Ha már VB van Alsóörsön: 420-as osztálytörténet

Vitorlázás

2022. augusztus 10. Ruják István Cserta Gábor

Megosztás:

Úttörő, sokoldalú hajó

Ha már világbajnokság zajlik Alsóörsön, ha már éppen most 244 darab 420-as szeli a Balatont, akkor tudjunk valamit a típusról, annak történetéről is!

A 420-as – ki gondolná, hogy ilyen öreg – 1958-ban született. Sikerével és technikai fejlődésével nagy szerepet játszott a teljesen műanyag hajók elterjedésében a dingik között.

1958-ban a britek és franciák Dover – Calais – Dover dingikel rendezett versenyt szerveztek (ma már ilyen szóba sem jöhetne!) és ekkor került szóba, hogy igény lenne egy jól kezelhető kétszemélyes dingire, a már meglévő, de régebbi konstrukciójú, erősen avuló típusok helyett.

A francia cibouri Socoa vitorlás iskola vezető oktatói Pierre Latxague és Aristide Lehoerff által megfogalmazott elvárásoknak megfelelően Christian Maury tervezte a 420-ast. Lényegében azt kérték Maurytól, hogy az akkor ötéves 505-öst kicsinyítse 4 méter 20 centi hosszúra. Ennél a francia tervező többet tett. Bár a 420-as sok megoldásában hasonlít, a brit típusnál egyszerűbb hajó, miközben számos ötletes újítást is tartalmaz. Ez annak is köszönhető, hogy a prototípust Francis Mouvet tesztelte, aki több módosítást javasolt, illetve megtervezte a 420-as dinamikus logóját. Számos ügyes fejlesztést javasolt a veretezésben, illetve a svertkaszni megoldásában.

Mouvet a feleségével vitorlázva próbálgatta a hajót és a javaslatára a dingi aránylag kisebb vitorlafelületet kapott – ketten 110 kilót nyomtak – amitől az ideálissá vált fiatalok és könnyűsúlyú csapatok számára. Tehát azonnal vonzó típussá vált a vitorlás iskolákban és utánpótlás-neveléssel foglalkozó klubokban.

Egyébként kezdetben Latxague és Lehoerff fixálni kívánták a 420-as svertjét, elképzelésük szerint, hogy ne legyen borulékony. Ez természetesen haszontalannak bizonyult. Az eset inkább azt mutatja, hogy akkoriban még szakemberek is milyen keveset tudtak az uszonyos kishajók, a dingik viselkedéséről és stabilitásának feltételeiről.

A Lanaverre hajó

A 420-ast sorozatban a bordeaux-i iparos Lucien Lanaverre kezdte gyártani és később szálltak be a készítésébe olyan ma már jól ismert hajógyártó műhelyek, mint a spanyol Roga, az olasz Nautivela, vagy az amerikai Vanguard, miután az IYRU (később ISAF, ma World Sailing) nemzetközi osztálynak ismerte el a típust.

Lanaverre 420-as (balra) a hetvenes évekből (még nyitottabb orrfedélzettel). Jobbra az 1968-as francia bajnok még faárbóccal és Elvström vitorlákkal

A tervező Christian Maury azt javasolta Lucien Lanaverre-nek, hogy a 420 építéséhez az akkoriban forradalmian új üvegszál-erősítésű, hőre keményedő poliésztergyantás műanyag technológiát használja. A második világháborús hadiiparban fejlesztettek rengeteget ezen az építési módszeren, és már megjelent a hajóiparban is, de fontos szerkezeti elemeket még mindig fából építettek.

Maury az ilyen negatív formasablonban készülő üvegszálas technológiához ideális ívelt formákkal tervezte meg a 420-ast, mint amilyen például a pár évvel korábban született Finn dingi vagy az 505-ös volt. Ezeket a hajókat akkoriban még mindig fából építették (például a testet ragasztott és hőkezelt rétegelt lemez palánkozással) és a műanyag alkalmazása is leginkább a test, a héj elkészítésében kezdett terjedni, míg például a fedélzet gyakran továbbra is fából készült.

