Megkérdezzük a szakembert – Vitorlaszakadás javítása – Weörös Szabolcs esete kapcsán

Sorozatindító. Az eset jó apropó a „megkérdezzük a szakembert” sorozat elindítására, amelyben a vitorlás hajó javítás, felújítás, vagy valamilyen felszerelés használatáról beszélgetünk a legjobb magyar szakemberekkel.

A Vendée Globe szóló földkerülő versenyen Weörös Szabolcs hajója a New Europe 35-40 csomós szélben egy kereszthullámon felborult. Azon túl, hogy az A7 gennaker a J2-es forstágra tekeredett, és később az árbócra felmászva kellett Szabinak levágnia, jelentős szakadás keletkezett a nagyvitorlán is. A gennakert az árbócra mászva 22 ,méter magasan sikeresen levágta, ám a grószon lévő hasadás alapos javítása érdekében megállt a Kanári-szigeteknél. Gran Canaria szigetén, Las Palmas kikötője előtti szakaszon bójára állva javította a vitorláját, majd a mezőny után eredt. Többen kérdezték, hogy vajon miként végezte el a javítást.

Goszleth Marcellel Szabi vitorlajavításáról

Marci volt 470-es olimpikon, és azóta mindenféle hajón sikeres kormányos, taktikus, bármilyen poszton és hajón kiváló a balatoni nagy katamaránoktól a Wild Joe-ig. A Star Sailors League csapatvilágbajnok Sámánoknál a grósz és minden vitorla fő trimmere, de, ha kell sokoldalú edző, amúgy pedig a Hunsails cég vitorlakészítője. Mindezért kérdeztem elsőként őt.

Berecz Zsombor és Bakóczy Róbert között középen Goszleth Marcell – a Sámánok világbajnok csapatban

– Sokan kérdezik, hogyan javíthatta meg a nagy szakadást a vitorláján Weöres Szabolcs. Mi a vitorlajavítás technológiája ilyen esetben?

– Nem tudom, hogy Szabinak milyen a grósza. A képeket nézegetve North-nak gondoltam, de aztán láttam, hogy a J2-je, meg a Code Zérója is Olimpic Sails, tehát lehet, hogy a grósza is az. Márpedig ettől is függ a javítás módja. Az Olimpic más anyagot használ a membránban is, mint a North 3Di, amihez van saját fejlesztésű javító anyaguk.

– Ilyenkor, egy Vendée Globe-ra a vitorlakészítő nyilván ad egy javítókészlet!

– Ők biztos átbeszélték, hogy ha gáz van, akkor melyik vitorlát hogyan, és milyen anyaggal lehet javítani. Általában az adott vitorlaanyag típushoz vannak speciális javítóanyagok. Én csak találgatni tudok, és nem akarok okoskodni. Látnom kéne! Érdekességként azt tudom mondani, hogy kisebb hajókon előfordult, hogy a javítóanyagot szilikonnal ragasztottuk fel. Tehát a vitorlaanyagot, és a hozzá tartozó javító foltot, amely ugyanaz az anyag volt, szilikonnal ragasztottuk egymáshoz.

Szabié persze bonyolultabb javítás lehetett

– Ennél a membrán anyagnál valószínűleg valamilyen komoly ragasztót kellett használnia. Van ezekben az anyagokban olyan, amelyik öntapadós, de önmagában egy ekkora problémánál, ahol azért komoly strukturális károsodást is szenvedett a vitorla, ott az nem elég. Szabinak a vitorláján láthatóan L-alakú a szakadás keletkezett. Ebből a vízszintes rész a kritikus, mert a teherhordó szálak kábé a hátsóéllel párhuzamosan futnak, és ahol ezeket keresztben átvágta a szakadás, az az igazán kritikus hiba. Ha azt összeragasztod egy sima öntapadós javítóanyaggal, az nem tudja megfelelően megfogni.

–  Tehát a vitorla anyagától függ a megfelelő javító anyag?

