Külföld
Május 10-én munka közben életét vesztette a Baysian kiemelésén dolgozó egyik búvár, egy 39 éves holland férfi.
Két nappal a baleset után, az olasz lapokban megjelent hírek alapján elvethető az a kezdetben felmerült feltételezés, hogy a búvár rosszul lett az ötvenméterese mélységben, vagy a felszerelése hibásodott meg.
A búvárt a Bayesian rudazatának leszerelése közben érte a baleset, miközben az oldalán fekvő hajótestről igyekezett leszerelni a hajó épen maradt rudazatát. A víz alatti felvételek tanúsága szerint, a bum leszerelése közben, miután csavarkulcsokkal nem boldogultak a búvár egy társával együtt egy víz alatt működő lángvágó szerszámmal dolgozott. A hivatalosan meg nem erősített feltételezések szerint a vágás után lezuhanó bum egy fém eleme ütötte meg a búvárt. A Bayesiennek különösen nagyméretű aluminium bumja van, amelybe a 71 méteres árbócra húzható nagyvitorla is betekerhető. A baleset pillanatában a víz alatti kamerák működése is megszakadt. A búvárbaleset vizsgálatát is a Bayesien elsüllyedését vizsgáló bizottság végzi, amelynek vezetője Raffaele Cammarano úr.

A Bayesian árbócostul az oldalán fekszik az ötvenméteres mélységben. A pirossal jelzett részen vannak a vendégkabinok, ahonnan az áldozatok a gyors elsüllyedéskor nem tudtak kiemenekülni
Több alkalommal is részletesen írtunk a Bayesian balesetéről. A luxusvitorlás 2024. augusztus 19-én hajnalban Szicília partjainál, Ponticello közelében horgonyozva feltehetően egy légzuhatagban nagyon gyorsan, néhány perc alatt borult fel, és süllyedt el. A hajón tartózkodók közül heten vesztek a tengerbe. A Bayesian katasztrófájáról, az időjárási körülményekről, lehetséges okokról négyrészes sorozatban írtunk. A horgonyon álló vitorlás az olasz hadsereg időjárási szakértői szerint feltehetően egy nem várt légzuhatagban süllyedt el ilyen gyorsan.
Az eredeti tervekhez képest többhavi késéssel április végén kezdtek hozzá az 50 méter mélyen lényegében ép állapotban fekvő Bayesian kiemeléséhez. Most a kiemelési műveletet a holland búvár halála miatt az eset vizsgálatának idejére felfüggesztették.

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.