Vitorlázás
A sportesemények, meccsek, tehát a vitorlás futamok kimenetelét is a közel azonos tudású versenyzők között általában a pillanatnyi lelkiállapot dönti el, pontosabban az ettől függő döntések. A SailGP negyedik, 2023-24-es szezonjának utolsó, döntő versenye ennek tipikus példája. A San Franciscóban július 13-14-én megrendezett versenyen, a 2023-2024-es SailGP szezon utolsó eseményén a fő kérdés az volt, hogy melyik három csapat kerül be a kétmillió dollár díjazású Nagydöntő hármasába, és aztán ott ki győzi le két ellenfelét.
Az év közben gyűjtött pontelőnyük alapján már a verseny előtt tudni lehetett, hogy a Peter Burling vezette Új-Zéland biztos résztvevője lesz a Nagydöntőnek. A második helyen az első három szezont és a Nagydöntőket is megnyert Ausztrália állt. Tom Slingsbyéknek San Franciscóban közepes teljesítmény is elegendő lehetett a csúcshármasba kerüléshez.
A harmadik helyért viszont elvileg négy csapat is versenghetett. Tizenhárom verseny után a harmadik pozíció a spanyoloké volt, akiket 5 ponttal lemaradva követtek a franciák. Dánia és Kanada számtanilag még versenyben volt, de például a döntőbe jutásuk még a san franciscói verseny megnyerése esetén is valószinűtlenül kicsi volt. Mindkettejük esetében győzelem, spanyol utolsó hely és gyenge francia szereplés kellett volna ehhez.
Az már a szombati futamokon eldőlt, hogy erre nincs esélyük. Ugyanis aznap a franciák parádéztak, és a spanyolok közepes teljesítménnyel is nagyon messze voltak az utolsó helytől, amelyet a rendre csúnyán betliző Team USA foglalt el. Ráadásul a kanadaiak a második futamon bemutatott agresszív befutó szakaszukkal, és az így összeszedett büntetőpontokkal végképp kiestek a döntőért folyó versenyből.
A még nyitott kérdés a spanyolok és franciák között másnap, vasárnap dőlt el. Nem is akárhogy!
Az erős szélben Quentin Delapierre nagyszerű rajtokkal és magabiztos hajóvezetéssel elért 1., 3., 3. helyeikkel az első nap végén vezettek a versenyen. Mivel a spanyolok mindháromszor borzasztó gyengén rajtoltak és sokat hibáztak, ezért csak a 7. helyen várták a vasárnapi folytatást. Vagyis a franciáknak ekkor megvolt az előnyük ahhoz, hogy ők jussanak a Nagydöntőbe Diego Botinék helyett.

A franciák szombaton nagyon magabiztosan vitoláztak – Fotó: Jason Ludlow for SailGP
Szintén friss szélben, a negyedik, az utolsó előtti futam kezdetben nagyszerűen alakult a franciák számára. Jobban rajtoltak és tartották a spanyolokat. A második krajcszakaszban fel is jöttek, és a 3-5. helyre, míg a spanyolok a 9-10-en küszködtek. De még sok hátra volt ebből a futamból!
Az utolsó hátszélszakasz végén úgy festett a franciák magabiztosan jönnek már a 3. helyen, míg a piros spanyol hajó visszaesett a 9-re. Ám Quentin Delapierre úgy döntött, hogy a bal oldali pályajelet kerülik, ami balcsapásról halzolással és azonnali luvolásos bójakerüléssel járt. Ezt a nehéz manővert elszúrták, a halzolás után a francia hajó felágaskodott, és kiesett a szárnyalásból. Lelassultak, és ugrott a magabiztos előny a mezőnnyel szemben.
Eközben Botinék fegyelmezett hajóvezetéssel egyre szebben kapaszkodtak előre. Ekkor a franciákon, a súlyos hibájuk után már látszott az idegesség. A hajókezelésük bizonytalabnná vált, a sebességük jobban ingadozott, mint addig. Folyamatosan igyekeztek tartani a spanyol csapatot, ami kifejezetten nehéz feladat volt a különösen sűrű mezőnyben.
A helyzet az utolsó krajc, cirkálószakasz végén élesedett ki, amelynek eredménye végzetes francia hiba lett. Ráadásul az ott történtek nagy befolyással voltak a Nagydöntő végeredményére is.
500-600 méterrel a karjcbója, a cél előtti utolsó pályajel előtt a spanyolok a jobbcsapáson érkező franciák alá fordultak. Delapierre-ék szélfelőli oldalán pedig a dán egység húzott. Jó szélben a hajók harminccsomós tempóban szárnyaltak.
Szélalatt fordultak a britek és velük a spanyolok, ám ezt a franciák nem követhették a felettük közel vitorlázó dánok miatt. Így alakult ki az a helyzet (lásd lejjebb a videót!), hogy az utolsó 100-150 méteren a pálya ellentétes oldalai felől közelítette a bóját a két nagy ellenfél. A francia hajó egyértelműen előrébb járt, mint a spanyol, és a bója körzetéhez közeledve látszott, hogy a náluk korábban keresztbe ment, és már jobbcsapáson a bójavonalon száguldó dánokkal találkoznak majd. Nyilván fontos lett volna a dánok előtt célba érni, hogy növelhessék a spanyolokkal szemben fennálló előnyüket.
Ha ekkor Quentin Delapierre-ék csak pár méterrel feljebb tudtak volna luvolni, akkor előbb érnek a bója körül a közvetítésben sárga körrel jelölt védett zónába, és balcsapáson is útjogossá válnak. Ám ők egy-két méterrel a vonal alatt maradtak. Hogy ezzel pontosan tisztában voltak-e, az kérdéses. Mindenesetre elkésve, és túl közel, tehát szabálytalanul fordultak a dánok alá.

