Vendée Globe 2024 – Kvalifikációs állás a Transat Jacques Vabre előtt

Versengés a negyven helyért – Túl a rajtkvalifikáció felén

A 2024 novemberében rajtoló szóló földkerülő versenyen, a 10. Vendée Globe-on 40 versenyző állhat majd rajthoz. Lezárult a nevezés, a jelentkezők létszáma véglegessé vált!
Jelenleg 44-en pályáznak a részvételre, köztük Weöres Szabolcs a New Europe nevű hajójával. Szabi jelenleg a 33. helyen van az indulásra pályázók között.

A negyven helyre hajtó 44 pályázó 11 nemzetet képvisel, közülük összesen 16 nem francia. Hat női versenyző található a listán.

Biztos indulási jogot kaphat a 13 darab új, vagyis a legutóbbi verseny óta épült hajóval nevező szólóvitorlázó. Nekik is kell teljesíteni bizonyos kvalifikációs feltételeket, megadott versenyeken rajthoz kell állniuk, és közülük egyen legalább célba is futni, de ha ezt teljesítik, akkor nekik nem kell mérföldeket gyűjteniük a rajtjog megszerzéséhez.

Rajtuk kívül további 26 versenyző szerezhet még indulási jogot. Mivel többen is vannak ennél, ezért közöttük az dönt majd a részvételről, hogy a kijelölt kvalifikációs versenyeken ki gyűjtött több mérföldet. Természetesen nem a valójában levitorlázott távolságok számítanak. hanem a versenypálya ideális hossza alapján meghatározott mérföldek. Ha a versenyző kiesik az adott futamból, akkor a résztávot számítják be neki a kvalifikációs táblázatban.

A 40. helyet pedig a verseny rendezősége tartja fenn egy a nevezettek közül majd általuk kiválasztandó versenyző számára.

Jean Le Cam új hajója még nincs kész. A hatodik Vendée Globe részvételt célozta meg

 

Bonyolítja a helyzetet, hogy új hajó nem 13, hanem 14 épült

Közülük még csak 12 versenyez, kettő nincs versenykész állapotban. Ez a két versenyző a Pauger Carbon és a francia Black Pepper műhelyekben készülő OceansLab – Cleantech Accelerator nevű hajó, amellyel a brit Phil Sharp vitorlázik majd. A másik a legendás francia, a már öt Vendée Globe-on elrajtolt Jean Le Camnak az olaszországi Persico műhelyben épülő hajója, a Tout commence en Finistère – Armor-Lux. Ez utóbbi hajó Eric Bellionéhoz hasonlóan hagyományos uszonyos, nem-foiler IMOCA.  Jelenleg egyikük sincs a Transat Jacques Vabre indulói között, tehát az a fő kérdés, hogy melyikük képes elérni a Retour a la Base 2023 szóló transzatlanti menet rajtját, amely egyébként az új hajósoknak is fontos verseny a kvalifikációhoz.

Az előzetesen kijelölt kvalifikációs versenyek felén már túl vannak a rajtjogért versenyzők. Eddig, 2021 novembere óta maximum 15 120 tengeri mérföldet lehetett gyűjteni. A még hátralévő mégy versenyen a megszerezhető maximális mérföldszám 12 363.

Szólóvitorlás versenyeken minden mérföld számít, a kétszemélyes meneteken, mint amilyen a most október 29-én rajtoló Transat Jacques Vabre is lesz értelemszerűen a mérföldek fele. Nagyobb csapatos regatta egy van a listában, a már teljesített Ocean Race. Aki azon részt vett a teljesített mérföldek húsz százalékát írták neki jóvá a listán, de maximum 5000 mérföldet.

A kvalifikációs versenyek listája

Verseny Dátum Verseny hossza Max beszámítható
mérföldben mérföld
Transat Jacques Vabre 2021 2021 november 5750 tmf. 2875 tmf.
Guyader Bermudes 1000 Race 2022 2022 május 1298 tmf. 1298 tmf.
Vendée Arctique – Les Sables d’Olonne 2022 2022 augusztus 1250 tmf. 1250 tmf.
Défi Azimut 2022 2022 június 505 tmf. 505 tmf.
Route du Rhum 2022 2022 november 3550 tmf. 3550 tmf.
The Ocean Race 2023 2023 január 32000 tmf. 5000 tmf.
Rolex Fastnet Race 2023 2023 július 696 tmf. 348 tmf.
Défi Azimut 2023 2023 szeptember 588 tmf. 294 tmf.
———————————————————– ——————————- ———————————– ———————————–
Transat Jacques Vabre 2023 2023 október/november 5400 tmf. 2700 tmf.
Retour a la Base 2023 2023 november 3463 tmf. 3463 tmf.
Transat CIC 2024 2024 április 3000 tmf. 3000 tmf.
New York Vendée – Les Sables d’Olonne 2024 2024 május 3200 tmf. 3200 tmf.

A kvalifikációs mérföldgyűjtő verseny állása

Weöres Szabolcs jelenleg a 33. helyen van. Ha teljesíti a Transat Jacques Vabre-t – amelyen Irina Gracsevával párban versenyez – majd az Európába visszatérő szóló versenyt, a Retour a la Base 2023-at, akkor biztosan előre lép a kvalifikációs listán, mert van előtte olyan vitorlázó, aki nincs a Transat nevezettek között. Például Nicolas Troussel a Défi Azimut regattán elvesztette az árbócát, és jelenleg a pótlására nincs lehetősége. (Plusz azóta a szponzor is kilépett mögüle.)

Az, aki a következő táblázatban új hajósként még nincs jelezve a felső, biztosan kvalifikáltak rovatba, az a versenyző még nem teljesített minden új hajósnak előírt kvalifikációs feltételt.

A képre klikkeléssel az eredeti francia verzió nyílik ki az IMOCA honlapról

Clarisse Cremer csak most kezdte a mérföldgyűjtést, jelenleg nincs az első negyvenben. Hajója a L’Occitane en Provence régebbi építésű foiler, az egykori Hugo Boss, amellyel Alex Thomson indult 2020-ban, de a hajó meghibásodása miatt kiesett a versenyből – Fotó: Anne Beauge






Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!