ILCA EB Andora – Mindössze a női mezőny felének tellett egy futamra a szélből

Szél és bójaprobléma

A második versenynapon sem fújt a szél Andora vízein. Illetve a fényképek tanúsága szerint olykor fújt és mára is maradt döghullám, de a tervezett 3-3 futamból a férfi ILCA 7 mezőnynek nem lett semmi, a női ILCA 6 – Laser Radial – versenyzőknek pedig lett majdnem egy. A női olimpiai osztályban két csoportra osztva futná a selejtezőit a 112 hajó. Érdi Mári a piros csoportban 6. helyen ért célba. Nem is lett volna ez rossz kezdés a gyenge, nehezen kiismerhető szélben, ám később a piros csoport futamát törölték a GPS-vezérelt bójával keletkezett probléma miatt. Így kedden a piros csoportnak meg kell ismételni ezt az első futamot, míg a sárga csoport versenyzőinek eredménye adja a jelenlegi összetett listát. A nem-olimpiai szám férfi ILCA 6-osok teljesítettek még egy rövidített futamot.

Egyre több versenyen használnak olyan bójákat, amelyek nincsenek hagyományos módon lehorgonyozva, hanem egy beépített motor és GPS tartja az adott pályajelet a megadott helyen, folyamatosan korrigálva a szél, a hullámzás és az áramlatok sodró hatását. Feltehetően az egyik bója mégis csak elmozdult.

Részletes eredmények ITT találhatók a verseny honlapján

A verseny honlapja ITT található.






 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!