Nagy hátrányból 11. helyen a célban

Armel Tripon élete első földkerülését 84 nap, 17 óra, 7 perc és 50 másodperc alatt teljesítette. 28 315 tengeri mérföldet vitorlázott 13,95 csomós átlagsebességgel.

A Pauger Carbonnál mindenki büszke lehet a munkájára, a hajó kitűnően bírta az utat és még gyors is!

A 33 hajós mezőnyben a rajt utáni napokban az élmezőnyben vitorlázva érte el azt a viharfrontot, amelyben az árbócáról egy leszakadó felhúzó-bekötés a fedélzetén is károkat okozott és amely után egy ideig visszafelé hajózva teljes megállást tervezett egy öbölben, hogy összeszedje a hajóját. Aztán a megbékélő tengeren mégis csak menetben maradva kijavította a hibákat és a mezőny után eredt. Vagyis lényegében az utolsó helyről, többszáz mérföldes hátránnyal kezdte a földkerülést.

Innen a felzárkózása tulajdonképpen lenyűgöző. 24-ként keresztezte az Egyenlítőt, 17. volt, amikor elhaladt a Jóreménység-foknál. Tizennegyedikként érte el Ausztrália nyugati sarkát a Cape Leeuwin vonalában. 11. helyen kerülte a Horn-fokot és a célig már nem előzött meg senkit.

Természetesen végig drukkoltam Armel Triponnak, hiszen a hajójának karbon kompozit teste (plusz a bummja) nálunk épült, a magyar hajóipar büszkesége, még ha a francia megbízó ezt nem is verte nagydobra. Az sem titok, hogy én magam is rágóta dolgozom a Pauger Carbonnak, közelről láthattam a hajó születését és személyesen is ismerem az építtetőket, akikkel többször beszélhettem még a verseny alatt is. De ott járt természetesen a műhelyben Sam Manuard, a különleges formájú hajó tervezője és Armel Triponnal is volt alkalmam többször társalogni.

Felemás érzések

A felemás érzést nem a hajó váltja ki bennem. Ő nagyszerűen teljesített, egyértelműen a mezőny egyik leggyorsabbja, ha nem a legggyorsabbja volt! A Sam Manuard által a Mini Transatból a Class 40 osztályon át az IMOCA 60-asok közé hozott “scow bow”, a hasas, kerek orrész, az oda épített rendkívüli volumen, megragadja a tekintetet. Szépnek legfeljebb az “olyan ronda, hogy az már szép” paradoxonnal mondható, de a hajó színei és csúf szóval a dizájn ezt ügyesen hangsúlyozza, szerethetővé téve a különös hajót annak is, akit zavar a buciorr. A hatalmas rikító sárga Dali-bajszok pedig kiemelik a modern IMOCA 60-as lelkét, az emelőuszonyát. Ezek az extra nagy foilok is jól sikerültek, megfelelő körülmények között elképesztően jó sebességgel röpítették előre a L’Occitanne-t .

A felemás érzést Armel Tripon versenyzése váltja ki bennem. Legalábbis, amit a nyomkövető révén láthattunk.

Ezen a Vendée Globe-on nagyon sok sikerre törő, megalkuvás nélkül folyamatosan nagy hőfokon égő versenyzőt láthattunk, akik tulajdonképpen végigsprintelték ezt az irdatlanul hosszú távot. Armel Tripon viszont gyönyörű száguldások mellett olykor napokon át visszafogott ügetésre váltott.

Hullámzó teljesítmény

Persze lehetetlen és talán arcátlan dolog is a részemről úgy értékelni a teljesítményét, hogy nyilván rengeteg információ nem került nyilvánosságra. Nem csak azért nagyképűség bármi rosszat is mondanom rá, mert sosem vitorláztam az óceánon, pláne nem a déli óceánon és hatvanlábas versenyhajón, amely a szárnyaira emelkedve elképesztő sebességgel repül a hullámokon. Kishajóval versenyeztem eleget, nagy szélben is, de biztos, hogy térdre-imához ereszkednék egy harminccsomós tempóban meglóduló IMOCA 60-ason. Amikor ijedten szednék le minden vitorlát, de közben a sail chart azt mondja, hogy húzzak nagyobb génuát…

De nem tudhatom például azt sem, hogy pontosan milyen technikai hibák sújtották Armelt, mert vannak versenyzők, akik a napi gondjaikat részletesen megosztják világgal, mások viszont nem. Ráadásul Armel nagyon keveset vitorlázhatott az egy éve vízre szállt különleges új hajóval. Júniusban valami lyukat ütött a hajótestbe jobb oldalt elől, illetve a Vendée Arctique versenyből is ki kellett állnia a hajó meghibásodása, az orr rész szerkezeti alultervezettsége miatt. Ez önmagában indokolhatja az első hetekben mutatott gyengébb teljesítményét, hiszen egy ilyen hajót megismerni, a teljesítményét feltornászni hosszú edzések, munka elvégzésével lehetséges csak.

