Balatoni-Hajozasi-Zrt-2017-beszamolo-nyereseg-Siofok-Kikoto-Hajoallomas-NemzetiRegatta-HAJOZASHU

A Balatoni Hajózási Zrt. többségi tulajdonosává válhat az állam

fotó © HAJOZAS.HU

A május 23-i közgyűléssel lezárt eredményes és kiemelkedő 2017-es év után a Társaság további fejlesztésekkel és a szolgáltatáskínálat szélesítésével kezdte meg a 172. hajózási szezont és készül a nyári főidényre.

Kiemelkedően eredményes évet tudhat maga mögött a Balatoni Hajózási Zrt., az utasszámok – több tényező együttes hatására – jelentősen emelkedtek a korábbi évekhez képest. A vállalat 2018. május 23-adikai közgyűlése 100%-os egyetértéssel fogadta el a BAHART éves beszámolóját, amely szerint a Társaság mérlegfőösszege meghaladja a 8 milliárd Ft-ot, a 2017. évi beruházási teljesítménye pedig közel 800 millió Ft.

Kollár József vezérigazgató megállapította, hogy a vállalat stratégiában foglalt fejlesztése, modernizálása a terveknek megfelelően alakul. A cégvezető kiemelte annak fontosságát, hogy a Társaság a stratégiai célok megvalósításán tudatos és következetes munkával dolgozik, a vállalat sikeresen halad előre a modernizáció végrehajtásában, amelyet jelez a stratégiai célszámok túlteljesítése, az időarányos feladatok 97%-os teljesítettségi szintje, valamint az utazóközönség számára is érzékelhető megújulás és szolgáltatás bővülés.

A közgyűlés által elfogadott 2017-es üzleti év forgalmi adatai, eredményei:

2017-ben a BAHART 1.143.000 utast szállított Szántód és Tihany között. A forgalomnövekedés mintegy 2 % többletet jelent a 2016-os kimagasló rekordévet követően.

A séta- és programhajók által szállított utasok száma ismét meghaladta a 700 ezret, 2016. előtt utoljára 2009-ben regisztrálhatott a BAHART 700 ezer fölötti utasszámot.

Pozitívan teljesített a cég vitorlás üzletága is. 2016 májusában megnyílt a Balaton legnagyobb vitorláskikötő láncának 11. tagja, az Alsóörsi Vitorláskikötő, melyben 2017. áprilisára elkészült a fejlesztés 2. fázisát jelentő újabb 100 bérelhető hely. Párhuzamosan zajlott a fonyódi vitorláskikötő beruházás is, mely szintén férőhely bővülést jelentett. A társaságnál a 11 kikötőben bérelhető vitorlás helyek vonatkozásában a teljes kihasználtság 90%-os.

A cég éves nettó árbevétele meghaladta a 2,8 milliárd Ft-ot, a 2017. évi adózás előtti eredménye pedig 144,6 millió Ft lett.

A balatoni kormányprogramban a cég fejlesztéseire előirányzott 12,6 milliárd forintról még zajlanak az egyeztetések.

A cég és a Magyar Turisztikai Ügynökség szakemberei tárgyalnak egy átfogó balatoni vízi-közlekedési koncepcióról, ami meghatározza majd a cég flottabővítésének irányát is – mondta a vezérigazgató. A hajózási társaság tulajdonosi viszonyaival kapcsolatos tervek továbbra is arról szólnak, hogy az állam nem az önkormányzatok helyett, hanem azok mellett kíván részt venni az irányításában, többségi tulajdonossá válva – fogalmazott Kollár József, hozzátéve: az önkormányzatok saját ereje kevés lenne a társaság versenyképességének megőrzéséhez.

 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.