420-as VB – Szűcs Benedek és Csizmazia Bence 10. helyen, messze az elvárások felett

Gyenge szélben, idegtépő futamok

A csütörtöki versenynapon mindössze annyi szél fújt, hogy a nyílt kategóriában az Arany csoport 37 hajós mezőnye teljesíthetett egyetlen futamot. Az is rémálomba illő lehetett néhány csapatnak, mert a leálló szélben mindössze tizenhatan tudtak limitidőn belül célba futni. Mivel az összetettben addig vezető olasz Taglialegne – Versolatto kettős is lemaradottak között volt, így a versenyben, ha csak egy ponttal is, de az amerikai Freddie Parkin és Asher Beck állt az élre.

Gyenge szélben nagyon szoros küzdelem zajlik az alsóörsi 420-as világbajnokságon – Fotó: Cserta Gábor

Sokan bosszankodhattak, mi viszont örülhettünk, mert Szűcs Benedek és Csizmazia Bence 9. helyen futott be. Így az összetett eredménylistán a 10. helyre jöttek fel a négy selejtező és eddig egy döntő futam után.

Szűcs Benedek és Csizmazia Bence számára az Arany csoportba kerülés volt az elérendő cél, amit nem csak teljesítettek, de eddig magasan felül is múlnak. Az eredményük különösen értékes, mert a súlyuk alapján nekik inkább az erős szél fizethetne. Ám a Balaton eddig csak az augusztus első felében megszokott gyengeszeles arcát mutatta. Nem is hiszem, hogy bárki irigyelné Fluck Bence főrendezőt vagy Rauschenberger Miklós pályafelelőst, akik mindezek ellenére már összehoztak annyi futamot, amennyi a világbajnokság érvényességéhez szükséges. Még két versenynap van, a 420-as VB szombaton ér véget.

A 420-as világbajnokság eredményei ITT találhatók

Parti riport Szűcs Benedekkel és Csizmazia Bencével az első döntő futam után

Az adott szélviszonyok miatt senki sem irigyli a versenyrendezőséget – Fotó: Cserta Gábor





Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.