A 10 legdrágább kikötő a világon

A legdrágább kikötő tehát az olaszországi Capriban van, itt 2900 eurót, vagyis 800 ezer forintot költhetünk egy napi pihenésért.

capri-italy-olaszorszag-legdragabb-kikoto-a-vilagon-vitorlazas-yacht-hajozashu

Felesleges háborogni a belvárosi parkolási díjakért, Capriba hajóval érkezni például sokkal nagyobb szívás.

Nehéz az élete annak a burzsujnak, akinek 30-40 méteres vagy ennél akár még nagyobb hajója van! Ezeket a hajókat ugyanis irdatlan pénzbe kerül fenntartani. Persze nem minden jacht kerül

napi 23 millió forintba, mint az Eclipse, Abramovics új 170 méteres hajója,

de bizonyos esetekben az éves fenntartási költség a hajó értékének akár 20%-át teheti ki. A költség jelentős részét ráadásul sokszor olyan tételek dobják meg, amit elsőre nem is gondolnánk súlyos összegnek, mint például a kikötői díj. A legmenőbb helyeken, ahol a legmenőbb hajókkal szoktak horgonyozni, akár milliókba is kerülhet néhány napi városnézés.

A nagy hajóknak például nagy kapacitású üzemanyag-pumpákra van szükségük, a Microsoft-társalapító Paul Allen 126 méter hosszú Octopus jachtjának – 851 ezer literes tankját például a pumpa teljesítményétől függően 8-24 óra tudják újratölteni.

A napidíj a hajó nagyságától és a kikötőben töltött éjszakák számától függ. A kikötők legtöbbször egyszersmind egy kereskedelmi komplexumot is magukba foglalnak éttermekkel, boltokkal és tengerparti rezidenciákkal.


1. Capri, Olaszország

capri-italy-olaszorszag-legdragabb-kikoto-a-vilagon-vitorlazas-yacht-hajozashu

Átlagos napidíj szuperjachtoknak: 2 900 euró (800 ezer forint)
Szuperjacht-férőhelyek száma: 10
Átlagos négyzetméterár helyi ingatlanok esetében: 11 688 euró (3,2 millió forint)
Csúcsszezon: május, Rolex Capri vitorláshét


2. Porto Cervo, Szardínia, Olaszország

porto-cervo-sardinia-vilag-legdragabb-kikotoje-vitorlazas-yacht-hajozashu

Átlagos napidíj szuperjachtoknak: 2 500 euró (690 ezer forint)
Szuperjacht-férőhelyek száma: 60
Átlagos négyzetméterár helyi ingatlanok esetében: 9500 euró (2,6 millió forint)
Csúcsszezon: június és szeptember (Deluxe Fair és Maxi Yacht Rolex Cup regatta)


3. Portofino, Olaszország

portofino-italy-olaszorszag-vilag-legdragabb-kikoto-vitorlazas-yacht-hajozashu

Átlagos napidíj szuperjachtoknak: 2 350 euró (648 ezer forint)
Szuperjacht-férőhelyek száma: 6
Átlagos négyzetméterár helyi ingatlanok esetében: 17 650 euró (4,9 millió forint)
Csúcsszezon: május, Portofino Rolex Trophy


4. Ibiza Magna, Ibiza

magna-ibiza-marina-harbour-vilag-legdragabb-kikoto-vitorlazas-yacht-hajozashu

Átlagos napidíj szuperjachtoknak: 2 300 euró (635 ezer forint)
Szuperjacht-férőhelyek száma: 12
Átlagos négyzetméterár helyi ingatlanok esetében: 8 000 euró (2,2 millió forint)
Csúcsszezon: szeptemberi évadzáró partik


5. St Tropez, Francia Riviéra, Franciaország

st-tropez-marina-vilag-legdragabb-kikoto-sailing-yacht-hajozashu

Átlagos napidíj szuperjachtoknak: 1 300 euró (360 ezer forint)
Szuperjacht-férőhelyek száma: 30
Átlagos négyzetméterár helyi ingatlanok esetében: 13 500 euró (3,7 millió forint)
Csúcsszezon: június és július (Giraglia Rolex Cup és International Polo Cup)


6. Port Hercule, Monaco

monte-carlo-monaco-port-hercule-vilag-legdragabb-kikoto-vitorlazas-yacht-hajozashu

Átlagos napidíj szuperjachtoknak: 1 200 euró (331 ezer forint)
Szuperjacht-férőhelyek száma: 20
Átlagos négyzetméterár helyi ingatlanok esetében: 33 800 euró (9,3 millió forint)
Csúcsszezon: január, május és szeptember (Monte Carlo Rally, Monaco Grand Prix és Monaco Yacht Show)


7. Miami Beach, Miami, Florida

miami-beach-florida-vilag-legdragabb-kikoto-vitorlazas-yacht-hajozashu

Átlagos napidíj szuperjachtoknak: 883 euró (243 ezer forint)
Szuperjacht-férőhelyek száma: 45
Átlagos négyzetméterár helyi ingatlanok esetében: 9500 euró (2,6 millió forint)
Csúcsszezon: december és február (Art Basel in Miami Beach és Miami Boat Show)


8. Port de Cannes, Francia Riviéra, Franciaország

port-de-cannes-vilag-legdragabb-kikoto-vitorlazas-yacht-hajozashu

Átlagos napidíj szuperjachtoknak: 655 euró (180 ezer forint)
Szuperjacht-férőhelyek száma: 35
Átlagos négyzetméterár helyi ingatlanok esetében: 13 500 euró (3,7 millió forint)
Csúcsszezon: május, Cannes Film Festival


9. Port of Gustavia, St Barts

port-of-gustavia-st-barts-legdragabb-kikoto-vitorlazas-yacht-hajozashu

Átlagos napidíj szuperjachtoknak: 500 euró (138 ezer forint)
Szuperjacht-férőhelyek száma: 15
Átlagos négyzetméterár helyi ingatlanok esetében: 13 000 euró (3,6 millió forint)
Csúcsszezon: karácsony és újév


10. Yas Marina, Abu Dzabi

yas-marina-dubai-abu-dzabi-legdragabb-kikoto-vitorlazas-yacht-hajozashu

Átlagos napidíj szuperjachtoknak: 421 euró (116 ezer forint)
Szuperjacht-férőhelyek száma: 40
Átlagos négyzetméterár helyi ingatlanok esetében: 9000 euró (2,5 millió forint)
Csúcsszezon: november, Abu Dzabi Grand Prix


A legdrágább kikötő tehát az olaszországi Capriban van, itt 2900 eurót, vagyis 800 ezer forintot költhetünk egy napi pihenésért. Az ingatlanárak azonban Monacóban a legmagasabbak, itt az átlagos négyzetméterár 33 800 euró, vagyis 9,3 millió forint.

Láthatjuk, hogy akár egész évre beoszthatjuk, mikor hová utazunk, és ha egész évet ezek között a kikötők közötti utazással töltjük, akár 600 ezer eurót, vagyis 166 millió forintot is költhetünk a jachtunk horgonyoztatására. Nem beszélve a jarulékos szolgáltatásokról, a szállásról és a szórakozás költségeiről.

Címkék: