Meghalt az előző Vendée Globe-ot rekorddal megnyerő Charlie Dalin

A 10. Vendée Globe győztese új földkerülő csúcsidővel Charlie Dalin volt. 64 nap, 19 óra, 22 perc, 49 másodperc alatt a Föld körül.

Amikor a francia Charlie Dalin 2025. január 14-én óriási rekorddal célba ért, a családján kívül még senki sem tudta, hogy a halálos betegséggel küzdve vitorlázta körbe a Földet! A saját segítőcsapatának sem árulta el, hogy egy évvel korábban 15 centis daganatot találtak a vékonybelében és hogy immunterápiás gyógyszereket vitt magával a világ egyik legkeményebb sportversenyére, ahol a versenyzők egyedül, külső segítség nélkül kerülik meg a Földet.

8 hónappal később, Dalin frissen megjelent könyvében írt a betegségéről, akkor is csak azért, hogy másokon segíthessen ezzel.

A vitorlázó 2,5 éven át harcolt a GIST nevű bélrákkal, mára virradóra halt meg egy francia kórházban. Dalin hatéves kora óta vitorlázott, tengerihajó-tervezésből volt diplomája és a hosszútávú versenyek specialistája volt. Már a megelőző Vendée Globe-on is ő futott be elsőnek, de utóbb, időjóváírásoknak köszönhetően visszasorolták másodiknak. A következő alkalommal már nem volt vita, hogy ő a legjobb a világon.

Tavalyi rekordja után az alábbiakat nyilatkozta:

„Azt hiszem, még soha nem éltem át ehhez hasonló érzelmeket. Ez a célbafutás messze a legszebb élményem. Bátran kijelenthetem, hogy én vagyok a világ legboldogabb embere. A Vendée Globe megnyerése volt az álmom. Az elmúlt négy évben fáradhatatlanul dolgoztunk a valóra váltásán. A hajó hihetetlen jó volt, és minden, amiért éltünk és dolgoztunk, most, ebben a pillanatban megvalósult. Teljesen el vagyok ragadtatva – ez egyszerűen csodálatos.

A Vendée Globe győzelem valami igazán egyedi érzés. Szavakkal kifejezhető, hogy mennyire boldog vagyok. A verseny olyan gyorsnak tűnt, mintha csak egy 48 órás sprint lett volna. Nehéz elhinnem, hogy már vége. Az út során csak kisebb műszaki kihívásokkal szembesültem, a hajó remekül bírta, és ez a csapat hihetetlen munkájának köszönhető. A verseny közben úgy éreztem, egy igazi gyöngyszem volt a kezemben .

A 2024-es teljesítményem előrelépés a 2020-ashoz képest, és hihetetlenül büszke vagyok erre utamra.

A Yoannnal vívott csata fenomenális volt. Nagyszerűen vitorlázott, keményen nyomult délen és könyörtelenül támadott. Neki köszönhető, hogy ilyen pörgős lett ez a verseny. Az ő állandó nyomása az út minden pillanatát kihívássá tette, és ez az intenzív rivalizálás tette lehetővé, hogy elérjük ezeket a rekordokat.”

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.