A befoltozott orrú L’Occitane en Provance a rajt előtt a kikötőben, őszinte díszítéssel

Az viszont kétségtelen, hogy a rajt utáni viharban kapott sokk és az őt ért károk utáni hetekben nem pusztán a neki kedvezőtlenül alakuló időjárásnak köszönhette azt, hogy az Egyenlítőig 2100 tengeri mérföldes hátrányba került az elsőkhöz képest.

A parton a segítő csapatok pontosan tudják, hogy a versenyző milyen teljesítményt produkál, milyen hatékonysággal viszi a hajóját. Hiszen ők ismerik a poláradatokat vagyis a lehetséges, az elérhető teljesítményt. És az északi féltekén, miközben az elől haladók 80-90 százalékot hoztak ki a hajóikból, addig Armel 60-70 százalékot produkált.

Aztán a déli féltekére érve varázsütésre megváltozott. A lovak közé csapott és ment, mint a vaddisznó – ha szabad ilyen profán hasonlatot használnom. Gyors lett, több olyan nap is volt, amikor a leggyorsabb a mezőnyben. Ráadásul a navigációja, az útvonalválasztása is lenyűgözően hatékonnyá vált. Szerencséje is akadt, mert ezzel a sebességgel rendre elért olyan időjárási helyzeteket, amelyek lehetővé tették a felzárkózását. De hát ezt önmagának köszönhette, mert nagyszerűen teljesített. Aztán egy-egy héten pedig mintha behúzta volna a féket.

A Csendes-óceánon remekül jött fel az élcsoportot is közelítve. Az előtte haladó két hagyományos uszonyos hajónál 2-3 csomóval jobb átlagokat teljesítve rontott előre. A Némó ponthoz közeledve lehagyta Romain Attanasiót és utolérte Clarisse Cremert is. Már csak 900 mérföldre volt az elsőtől. Aztán egyszer csak a sebessége visszaesett, lassabb lett Cremernél, visszacsúszott mögé és lemaradt több, mint száz mérfölddel. Ilyenkor rendre azt nyilatkozta, hoigy milyen fontos a versenyzőknek figyelni a hajójukra, egyben tartani az eszközt és célba érni. Lehetett elhallgatott technikai gondja, ami visszavetette, de ugyanúgy lehettek lelki okai is a lassulásának.

A Horn-fok kerülése előtti 8-10 napban elvesztegetett száz-kétszáz mérföld birtokában az Atlanti-óceánon jó eséllyel utolérhette volna az összetömörődő élcsoportot. Ahogy például Louis Burton feljött nagy hátrányból.

A passzátszél zónában Armel újra meglódult és pillanatok alatt messze elhúzott addigi ellenfeleitől. Az északi féltekére érve már kezdte utolérni a tizedik helyen vitorlázó Maxime Sorelt. Majd egyszer csak megint lelassult és attól fogva szépen hazaporoszkált. Az utolsó napokban tett kivárása, amikor a Finnisterre-fok magasságában még visszafelé is vitorlázott, hogy elengedje az előtt elzúgó ciklont, már abszolút érthető. Ott már minek kockáztatott volna a semmiért!

Armelt elsőként természetesen a családja, gyerekei fogadták a földkerülés végén

Szerintem Armel Tripon ezen a Vendée Globe-on megmutatta, hogy jó hajóval képes a legnagyobb szólóvitorlázók színvonalán teljesíteni, de azt is, hogy ezeket a periódusait egy-két olyan hét követi, amikor spirituálisan elmerül az út kínálta világot és önmagát megismerő örömbe. És félreértés ne essék ez az utóbbi énje nem ellenszenves, talán még jobban meg is felel a földkerülő szólóvitorlázó hagyományos lelkületének. Éppen csak időközben a Vendée Globe a tengeri gladiátoroktól tovább lépett a vízi Forma 1-es profik világába.

Armel Tripon teljesítményének őszinte értékeléséről nem fogunk olvasni, de majd kiderül a szakma valódi véleménye a jövőbeli pályafuásából, abból, hogy milyen lehetőségeket kap az  első Vendée Globe szereplése után. Még az is lehet, hogy ő maga fog hátrébb lépni, mert a szóló földkerülés az önértékelést, az önismeretet is fejleszti.

Ruji

Kapcsolódó

Yannick Bestaven (Maitre CoQ IV) a 9. Vendée Globe földkerülő győztese

80 nap, 03 óra, 44 perc és 46 másodperc a 9. Vendée Globe földkerülő győztes ideje.

Kapcsolódó

Herrmann egy halászhajóval ütközött a cél előtt

Boris nem sérült meg, nem úgy az egyik uszonya és a hajója. Lelassult, elvesztette győzelmi esélyeit

Kapcsolódó

Vendée Globe befutó – élő közvetítés – Dalin már a célban

Megvan már, hogy ki lett az első, de csak órák múlva dől el, hogy ki lesz a 9. Vendée Globe győztese!