Itthon
látványterv © Dombaiterv Építésziroda
Az egykori gyártelep helyén szabadidőközpontot, páratlan panorámával rendelkező sportcentrumot alakítanak ki. A motorcsónakkal, jachttal érkezők számára is kínálnak szolgáltatásokat, valamint magánberuházások révén a terület szomszédságában társasházat építenek, és egy étterem is működik majd.
Úgynevezett barnamezős – azaz meglévő, de felhagyott ipari terület rehabilitációjával megvalósuló – beruházás révén három év alatt teljesen megújul az egykori Selyemgyár és a volt Temaforg vállalat által használt terület.
Amint arról Szekó József, Mohács polgármestere tájékoztatta a Mohácsi Újságot, a mintegy 1,1 milliárd forint uniós forrás bevonásával megvalósuló fejlesztés két ütemben, várhatóan 2020 végére készül el.

látványterv © Dombaiterv Építésziroda
Az önkormányzat tulajdonát képező, egy hektárnyi terület jelenlegi formájában nem illeszkedik a városközpontba, mindkét terv célja, hogy a leromlott épületek és közvetlen környezetük úgy újuljanak meg, hogy alkalmas legyen közösségi funkciók ellátására.
Az I. ütemben új rekreációs, kulturális és szabadidős városi terület jön létre. Négyszáz ember befogadására alkalmas rendezvénytermet, Innovációs és Technológiai Központot, játszóházat valamint iroda-, üzlet- és kiszolgáló helyiségeket alakítanak ki.
A régi gyárépület udvarán szabadtéri rendezvények lebonyolítására is alkalmas szabadidőpark, játszótér illetve senior játszótér létesül.

látványterv © Dombaiterv Építésziroda
A földszinten transzformátor helyiség, recepció, öltöző, kültérről is elérhető vizes helyiségek, valamint különböző kereskedelmi és szolgáltató egységek kapnak helyet.
Emellett az épületben a jachttal, motorcsónakkal érkező vízi turisták számára áram- és vízvételi, valamint hulladék elhelyezési lehetőséget is biztosítanak.
Az emeleti részen a páratlan dunai panorámával rendelkező sportcentrum két fallabda pályával és egy multifunkcionális fitneszteremmel fogadja majd a sportolni, kikapcsolódni vágyókat. Az elbontott épületek helyén street workout pályát és aktív szabadidős sportparkot építenek.
Az épületek rekonstrukciója mellett a közterületek is megszépülnek. Egységes burkolt felületek, köztéri műalkotások, utcabútorok és díszvilágítás ékítik majd a környzetet. A közbiztonság javítása érdekében térfigyelő kamerarendszert is felszerelnek.
A beruházás közvetlen szomszédságában két magántőkéből megvalósuló fejlesztésre is sor kerül. Magánbefektetés révén étterem nyílik, a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Kft. pedig társasház építésébe kezdett.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.