Vadnai Benjamin jól kezdett az Olimpián

7. hely – kiváló nyitás

35 nemzet küldhetett a Tokói Olimpiára versenyzőt az egyszemélyes férfi  hajóosztályban. Laser Standardben az első versenynapra tervezett három futamból csak egyet sikerült lebonyolítani gyenge 8-9 csomós szélben.

Vadnai Benjamin nagyszerűen kezdte olimpiai szereplését! A 7. helyen ért célba. Az első krajc végén 11-ként fordult az első bőszeles szakaszra, amelyen hét helyet ugorva előre lépett az első tíz közé. Végül 7. helyen ért célba ezen az első futamon. Győzött a francia Jean Baptiste Bernaz a finn Tappert és a norvég Tomasgaard előtt.

Az első Laser Standard futam győztese a francia Bernaz – Fotó: Sailing Energy / World Sailing

A mezőny elrajtolt a második futamra is, de a szél túlzottan legyengült, a rendezők ezt a menetet egszakították és másnapra halasztották.

Érdi Mári egyelőre a középmezőnyben

A lányoknál, a Laser Radial futamokon is gyenge szél fújt. Érdi Mári jól kezdett az első futamon, 4. helyen ért az első bójához az Olimpia legnépesebb, 44 hajós mezőnyében. A gyengülő szélben a msodik cirkálószakaszon került hátrébb a középmezőnybe és 19. helyen ért célba.

A jelentősen elfordult valamelyest frissülő szélben indított második futamon ehhez hasonló helyen vitorlázott mindvégig és 18-ként ért célba.

Érdi Mári az Olimpia első versenynapján – Fotó: Sailing Energy / World Sailing

Női szörf

A női szörf osztályban versenyző Cholnoky Sára, aki a Riói Olimpián 23. helyen végzett, ezúttal pedig az utolsó lehetséges alkalmat megragadva kvalifikálta magát a Játékokra, három futamot teljesített. MIndháromszor a 27. helyen ért célba, utolsóként.

Berecz Zsombor keden kezdi az olimpia versenyeket

Az utolsó, 18. olimpiai fellépésén az egyszemélyes nehézsúly férfi kategória, a Finn dingi leggjobbjai hétfőn, július 27-én kezdik a futamaikat. Köztük a legnagyobb éremesélyesek között a világ és Európa-bajnok Berecz Zsombor, aki 2019-ben győzött ez előolimpiai versenyen Enosimában.

Az olimpiai vitorlás versenyek honlapja: Tokyo 2020 Olympics Games – Home
Eredmények

 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.