Vitorlázás
Érdi Mári az andorai ILCA Európa-bajnokságon és nyílt Európa Kupán az utolsó versenynapon az összetett 9. helyről jött fel a 3-ra! Úgy lett bronzérmes, hogy egyébként pontazonossággal végzett az ezüstérmes görög, most portugál színekben versenyző Vasileia Karachaliou-val. Reggel még 27 pontos hátrányban volt a 2017-es Világkupa győztes görög lányhoz képest. