Élen a Wild Joe a Rolex Middle Sea Race-en

Reggelre megszülethet a végeredmény

Lampedusa kerülése után, az utolsó, Málta felé tartó szakaszra fordulva a Wild Joe jól használta ki, hogy a lengyel csapat kelet felé nyitott. Józsa Mártonék a sziget partjai mentén északabbra tartva jobb vonalat találtak és este 10-11 óra között az I Love Poland elé tudtak kerülni. Az előnyszámításos eredményszámításban a magyar hajó már nagy fölénnyel első a kategóriájában a Class 1-ban. Az előnyük (Pantalleriánál számolt adatok szerint) 4 óra az Aragon és 7 óra az I love Poland előtt. A kérdés most az, hogy sikerül-e az abszolút versenyben első egytestű hajóként befutni a célba.

Éjszaka frissülés várható

Egyelőre – éjféltájt – gyenge szélben cirkálnak Málta felé. Előttük, a szakasz még hátralévő részén a szél fokozatos déliesedése és frissülése várható, legalább is a többtestűek között negyedik helyen vitorlázó, 40-50 mérfölddel előrébb járó Primonial már jó tempóban húz egyenesen Málta felé. De addig még folytatódik gyengeszeles vergődés. miközben a hátrébb lévő hajók idegesítően közelítenek.

Ha elérik Máltát, akkor majd ott a Comino-csatornán kell átvitorlázni a két máltai sziget között, majd néhány mérfölddel keletebbre befutni a Marxamxett kikötőnél kitűzött célvonalon.

A verseny élőben figyelhető a verseny grafikus nyomkövetője segítségével.

A Wild Joe Facebook oldalára is feltesz friss híreket és videókat a fedélzetről Gémesi Jóka.

Belső felvételek még Szicília északi oldalán vitorlázva

Gémesi Jóka felvételei

Szicília északi felén keressük a szelet és üldözzük az osztrák VOR70-es lengyel hajót. Innentől a gyenge szélre számíthatunk sajnos, bár voltak jócskán eltérések a meghirdetett modellektől. Kevés net miatt és a sűrű fedélzeti munka miatt nem tudunk időben tudósítani, aki szurkol nekünk kérjük a verseny hivatalos oldalán keresse a trackert, nyomkövetést és aktuális infókat – mi most vitorlázunk, maximumra hajtjuk a hajót az éjszakában.Gémesi Jóka videója.

Közzétette: Wild Joe – 2020. október 19., hétfő










Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!