A francia álmok vége, ütközés Dániával és kormánysérülés – Fotó: Ricardo Pinto for SailGP
A két hajó ütközött, pontosabban a franciák forduló után felágaskodó jobb teste érintkezett a dánok hajójával. Az élőképes közvetítésben a később más szögből visszajátszott lassításon látható, hogy ezzel letörték a saját kormányuk stabilizátor szárnyát!
Akkor még harmadikok voltak, ám kormány nélkül nem gyorsulhattak fel a nagyon rövid befutó szakaszra. Döglött kacsaként úsztak, és mindenki elszáguldott mellettük. Ráadásul a kormánytöréssel a következő futamon való részvétel lehetőségétől is elütötték önmagukat. Vagyis egy pillanat alatt rombolták le az álmaikat.
Spanyolország ezzel, az utolsó futamtól függetlenül már biztosan bejutott a Nagydöntőbe.
A spanyolok ezzel nem csak bejutottak az évadzáró döntőbe, de olyan lelki pluszt is kaptak, amellyel nehezen birkózhatott volna meg bármilyen ellenfél. Nemcsak egy váratlanul gyors, de hatalmas lelki löketet kaptak!
Mi kell ehhez? Egy rosszul sikerült, elkeserítő nap után rosszul alakul a folytatás. Majd az utolsó pillanatban, néhány másodperc alatt, nem csak hirtelen sokat javul a helyzet. Sokkal többet kapnak. Az alatt a tíz-húsz másodperc alatt robbanásszerűen, egy csapásra minden megoldódik!
Ilyen lelki töltettel a két nagy esélyes ellen is övék volt a világ. A szezonzáró egyfutamos Nagydöntőben egyszerűen semmi sem nyomasztotta a 49er világbajnok Diego Botin által vezetett csapatot. Akárhogy végeznek, az siker, ráadásul a ritka szerencse, ami őket érte minden béklyót leszakított.

Spanyolország az élen száguld az első pályajel felé – Fotó: Jed Jacobsohn for SailGP
Ha a 15-20 csomós szél nem hajtotta volna 30-40 csomóval a spanyol hajót, a történtek után tán elvitte volna önmagában az önbizalom is. Ilyen előzmények után? Minden mozdulatuk, az F50-esük mozgása, minden azt mutatta, hogy ők vannak nyeregben. Ezen a versenyen idáig minden rajtjuk gyenge volt. Most? A döntőben? A legjobb.
A Peter Burling vezette Új-Zélandiak, akik különösen a szezon második felében meggyőző módon uralták a mezőnyt, most krajcban rendre a pálya jobb oldalára kényszerültek, ahol kevesebb szél fújt és lemaradtak. Tom Slingsby háromszoros szezon- és Nagydöntő győztes ausztrál csapata ezen a napon két futamgyőzelemmel visszaszerezte az utóbbi időben kissé megtépázott hitét, és magabiztosan üldözte Botinékat. Olyannyira, hogy az utolsó hátszélben hallani lehetett a belső beszélgetésükből, amint Slingsby azt mondja, hogy tartani kell a távolságot, és majd krajcban megverik az ellenfelet. Mégis a bójavétel után az első fordulót a zöld-fekete hajó legénysége rontotta el csúnyán. Kiestek a szárnyalásból, és teljesen lelassultak. Akkor Diego Botinék végképp megléptek.

(Balról jobbra) Florian Trittel, wing trimmer, Stewart Dodson, csörlős, Joel Rodriguez, repülés szabályzó, Nicole van der Velden, stratéga, Diego Botin, kormányos, Joan Cardona, taktikus és csörlős, és Bernardo Freitas csörlős. – Fotó: Ricardo Pinto for SailGP
Úgy tűnik, nem csak a magyar, de a spanyol igazság is három lehet.
Nem sűrűn akad egy nemzet életében ilyen sikeres sportnap, mint amilyen 2024 július 14. lett a spanyolok számára. Előbb Carlos Alcaraz győzött Wimbledonban, aztán a spanyol labdarugó válogatott megverte Angliát az Európa-bajnokság döntőjében,, és végül Diego Botin vezetésével a SailGP csapat feltette a koronát a napra.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.