Vitorlázás
A második versenynapon az első két futamnál gyengébb, 8-10 csomós szélben vitorláztak a felek. Az első futamot az olaszok, a másodikat az új-zélandiak nyerték. Vagyis úgy tűnhet, kiegyenlített a küzdelem. Például mindkét futam a rajtnál, illetve az azt követő első két fordulóval lényegében eldőlt. Mégis a különbség a két csapat között kifejezetten nagy, és az olaszok esélyei – ha elsősorban a hajók sebességét nézzük – soványak.
Előre bocsátom: az olaszoknak drukkolok. Nem pusztán azért, mert ők az európaiak, de sok olasz vitorlázót ismertem meg vitorlás éveim során, kedvelem őket és az országukban is jól érzem magam, ha odajutok. Ettől persze az új-zélandiak még jobb fejek és Új-Zéland még kellemesebb hely is lehet…
De most azért drukkolok elsősorban a Luna Rossának, mert az tetszik, amit ők csinálnak a pályán, ahogy Fracesco Bruniék kezelik a hajót, ahogy Jimmy Spithill taktikázik a rajt előtt és utána.
Talán rosszul esik annak, aki Peter Burling csapatának , a kupavédőknek szorít, de számomra a Luna Rossa mutatja a vitorlázó profizmus magasabb fokát. Amivel ők nyertek eddig két futamot, az a vitorlás intelligencia, mert gyorsabb hajót győztek le kétszer is. Mindezt 10-14, illetve 8-10 csomós szélben érték el és attól tartok, ha jobban fúj, még egyértelműbb lehet a sebességhátrányuk. Még szerencse, hogy az időjárás-előrejelzések szerint nem várható kemény szél a következő napokban. Márpedig mostantól fogva már naponta versenyeznek egymással.

Rajt. Szél felett a Luna Rossa Prada Pirelli Team, szél alatt az Emirates Team New Zealand – fotó: Studio Borlenghi
A Luna Rossa általában lassabb. Figyelembe véve a sebesség mellett a mindenkori menetirányt, a vitorlázott szélszöget is. Egyszerűbben: a relatív térnyerést, a VMG-t nézve lassabbak. Mégis győztek kétszer.
Mindkétszer, a 2. és a 3. futamban is ők érkezhettek először a rajtterületre (balcsapásos hajóként), amit azonnal kihasználva uralhatták a rajt előtti párviadalt. Mindkétszer képesek voltak a kedvezőbb és a kedvezőtlenebb kiindulási helyzetből is a rajtvonalra legalább közel egyenlő pozícióba kerülni a kiwikkel, majd tartani magukat, amíg kiértek a pálya szélén lévő zóna közelébe, ahol már kötelező fordulni. Mindkétszer jobb volt a fordulójuk. Ez a Luna Rossa csapat egyik fő erőssége. A fordulókkal olykor több tíz méter is nyernek, mert már az új csapáson nem csúsznak lefele, szél alá, nem veszítenek magasságot az ellenfélhez képest.
Ennek két fő oka lehet. Másképp kezelik a „csirkelábaikat”. A foil felemelésekor talán egy leheletnyit benn marad a vízben a kiemelkedő szárny egyik vége és ez segíti a Luna Rossa parádésan egyenletes fordulóját és a magasságuk megtartását. Ez szinte nem is látszik, inkább érezhető a hajók mozgásán. Lehet, hogy az új-zélandiak ezt ellesni sem tudják, nem utánozhatják, mert más formájú a szárnyuk. Az övék egyenes T-alakú, az olaszoké inkább Y. Így más szögben vannak a szárnyvégek a vízből kiemeléskor.
A másik ok a hajón belüli mozgás. Francesco Bruni és Jimmy Spithill csapásváltáskor átadják egymásnak a vezetést és maradnak a helyükön. A Te Rehutai fedélzetén Peter Burling a forduló befejezése után azonnal rohan (ők az árbóc előtt cikáznak, szemben a britekkel, amerikaiakkal, akik hátul, a grósz mögött rohangáltak) és amíg oda nem ér, addig Glenn Ashby kormányoz. A nyugodtabb és kormányos helycsere nélküli olasz módszer hatékonyabb lehet. Az új-zélandiak edzésen próbálgatták is, de láthatóan nem változtattak az utolsó pillanatban a már begyakorolt mozgásukon.

