Újabb IMOCA 60-as készült el a Pauger Carbon kápolnásnyéki műhelyében

Már az építése is a Vendée Globe részvételért versenyez

Rohammunkában elkészült és elindult Franciaországba a főszponzora után várhatóan Oceanlab nevű IMOCA 60-as karbon kompozit teste. Ez a negyedik olyan IMOCA 60-as versenyhajó, amely Paulovits Dénes kápolnásnyéki üzemében készült. Lehet, hogy minden itt épített IMOCA 60-as kvalifikációt szerez a 2024 novemberében rajtoló Vendée Globe földkerülőre. A három Sam Manuard tervezésű foiler és Fa Nándi egykori Spirit of Hungary-je is

Fotógaléria

(nem profi, telefonnal készült fotók)

Az Oceanlab versenyben van a 13. új IMOCA számára fenntartott ratjogért, amely mentesítené a brit szólóvitorlázót a mérföldgyűjtéses versengéstől, amelyben egyébiránt most már nagy hátránnyal indulna. Ehhez előbb kell a kész új hajóval bejelentkeznie az októberi Transat Jacques Vabre-on rajtoló mezőnybe, mint az ugyanerre az utolsó kedvezményes helyre még szintén pályázó Jean Le Cam, akinek a hajóját az olaszországi Persico üzem építi.

Mivel Phil Sharp csak 2022 decemberében jutott el odáig, hogy megrendelje a hajóját, ezért a Paugernél mindenkinek csúcstempóban kellett dolgozni. A hajó 8 hónap alatt elkészült, ami az adott minőségi követelményekre és a test elkészítésének bonyolultságára tekintettel rekordidő.  Ugyanis egy modern IMOCA 60-as belsejét elképzelhetetlenül sok válaszfal, borda, valamint a foilok, az emelőszárnyak miatt speciálisan kiképzett nagy teherbírású és rendkívül precízen elkészítendő elemek alkotják. Mindezt ráadásul az előírt anyagokból a tervekhez milliméter-pontosan, és a lehető legkönnyebbre és legerősebbre kell megépíteni. Az építési  folyamat közben rendre ultrahangos vizsgálatot  folytatnak az IMOCA osztály szakemberei, ami tovább nehezítette a gyors munka esélyét.

Nagyon kevés olyan hajóépítő műhely van a világon, amelyik egy IMOCA 60-as megépítésére szakmailag képes. A Pauger Carbon közöttük is a legjobbak közé tartozik.

Akár a mezőny tíz százaléka Magyarországról származó, a Pauger Carbonnál épült hajóval versenyezhet a 2024-es 10. Vendée Globe-on

2013-ban itt épült a Spirit of Hungary, Fa Nándor hajójának karbon kompozit teste, amelyet aztán Nándi a saját székesfehérvári üzemében fejezett be. A hajó most belga tulajdonban van. Skippere Denis van Weynbergh hajt a részvételre, gyűjti a mérföldeket a rajtjog megszerzéséhez. Szponzora is akadt, így D’Ieteren Group néven hajózik.

A három Sam Manuard – Black Pepper – Pauger Carbon IMOCA 60-as

Emellett résztvevő lehet mind a három Sam Manuard tervezésű foiler, amelyek a francia Black Pepperrel együttműködve készültek. Ez esetben is a Pauger a karbon kompozit testeket építette, és a francia cég végezte-végzi a készre szerelést. Ide tartozik az osztályelőírásban korlátozott elemek beszerzése és beépítése. Például az új IMOCA 60-asokra jelenleg csakis francia, Lorima gyártmányú rudazat kerülhet, de egységesen meghatározott például a kílnyak és a tőkesúly gyártója is.

A Paugernál 2018-19-ben épült első Sam Manuard tervezésű IMOCA 60-as L’Occitane en Provence néven versenyzett a legutóbbi, a 2020-21-es földkerülőn. Armel Tripon vitorlázta. Azóta Louis Burtonhöz került és a neve Bureau Vallée lett. (A most L’Occitane néven versenyző hajónak nincs köze az előzőhöz, csak a szponzor most Clarisse Cremert támogatja)

Azóta elkészült és 2022 nyara óta vitorlázik is a Samantha Davies számára készült Initiatives Coeur. Most pedig rövidesen csatlakozhat a többiekhez Phil Sharp az Oceanlabbel.

 



 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.