Erős mezőnyben Berecz Zsombor 2., lett a Kanári-szigeteken megrendezett hagyományos téli regattán, amely mindig kiváló felkészülési verseny a szezonra. Érdi Mári 3. helyen áll
A második versenynapon futamgyőzelem helyett feketezászlós balszerencse és egy 2. hely jutott Márinak. Vadnai Jonatán ezen a napon már megmutatta mit tud, Benjaminnak viszont még mindig nem jönnek a jó lapok.
A lengyelországi Laser Európa-bajnokságon az első napi futamokon a magyar versenyzők még nem turkáltak a mázlizsákban, a kezdésük közepesre sikeredett.
Szeptember 30-án a Tokiói Olimpia és Paralmpia szervező bizottságának elnöke kijelentette, hogy 2021-ben „minden körülmények között” megrendezik a Játékokat.
Érdi Mári a hosszú versenyszünete után is nagyszerűen szerepelt. A Kieler Wochén bronzérmet szerzett nagy versenyben az első kettővel. Telefonon beszélgettünk a verseny után
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hivatalosan bejelentette, hogy a tokiói olimpiát a jövő évre halasztják és legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni.