az egykori módon napjainkban nem juthatna el a megvalósításig. Márpedig ma is vannak hozzá hasonlóak, akik akár mindenüket hajlandóak feltenni egy ilyen földkerülés megélése érdekében.

Andrea Mura, két gyermek apja, nagy népszerűségre tett szert a közösségi médiában a Global Solo Challenge-ről küldött vicces beszámolói, és a gyerekeinek készített videói révén – Fotó: Vento di Sardegna
Most az ötvenlábas Vento di Sardegnaval beteljesedik az álma. De Gregorio, a néhai Simone Bianchetti (Vendée Globe 2001), Alessandro di Benedetto (VG 2012), és a most is aktívan újabb Vendée Globe-ra készülő Giancarlo Pedote (VG 2020) után ő lesz az ötödik olasz, aki egyedül vitorlázva, kikötés nélkül, a Horn-fokot is kerülve vitorlázta körül a Földet. Mögötte pedig majd érkezik még Riccardo Tossetto az Obportus nevű Class 40-val, hogy ehhez társasághoz hatodikként csatlakozzon.
A Global Solo Challenge nyomkövetős térképe
A Global Solo Challenge földkerülőn 16 hajó rajtolt el. Ketten célba értek. Jelenleg, március 14-én még öten vitorláznak La Coruna felé, kilencen pedig kiálltak a versenyből.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.