Balaton
Az egyelőre még önkormányzati tulajdonban lévő cég beszámolója szerint eddig jól alakult az idei, 172. balatoni hajózási szezon, amely húsvétkor indult, tavalyhoz képest változatlan díjakkal. A meleg tavasznak és a hosszú hétvégéknek köszönhetően június 30-ig 184 ezer utast szállítottak a személyhajók, ami 23 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A Szántód-Tihany között egész évben közlekedő kompon az év első felében 18 százalékkal nőtt az utasok száma, ami köszönhető annak is, hogy az elmúlt télen nem fagyott be a tó, továbbá optimalizálták a menetrendet. Az első fél évben 396 ezer utast, 131 ezer gépjárművet és 27 500 kerékpárt szállítottak a balatoni kompok.
A társaság utasforgalmának csaknem egyharmadát a séta- és programhajók utazóközönsége adja. Idén is úgy állították össze a kínálatot, hogy minden korosztály találjon kedvére való lehetőséget. A különböző kikötőkből hetente 13 Varázshajó indul a gyerekeknek, 29 bulihajó a szórakozni vágyóknak. Sétahajózni heti 288, naplementét nézni heti 32 járaton lehet. Az idén is lesznek Minimax Gyerekhajók, Tihanyi-félszigetet kerülő sétahajók, kompkoncertek, és újdonságként Keszthelyről hetente egyszer csillaglesre is lehet indulni hajóval.
Az első járat Szántódról 6 óra 40 perckor, Tihanyból 7 órakor, az utolsó járat Szántódról 23 óra 20-kor, Tihanyból 23.40-kor indul.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.