Legalább 2000 konténer veszett a Csendes-óceánba a ONE Apus fedélzetéről

Évente rengeteg konténer kerül a tengerbe

Amikor a Vendée Globe vagy más vitorlásversenyen egyik másik hajó ismeretlen víz alatti akadálynak ütközve sérülést szenved, a kárt okozó tárgy lehet természetes eredetű (fa, jégtörmelék, stb.), de ma már egyre gyakrabban emberi hanyagaságból a tengerbe került szennyeződés okozza a balesetet. Ez lehet bármi, akár elveszett vagy még inkább szándékosan a vízbe kidobott halászháló, elkóborolt, a helyéről leszakadt hajózási jel (ezekre konkrét példa akad a földkerülő vitorlás versenyekről). De a vizbe kerülő konténerek is óriási veszélyt jelentenek, különösen a kisebb hajókra. Nem süllyednek el egyhamar és a tartalmuktól függően akár hónapokig lebeghetnek a vízfelszínen vagy közel a felszínhez észlelhetetlenül, ám a hajókat veszélyeztető mélységben.

A rakomány harmada esett le a fedélzetről

A ONE Apus konténerszállító Kalifornia felé hajózott a Csendes-óceánon, amikor november 30-án a viharos időben a rakomány megmozdult. A tulajdonosok és menedzsereik szerint 1 816 darab konténer veszett el. A hajó megérkezett a japán Kobe kikötőjébe, ekkor készültek az itt látható felvételek. A sérült, de fedélzeten maradt konténerek számbavétele után lehet majd pontos számokat tudni, de a szakértők a felvételek alapján úgy vélik, hogy a közölt számnál több konténer került az óceánba.

Drónfelvétel a Kobéba érkező ONE Apusról

A videót a WK Webster & Co., a világ egyik vezető tengeri áruszállítási igényekkel foglalkozó tanácsadója készítette. A felvétel alapján a cég szóvivője mondta:

„Jól látható, hogy a fedélzetre rakott sorok többsége összeomlott a hajó jobb és bal oldalán egyaránt. Mindössze 6 maradt sértetlen vagy részben sértetlen. Abból kiindulva, hogy a rakodáskor a sorokban 6, illetve 8 konténert rakodtak egymásra a becslésünk szerint körülbelül 2 250 negyvenlábas konténer veszett el vagy sérült meg. Ez pedig azt jelenti, hogy több, mint a rakomány egyharmada veszhetett oda.”

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.