Guyader Bermudes 1000 – még ketten kiálltak, Charlie Dalin pedig fölényesen első

Dalin előnye még növekedhet a célig

A Fastnet Rocktól dél felé a virtuális Gallimard bójáig vezető 480 tengeri mérföldes szakaszon egy nyugat felől érkező  alacsonnyomású rendszer által hozott hidegfronton is át kellett jutnia a Szabi Racing kiállása óta 23 hajósra csökkent mezőnynek. Ezen a szakaszon további két hajó is kiállni kényszerült.

Charlie Dalin és az Apivia a Fastnet Rock közelében

Előbb a Fastnettől ötven mérföldnyire Nicolas Troussel fordult Brest felé a 2020-ban vízre szállt Juan K tervezésű foilerével. A Corum L’Épargne-nak tőkesúly problémái jelentkeztek. A futam első felén gyengébben teljesítő francia szólóvitorlázó ekkorra már felkapaszkodott az élmezőnybe és az első helyezett Apiviától csak 60 mérföldnyire járt, amikor feladta a küzdelmet.

A következő áldozat a Charallal a második helyért folyamatos küzdelemben lévő LinkedOut, Thomas Ruyant volt. Kezdetben csak jelentősen lelassult a dél felé tartó menetben, majd nagyjából száz mérföldnyire a Gallimardi ponttól adta fel és fordult Brest felé. Egyelőre nincs hír a kiállásának okáról.

Így az élen egyre növekvő, immár 88 tengeri mérföldes előnnyel vitorlázó Charlie Dalin (Apivia) mögött a második helyen Jérémie Beyou is magányos harcossá vált.

A foilerek vagy a hagyományos hajók ?

Ugyan ezen a pályaszakaszon sokáig dél felé éles menetben vitorláztak a hajók, a szárnyas IMOCÁ-k egyértelműen előretörhettek a hagyományos uszonyos hajókhoz képest. Az összetett sorrendben ekkor a legtöbbet Louis Burton (Bureau Vallée) lépett előre. Ő a verseny első két szakaszán még nem volt benn az első tízben. De a Fastnet felé közeledve mindenkinél jobb sebességgel kezdett vitorlázni. A fordulónál már 7. volt, majd innen délre haladva is folyamatosan lépte le az ellenfeleit és jött fel a 3. helyre. Isabelle Joschke is folyamatosan jött előre és a Fastnet óta már benn van az első hatban.

A Sam Manuard tervezésű egykori L’Occitane, ezen a versenyen is bemutatja a sebességpotenciálját

De hagyományos, egyenesuszonyos hajókkal is lehet jól menni. Ezt legfényesebben a Clarisse Cremert helyettesítő Nicolas Lunven bizonyítja a Banque Populaire-rel. Ez a hajó nem más, mint az előző Vendée Globe-on 7. helyen (második nem-foilerként) célba ért Groupe Apicil, amelyet akkor Damien Seguin vitorlázott.

Clarisse Cremernek – már mamaként – lesz hajója, amikor a most is élen hajtó Charlie Dalinnek elkészül az új IMOCA 60-asa és kiszáll az “öreg” 2019-es építésű Apiviából, amely Banque Populaire XI-é válik. Egyébként az a Banque Populaire, amellyel most Lunven hajt Tanguy le Turquois hajója, és most tőle bérli a bank. Miért nem ő maga versenyez vele? Hát erre kicsit feltételesen következtetős a válasz. Ő és Clarisse Cremer egy pár, tehát…

Nicolas Lunven hajója viseli most a Banque Populaire nevet

Nicolas Lunven neve talán nem cseng ismerősen a Vendée-hívők körében. Szólóvitorlázásban IMOCA újonc, hiszen ez az első verseny, amin egyedül indul hatvanlábassal. De amúgy már – pestiesen szólva – betegre nyerte magát szóló és csapatversenyzésben egyaránt. Figaro-sorozat győztes (2009), és tele lehet a szekrénye érmekkel, kupákkal, nem is akármilyenekkel. IMOCA tapasztalata is van, hiszen az utóbbi években számos alkalommal vitorlázott párban ilyen hajókon. Például ön emlékszik esetleg arra, hogy a legutóbbi Transat Jacques Vabre-on Sam Davies milyen remekül hajtott utolsó versenyén az öreg Initiatives Coeurrel? Ötödik lett és a vitorlázótársa ezen a versenyen Nicolas Lunven volt.

A különféle tapasztalatait elég jól összerakta, mert folyamatosan az élcsoportban van. Most éppen, 300 mérföldnyire a céltól 4. helyen vitorlázik és rendre visszazárkózik az extragyors foileres Louis Burton közelébe. De elismerésre méltóan hajt Conrad Colman a volt  V and B – Mayenne-nel. Most Imagine-nek hívják a 9. helyen vitorlázó hajót.

Illetve nagyszerűen vitorlázik Benjmin Farré, aki viszont igazán, nagyon IMOCA újonc. Az ő hagyományos uszonyos hajója pedig – hoppá – az a darab, amivel a Vendée Globe-on Clarisse Cremer a világ eddigi legjobb női Vendée Globe idejét futotta.

Taktikai próbálkozások

A Fastnet Rocktól délre vezető szakaszon érdekes szélhelyzet adódott, mert a mezőnyön áthaladt egy alacsonnyomású időjárási rendszer hajtotta front. A kezdeti éles menetet, sőt cirkálást ez váltotta végül a bója felé tartó futtatott száguldássá. Ezt a helyzetet volt, aki megpróbálta kihasználni. Benjamin Farrénak sikerült, Pip Hare-nek nem. Pedig lényegében majdnem ugyanazt csinálták.

Pip Hare új hajója a Vendée Globe-on 2017-ben győztes, 2021-ben pedig 3. helyet elért IMOCA

Mindketten bevállalták, hogy nyugatra fordulva, kevés teret nyerve a következő pályajel felé, megpróbálnak kis veszteséggel átjutni a fronton, majd a ciklon gyengeszeles középpontja környékén, hogy a rendszer nyugati oldalán a többieknél előbb kapják meg a frissebb és kedvezőbb irányú szelet. Éppen csak Farré sokkal jobb ütemben választotta meg a pillanatot, amikor nyugatra igazított. Farré nem vesztett helyet és nem lépett előre sem, de nagyon megközelítette az előtte vitorlázókat. Pip Hare viszont teret vesztett és egy-két helyet.

Új helyzet alakult ki az utolsó szakaszon a Gallimardi-pont (bója) és Brest között. Miközben a mezőny kelet-északkelet felé hajt, egy kiterjedt magasnyomású anticiklon telepedett szó szerint közéjük. Az élen Dalin és a második Beyou északkeletre nyomulva a rendszer felső részén tudott maradni és ott a kedvező szél akár már a célig is kitarthat nekik.

Az anticiklon délre kényszeríti a mezőny javát, míg Dalin és Beyou az északi oldalán vitorlázhat a cél, Brest felé

Más helyzetben fordult már a pályajelnél a harmadik Louis Burton és mögötte a többiek. Nekik már csak délkeletre nyílt út, ha nem akartak berohanni az anticiklon szélcsendes közepébe. Így a mezőny java most a Viszkája-öbölben kergeti egymást egyre jobban szembeforduló, de legalább fújó szélben. Ők várhatóan sokkal több vitorlázással jutnak majd el a célba, mint Dalin vagy Beyou.

Ruji

A verseny GPS-alapú nyomkövető térképe ITT látható.








 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!