Vadnai továbbra is az első tízben az Olimpián

Újabb tízen belüli hely

A szelek Enosimánál az olimpiai vitorlás versenypályákon a szokásosnál szeszélyesebbek, ami a Japán keleti partjai mentén lassan észak felé mozgó alacsonnyomású időjárási rendszernek „köszönhető”. Ez a ciklon a következő napokban fokozatosan eltávolodik az olimpiai versenypályák közeléből és ezután néhány napon át talán egyenletesebb szelek várhatók.

Vadnai Benjamin továbbra is a papírformánál jobban teljesít. A második versenynapon egy 21. hely után a másik futamon nagyszerű vitorlázással két körön át a 2. helyen kerülte a bójákat. Sőt! A második hátszél végén a neve az első helyre került, amikor az alsó kapuban a bal oldali bóját éllovasként kerülte.

Sajnos a harmadik krajcban (cirkáló szakaszon) a szél nem neki kedvezően fordult és a pálya jobb oldalára húzók  közül többen megelőzték. Ám ezután is tudott még javítani és 9. helyen a célba érkezni a rendkívül szoros, kiélezett versenyben.

Így most három futam után a 35 hajós mezőnyben a 9. helyen áll!

Vadnai Benjamin három futamból kétszer is az első tízben végzett – Fotó: Sailing Energy / World Sailing

Még hét futamra kerülhet sor az Éremfutam előtt és ebből a lgrosszabb eredménye nem számít bele az összetett eredmény számításába. Ez ugyanígy van a női Laser Radial osztályban és így lesz a finneseknél is, ahol holnap, kedden kezdődnek a futamok.

Érdi Mári jól vitorlázik, de egyelőre balszerencsés

Az első verenynapon is az egyik futamban az élmezőnyben vitorlázott, de aztán a szél nem neki fordult. A mai, második napi első futamon végig az első tízben haladt. A baj az utolsó bójánál érte utol, amikor már csak egy rövid félszeles szakasz volt hátra.

A pályajel kerülésekor két hajó begyűrte magát Mári szél felőli oldalán a bója mellé és a japán versenyző felehetően szabálytalan halzolása kiütötte a hajóból az akkor még 9. helyezett magyar lányt, aki így felborult és visszaesett a 16. helyre.

Érdi Mári holnaptól az élmezőnyben fog vitorlázni – Fotó: Sailing Energy / World Sailing

A napi második futamon a rendkívül csapongó szélben, miközben a mezőnyben nagy helycserék zajlottak, Érdi Mári mindvégig a középmezőny első felében maradt és ezúttal is 16. helyen ért célba

Négy futam után összetettben a 20. helyen áll.

Berecz Zsombor holnap kezdi olimpiai szereplését

A finnesek első futamának rajtját magyar idő szerint 6 óra 5 percre tervezi a rendezőség. A verseny honlapján elérhető az élő grafikus nyomkövetős közvetítés.

Ruji

Cholnoky Sára a hatodik futamban 15. helyen végzett és egy helyet előre lépett az összetett listán – Fotó: Sailing Energy / World Sailing

Az olimpiai vitorlás versenyek honlapja: Tokyo 2020 Olympics Games – Home

Eredmények

 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.