77. Rolex Sydney Hobart – 111 hajó és magyar vitorlázók a legendás offshore futamon

Weöres Szabolcs a Cassiopea 68 csapatban

Ahogy minden évben, idén is december 26-án, a karácsony ünnepének második napján rajtol a Sydney-öbölben a 628 tengeri mérföldes nyílt tengeri futamra a mezőny. Idén 11 hajó nevezett a versenyre, és a hazai vizeken hajózó ausztrálok mellett nyolc nemzet csapatai vesznek részt. Németországból, Hongkongból, Új-Kaledóniából, Új-Zélandról, az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból és nem utolsó sorban Magyarországról érkeztek.

A magyar hajó egy Reichel/Pugh tervezésű, 2012-ben épült Marten 68-as, a neve Cassiopea 68. A skippere Nobilis Demeter és a vele dolgozó nyolcfős csupa magyar vitorlázóból álló csapat tagja ezúttal Weöres Szabolcs is.

Az URM Group  RP 72 Maxi a fedélzetén a sokszoros Kékszalag győztes Ronival

Megszokhattuk, hogy évek óta rendszeres résztvevő az immár Ausztráliában élő Ormándlaki Áron, vagyis Roni, aki a tavalyi évhez hasonlóan idén is a URM Group csapat tagja. Szintén Reichel-Pugh tervezésű, a MacConaghy műhelyben épült Maxi 72-es Neville Crichton tulajdonában Shockwave néven vált ismertté a versenyeken, ahol IRC számításban több versenyt is nyert Európában. 2020 szeptemberében került Ausztráliába. Mostani tulajdonosa Anthony Johnston, a szkippere pedig Marcus Ashley-Jones, aki a tizennyolcadik Sydney Hobart versenyére készül, de a nagyhajózás mellett kiváló 18 lábas szkiff menő is.

Roniék tavaly balszerencsések voltak. Az első napi erősszeles krajcoláskor kettéhasadt a nagyvitorlájuk, így kiállni kényszerültek. Egy átalakított vitorla volt, rejtett hibával. Most új a grószuk.

Az előnyszámításos versenyben is a Maxik sikerét hozhatja az idei futam

Ha beválnak a most aktuális időjárás előrejelzések, akkor ez a 100 lábas Maxik sikeres versenye lesz. Várhatóan bőszeles menet várja a résztvevőket, mert északkeleti szelet várnak december 26-ára. A nagy Maxik elég gyorsak ahhoz, hogy azzal az időjárási rendszerrel a célig rohanjanak. A náluk lassabbak viszont már két vagy akár három nagy változásokat hozó rendszereken kell átjussanak a hobarti célig.

Vagyis a nagyok jó eséllyel nem csak az abszolút győzelemért hajtanak egymás ellen, de az előnyszámításos versenyben is közülük kerülhet ki a Tattersall’s Cup győztese.

A Wild Oats XI. 2018-ban – fotó: Carlo Borlenghi

Idén négy 100 lábas Maxi lesz a mezőnyben. Mindegyikük nyert már Sydney Hobartot. Közülük kilencszeres győztes a legendás Wild Oats XI., amelynek hivatalos neve jelenleg Hamilton Island Wild Oats. A skippere változatlanul Mark Richards.

A legnagyobb esélyes a várható szélben a pályarekordot is tartó (2017.: 1 nap, 9 óra, 15 perc és 24 másodperc) Andoo Comanche. Kettejük viadalának pikantériája, hogy idén a Comanche skippere az az Iain Murray, aki navigátorként és kormányosként a Wild Oats XI csapatának fontos tagja volt a hajó mind a kilenc győzelmekor!

A két legnagyobb navű Maxi 100-assal azonban éles versenyben lehet még két egykori abszolút győztes. 2021-ben a Black Jack ért elsőként Hobartba, a LawConnect pedig még Perpetual Loyal néven diadalmaskodott 2016-ban.

Egyébként 2019-ben ugyanez a négy Maxi 100-as küzdött az élen (a LawConnect neve akkoriban Infotrack volt). Izgalmas verseny volt, sok érdekességgel, természetesen írtunk róla.

Videón a Comanche és skippere Iain Murray

A verseny honlapja





Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!