A fát használó technológiáknak a lapos síkokkal és az egy irányban hajlított ívekből alkotott formák kedveztek, míg az üvegszálas-poliészter már ideális több irányba hajított, bonyolult íves formák elkészítéséhez.

Lanaverre belevetette magát a műanyag hajó építésbe és technológia-fejlesztésbe. Az első 420-asokban még voltak fából készült erősítések, vagy inkább csak betétek. Például a tükörben a kormányveret vonalában, a gerincben az árbóctalpak alatti részen, vagy a teljes munkapad. Aztán a fejlesztés során ezek fokozatosan eltűntek.

Az első 420-asok még fa rudazattal készültek, amit rövidesen felváltott az aluárbóc, amely tartósabb, dinamikusabb és nem utolsó sorban a kötelek, felhúzók belül vezethetők. Kezdetben szinte kizárólag Proctor profilokat használtak a 420-asokon. A vitorlákat évekig egységesen és kizárólagosággal az Elvström Sails készítette.

Siker Amerikában

Amerikában hatalmas sikert aratott az új osztály. Akkorát, hogy az USÁ-ban sokan máig azt hiszik, hogy a 420-as amerikai eredetű hajótípus…

Az Olaf és Peter Harken alapította Vanguard műhelyben kezdték gyártani, márpedig ők komolyan adtak a minőségre. A 420-as rövid idő alatt teret nyert az egyetemi sportban. Majd a pragmatikus amerikaiak a saját céljaikra megalkottak két egyszerűsített változatot.

Az amerikai Club 420, a C420 az eredetinél nehezebb, merevebb, strapabíróbb testtel és nem kúposított aluárbóccal felszerelt 420-as. Nem ismeri el a nemzetközi osztályszövetség, sem a World Sailing, De stabil, remek oktatóhajó.

Amerikai Club 420-asok versenye

A Z420 a klubváltozatnál 50 kilóval könnyebb, viszont trapéz nélkül vitorlázzák. Elsősorban a főiskolai sportversenyeken használják.

50 000 darab

Napjainkig – az amerikai módosított típusokat nem számítva – közel ötvenezer darab 420-as épült. A mára már nyugdíjaskorú, de messze nem öreges kis hajót rendre szorongatják új típusok, amelyek persze sok szempontból modernebbek. Mégis a 420-as helye biztosnak látszik, különösen az utánpótlás-nevelésben, és az is bebizonyosodott, hogy az olyan konkurens, hasonló méretű hajóosztályok, mint a 29er szkiff fejlődését nem gátolja, de segíti a 420-as léte. Mert olcsóbb, egyszerűbben kezelhető. Vele ugyanúgy érzékeny hajóvezetés és akrobatikus vitorlás mozgás tanulható, éppen csak kisebb költséggel. A kisebb hajókból érkező fiatalnak esetleg nagyobb biztonságérzetet is nyújt, ami kezdetben igen hasznos. Az átjárás pedig a 420-asból a rokontípusokba kézenfekvő, az arra motiváltaknak zökkenőmentes lehet, miközben az is megesik, hogy valaki a modernebb típusból száll vissza 420-asba, miután annak értékeit éppen a másik, modernebbnek tartott hajóban nem találta meg.

A képen a 2016-os EB-n résztvevő Formanek Liza – Kalmár Luca kettős

Magyar 420-as osztálytörténet

Ezt a részt személyes emlékekkel kezdhetem, mert a hajótípus pontosan egyidős velem, bár lehet, hogy a kis rohadék fiatalabb maradt…

Sosem ültem 420-asban – nem az én méretem –, mégis két határozott emlékem él vele kapcsolatban.

Az első 420-as Magyarországon

Sokaknak emlékeztes máig is, amikor 1972-ben egy koranyári napon az első 420-as megérkezett Magyarországra, a Velencei-tavi Vízi Sportiskola agárdi telepére. A sportiskola mindenható fővezére Reinhardt György, hitt benne, hogy a típus olimpiai osztály lesz. Végül is csak 50 centit tévedett, mert később az ennyivel nagyobb (és öt évvel fiatalabb) 470-es került be a Játékokra. Persze azt a típust is a balatoni szakembereket megelőzve, gyerekkorunk félelmes és csak utólag, felnőtt fejjel nagyra becsült, sőt, szeretett “Gyumadara” hozta be a tavainkra. De a 420-assal nem lőhetett mellé, hiszen a VVSI dolga az utánpótlás-nevelés volt. Ahhoz pedig a legjobbat találta meg.