Az olasz hajóban nagyobb a nyugalom, gördülékenyebben mennek a manőverek — fotó: Studio Borlenghi
Amellett, hogy az olaszok egyértelműen jobbak a rajtot megelőző helyezkedésben, a pályán mutatott taktikájuk is „művészibb”. Mintha messzebbre látnának, előrébb gondolkodnának. Amikor vezettek a harmadik futamban, akkor szigorúan tartották a pozíciójukat. Ha az volt jobb, akkor az új-zélandiak és a következő pályajel közé helyezkedve, de megesett az is, hogy szél alatt közel azonos vonalon, de jóval előrébb helyezkedve. Aztán pedig olykor első pillantásra érthetetlenül ezt feladva, az ellenfél „kezét elengedve” mentek a kiwikkel ellentétes irányba. Persze a tévében nem látszanak a frissülések és nem érezni a szél irányát és várható irányváltoztatását.
Mert a Luna Rossa ilyen független húzásairól rendre kiderült, hogy egy-egy érkező frissülésre vagy a szél fordulására bazíroztak. Vagy már a következő pályajel, a következő kapu helyzetére figyelemmel takarítottak meg egy mindenképp lassulást okozó fordulót az új-zélandi ellenfélhez képest.
Ezekkel, ilyen okosságokkal tartották vagy növelték az előnyüket, elsősorban a cirkálószakaszokon. Amikor viszont a negyedik futamon az Emirates Team New Zealand számára alakult kedvezően a rajt utáni első szélforduló és az olaszok elé kerülhettek, akkor nekik már nem kellett finomkodni, csak nagy gázzal elvágtatni az éjszakába…. akarom mondani a célig.

Az Emirates Team New Zealand a sebességfölénye révén tud győzni – – fotó: Studio Borlenghi
A fentiek leglátványosabban a harmadik futam rajt utáni első csapásváltása után mutatkoztak meg. Spithillék jobbcsapáson a kiwikkel egyvonalban, de szél felől vitorlázva tartották magukat, majd a pálya bal oldali határánál való forduló után nyerve egy kis magasságot biztos szél alatti helyzetbe (kicsit lejjebb, de előrébb) kerültek az ellenfelük elé, amit könyörtelenül érvényesítettek is. Ebben segített nekik az új-zélandiak orbitális hibája is.
Talán azért hibáztak, mert Peter Burling világéletében száguldó hajókkal ment a pályaversenyeken is (Burling és Tuke 49er olimpiai és világbajnokok), nem pedig lassabban úszó, ezért fordulékonyabb és taktikusabb típusokkal. Az olyanokkal vitorlázók többet gyakorolják ezeket a szituációkat és taktikai megoldásokat, mert a lassabb hajók között több ilyen szituáció alakul ki egy-egy futamon. Amikor a biztos szél alatti helyzetben vitorlázó olaszokhoz képest az új-zélandiak elkezdtek magasságot veszíteni, akkor nagyon rossz döntést hoztak.
Nyilván nem akartak azonnal kifordulni a vesztes pozícióból, hiszen közel volt még a pálya bal oldali határa. De még két forduló is jobb lett volna, mint az a hamvába holt aláfuttatási kísérlet, amivel megpróbálkoztak. Egy pillanat alatt sok magasságot, összességében több tíz métert veszítettek, ráadásul az ellenfél így a kellő pillanatban zavartalanul fordulhatott vissza a pálya bal oldala felé, ahol el is csípték később a következő frissülést. A hirtelen begyűjtött nagy veszteséggel Peter Burlingék megadták a lehetőséget Francesco Bruniéknak, hogy elhúzzanak. Ők ezt köszönettel meg is tették.
Bár a Luna Rossa Prada Pirelli jelenleg döntetlenre áll a kupavédőkkel, az esélyük a végső győzelemre kisebb, vagy legalább is törékenyebb esély, mint az Emirates Team New Zealand csapatáé. Akkor hozhatják el az America’s Cupot, ha szinte hibátlanul vitorláznak és taktikáznak, illetve a szerencse is velük lesz. A hazai csapatnak ugyanakkor csak azt kell hoznia, amit az eszközük, a hajójuk tud. Persze a fenti súlyos vagy hasonló hibák elkövetése nélkül.
Ahhoz is rendkívüli tudás és profizmus kell, de mégis csak egyszerűbb feladat, mint azzal a tudattal vitorlázni, hogy extrák kellenek a győzelemhez. Igaz, teljesen szokatlan módon, ez az olasz csapat, a maga rendezettségével és nyugalmával (tipikus olasz vonások…) sorozatban is képes lehet különleges, kreatív húzásokra. De ha sikerül nekik a hátrányuk ellenére győzni, a következő futamokon is egyenlővé tenni az egyenlőtlent, azt hiszem, az már a vitorlás zsenialitás határait súrolja majd.
Ruji

Vajon a Luna Rossa átlépheti-e a saját árnyékát? – fotó: Studio Borlenghi
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.