Nem tudom, hogy Szabi grósza pontosan milyen anyagból van. A North például gyárt úgynevezett filament membránt, amire leegyszerűsítve tekintsünk most úgy, mint egy hajóépítésben használatos normál karbon laminátra. A „filament membrane”-ben nem fóliába, filmrétegek közé helyezett karbonszálakból áll össze az anyag. Náluk elemi szálakból vannak kvázi lapok összerakva, és ezeket laminálják össze egy általuk fejlesztett saját kötőanyaggal. Ennek pont az a lényege, hogy így elhagyhatják belőle a filmet. Tehát a mylar nincs benne, mint minden más, vagy a legtöbb membrán anyagban. Ettől javul a forma tartóssága és csökken a súlya a filmrétegeket használó membrán laminátokhoz képest. A többi membrán gyártónál pedig ez a vitorlaanyag úgy készül, hogy a megfelelő irányba elhelyezett teherhordó szálakon túl, vannak még a „scrim”-nek nevezett multiaxiális irányba elhelyezett szálak, amelyek erősítik a laminátot. Bár a végeredmény közel ugyanaz, a fő kérdés, hogy a hordozó, amire ezek a teherhordó szálak kerülnek, és összelaminálják egy homogén lamináttá, az milyen anyag.

Weöres Szabolcs újra úton. A grószon a nagy 7-es szám forma, nem rajtszám, hanem a javítás, fotó: Szabi Ocean Racing

Például, ha a javítandó vitorla nem az előbb leírt North 3Di, akkor is a hordozó anyag nem okvetlenül fólia, nem film, mert már vannak olyan anyagok, főleg nagy teherbírást igénylő vitorlákhoz, ahol a súly rovására is igyekeznek még strapabíróbbá tenni az anyagot. Ezt a hordozó anyagot, amelynek rétegei közé kerülnek a szálak úgy hívják, hogy „non-woven skin”. Leegyszerűsítve ez úgy néz ki, mint az öntapadós számanyag. Nem szőtt, hanem préselt szálakból álló hordozó, amely a mechanikai sérülések ellen jobban véd. Ezért strapabíróbb, mint a fólia. Ilyen terhelésre, mint amit egy IMOCA 60-as kap a földkerülő úton ez hasznos többlet lehet.

Ha ilyen anyagú Szabi grósza, akkor ennek megfelelő javítóanyaggal dolgozott. Ha 3Di, akkor arra valóval. Na, most önmagában a ragasztás nem lesz elegendő, szerintem meg is kell varrni. Én ezt tudom kitalálni, de szerintem hívj fel valakit Szabi csapatából! Például Pécsváradi Ákost, aki vele dolgozik vitorla és kötélzet ügyekben.

Egyébként eszembe jut, hogy a New York Vendée versenyen volt egy ilyen szakadásos eset, talán a Malizián, és arról lehet találni videókat. Boris Herrmann felhúzott állapotában, menet közben javította a North génuáját. Sokkal kisebb szakadás volt, mint amilyen Szabi grószán keletkezett, de ugyanazokat a lépéseket hajtotta végre, mint amiről beszéltünk.

 

Pécsváradi Ákos a Lake Pro Rigging szakembere, a Szabi Racing csapatban a vitorla és kötélzeti kérdésekben segíti Weörös Szabolcsot

Pécsváradi Ákos

– Milyen vitorla Szabi grósza? Hogyan javította?

– North 3Di. Marci jól mondta el neked a lényeget. Nem elég pusztán a ragasztás, ezért Szabi előbb kötéllel összevarrta a hasadást. Mint egy amerikai futball labdán a bőrt.

– Gottifredi Maffioli? Ha jól sejtem, hiszen Szabolcs már akkor azzal dolgozott, amikor az America’s Cupra hajtó Shosholoza csapatban rigger volt.

– Nyilván. Ezután az oda szabott javítóanyagot Sikaflex 291i ragasztóval bekenve rögzítette a vitorlán. Ezt még pluszban leragasztotta öntapadós anyaggal, azért fehér ott a folt.

 



Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.