Vitorlázás
Kopár István a Kanári-szigeteknél, fotó © Christophe Favreau / GGR 2018
Néhány nappal ezelőtt hírt adtunk arról, hogy a működésképtelen szélkormányának cseréjére Kopár István kikötni kényszerül a Zöldfoki-szigeteken, és ezzel a szabályok értelmében már csak a Chichester Classba kerül, nem lesz helyezett a Golden Globe Race-en. Ám a helyzet időközben megváltozott.
István július 17-én a vészhívásokra fenntartott szatelit telefonnal felvette a kapcsolatot a rendezőséggel, és bejelentette, hogy ki fog kötni és ezért kéri átsorolását a Chichester osztályba. A rendezőségtől kérte csapatvezetőjének értesítését, miszerint új szélkormányra lesz szüksége, illetve tanácsot kért, hogy melyik kikötőt válassza.
Két nappal később azonban arról értesült, hogy július 31-e előtt az alkatrész nem érkezhet meg, illetve a hajóján lévő szélkormány gyártójától tanácsot kapott a javítás mikéntjéről.
Július 23-án reggel behajózott Mindao kikötőjébe, de nem állt a partfalhoz.
Elfogadta, hogy a megállással a Chichester osztályba került, ám kérte a rendezőségtől visszasorolását a Golden Globe résztvevők közé, mivel nem vett igénybe külső segítséget. Csak a július 17-i telefonálással sértette meg a szabályt.
A verseny rendezősége mérlegelve a történteket Kopár Istvánt visszasorolta a teljes értékű résztvevők közé. Ugyanakkor összesen 24 órás időbüntetést kapott a telefon használatáért és mert navigációs tanácsot kért. Úgy ítélték meg, hogy a sok kormányzásból eredő kialvatlansága miatt rosszul mérte fel a helyzetét, de nem sértette meg a Golden Globe Race szellemiségét.
Így tehát Kopár 13. helyen továbbra is versenyezhet a Golden Globe Race-en, amely egy hónappal ezelőtt rajtolt Les Sables D’Olonne-ból.

Rajt előtti pillanatkép, fotó © HAJOZAS.HU | drón
A célhoz, illetve köztes pontokhoz (mint például a Jóreménység-fok) viszonyított távolságok alapján továbbra is a francia Philippe Peché vezet 18 tengeri mérfölddel a szintén francia Jean-Luc Van Der Heede, és több, mint háromszázzal a jóval nyugatabbra tartó holland Mark Slats előtt. Ám kelet-nyugati irányban messze széthúzódtak egymástól, így majd a következő napokban derülhet ki, melyikük ítélte meg helyesen a délkeleti passzátszél várható változásait, illetve melyiküknek kell majd később a Szent Heléna magasnyomású övezet kellemetlen hatásaival nagyobb mértékben szembesülni. Akinek kedvezően fordul majd a passzát és tovább kitart sokat nyerhet az ellenfeleihez képest.
Mindenesetre Mark Slats a nyugati pozíciójával a földkerülő versenyeken tapasztalható szituációk alapján nagyon bíztató helyzetben van.
Chichester Class:
Carozzo Class:
Kiálltak a versenyből:

Kopár István a Kanári-szigeteknél, fotó © Christophe Favreau / GGR 2018
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.