Agérd, VVSI Évadnyitó 1970-ben és Reinhardt György (1967-es kép) a magyar 420-asozás megteremtője

Szóval ott állt a telepen egy ragyogó Lanaverre 420-as. Már a magas színvonalon megépített csilivili műanyag test is élményt jelentett. Aztán vízre szállt.

Akkoriban Alb András, vagyis Tasziló volt a legügyesebb kormányos a tavon. Később, 1985-ben Somogyi Tamással az első, olimpiai osztályban felnőtt magyar bajnoki címet szerző velencei-tavi vitorlázó lett (470). Ő szállhatott be először a csodahajóba. Nem emlékszem, de gondolom akkori örökös Kalóz-mancsaftjával Kovács Gyulával vitorlázhatott ez alkalommal is.

A Cadethez, a Kalózhoz képest valóságos repülőgépnek tűnt a siklótestű 420-as, és akrobatának a trapézon első kísérletre természetesen idétlenül széles terpeszállásban vigyorgó szerencsés próbálkozó. Emlékszem Taszi szavaira, amikor partra szállt, hüledezve mesélte az első igazi siklatásról: „Amikor ráhúztam a grószra, majdnem kiestem, úgy megindult!”.

A Solitaire

Az eredeti 420-asnak másmilyen volt az orrdekkje, mint a maiaknak. Az árbócot egy kereszttartó elem támasztotta és előtte háromszög alakban nyitott volt a fedélzet. Előrébbre, nyitott rész alatt pedig beépítettek egy másik árbóctalapat is. Az elképzelés az volt, hogy oda téve a rudat, orrvitorla nélkül, csak a grósszal vitorlázva egyszemélyes hajóként is lehessen használni. Ez volt a 420 Solitaire, ami magyarra mondjuk „egyedül játszó”-ként fordítható. Így hívják például franciául a passziánsz kártyajátékot.

A hajó így rettenetesen idétlenül nézett ki! Meg is szűnt ez a verzió és később zárt lett az orrdekk. De akkor, ott a Velencei-tavon a Moly-bajnokság végén, a díjkiosztó után a győztes vitorlázhatott a Solitaire-rel, miközben a többiek szájtátva, a teljes bajnoksági mezőny a partról csodálhatta a friss magyar bajnokot a különleges játékszerben. Erre is elég jól emlékszem, mert papírforma szerint nyernem kellett volna, de azon az első hülyén elvesztett bajnokságomon egy Szentpéteri Bence nevű srác megelőzött . Nem is csíptem a gyereket, és még fájt is, hogy ő ülhet ott a 420-asban… Motiváló élménynek hívják az ilyesmit.

Sosem volt erősen támogatott osztály

Magyarországon a hetvenes évek végén és a nyolcvanas években felfutott a 420-asok létszáma, igaz ez inkább csak mennyiségi növekedést jelentett, mert a hajók többsége kifejezetten gyenge minőségű cseh, lengyel vagy hazai gyártmány volt. Ezeknek az elöregedése, kipusztulása, plusz a nyolcvanas években volt vitorlás klubok elsorvadása és az utánpótlás-nevelés – megfelelô anyagi lehetôségek híján – sanyarú helyzete okozta, hogy a magyar 420-as flotta létszáma az ezredfordulóra húsz alá csökkent.

Sosem volt igazán futtatott, támogatott hajóosztály, így nagy nemzetközi eredményekre esélyes 420 párosaink is ritkán akadtak. De akadtak bőven tehetségesek és szorgalmasak, akik sokat kihoztak az ellenfelekhez, a nemzetközi élmezőnyben vitorlázókhoz képest sivár lehetőségeikból. Az ő történeteik elmesélése kellő gyűjtést igényelne és külön cikket érdemelne. Egyszer majd talán nekifutok.

Ruji

A 420-as VB eredményei ITT találhatók

Kapcsolódó