IMOCA 60 – Défi Azimut – Weöres Szabolcs teljesítette első szólóvitorlás versenyét a hajóosztályban

Már nem Fa Nándor az egyetlen

A Défi Azimut az IMOCA 60 osztály hagyományos versenye három részből áll, amelynek csúcspontja a versenyzők Lorientből induló és ugyanoda érkező 500 tengeri mérföldes menete. Jó hírverés és alkalmas felkészülés a november 6-án Saint-Maloból rajtoló szóló transzatlanti Route du Rhum – Destination Guadeloupe versenyre.

A Défi Azimut offshore menetére csütörtök délután összesen 28 IMOCA 60-as hajó rajtolt el. Két osztályban versenyeztek. Huszonnégy szólóvitorlázó és egy plusz pályajellel bővített pályán négy csapat az öt IMOCA 60-as közül, akik januárban részt vesznek majd az Ocean Race csapatos földkerülőn.

A mezőnyben megjelent néhány újonc, illetve először versenyzett néhány vadonatúj hajó.

Weöres Szabolccs – Fotó: Vincent Curutchet

Ami még fontosabb: Ma, vagyis 2022 szeptember 17. óta nem Fa Nándor az egyetlen magyar vitorlázó, aki részt vett és célba érkezett IMOCA 60-as szólóvitorlás versenyen. Weöres Szabolcs is csatlakozott hozzá, amikor este 21 óra 47 perckor a Szabi Racinggel átvitorlázott a Défi Azimut célvonalán. Két versenyen is rajtolt korábban, de mindkétszer fel kellett adni a küzdelmet hajója technikai hibái miatt. Most viszont teljesítette a távot. Nyilván az öreg, 2007-es építésű és még a hasonló korú ellenfél hajóknál is általában lassabb Szabi Racing képességei, illetve önmaga szólóvitorlás tapasztalatlansága miatt a célja még nem lehet valamilyen eredmény elérése, hanem a feladat teljesítése az elsődleges.

Ez pedig sikerült, vagyis Weöres Szabi felkapaszkodott az álmai megvalósításához vezető első lépcsőfokra.

Szabi a Défi Azimut versenyen először ért célba IMOCA 60-as versenyen

Mellesleg a rajtja most is, amúgy Szabi módra remek volt, így legalább az első órában a legjobb tízben ügethetett.

Défi Azimut 2022 rajt. Jobbról a harmadik szél alatt a Szabi Racing. A mezőny java balra, hátrébb, nem látszik a képen – Fotó: Vincent Curutchet / Défi Azimut

Továbbra is Charlie Dalin

A szólóvitorlázók mezőnyében ezúttal is Charlie Dalin (Apivia) dominált és győzött, akárcsak a Vendée Arctique vagy a Guyader Bermudes versenyen. Ez, vagyis az ő fölénye még megmaradhat egy ideig, legalább is, amíg az újabb IMOCÁkkal vitorlázók felgyorsítják hajóikat.

Jérémie Beyou, Samantha Davies, Kevin Escoffier először rajtoltak nemrégiben vízre került vadonatúj foilereikkel. Bár egy ilyen hajó bevitorlázása, megszokása és a csúcsteljesítményük elérésének lehetősége még hosszú időt és rengeteg vitorlázást igényel, mindhárman jól teljesítettek. Beyou a Charal 2-vel 3., Escoffier a Holcim–PRB-vel vitorlázva 5., Sam Davies az Initiatives Coeurrel 7. helyen ért célba.

Sam Davis új foilere, amelynek a teste a Pauger Carbon műhelyben, Magyarországon épült –  Fotó: Yann Riou

Új arcok is megjelentek a mezőnyben, akik szintén a 2024-es Vendée Globe limitált mezőnyébe igyekeznek bekerülni. Tanguy Le Turquais 9. lett, a brit James Harayda 19, a svájci Ollie Heer pedig 21.

A csapattal vitorlázó IMOCA 60-asok versenyét Charlie Enright és az 11th Hour Racing csapat a nyerte a Benjamin Dutreux és a Boris Hermann vezette hajók előtt. Paul Meilhat és a Biotherm kiállt.

Ruji

 

 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.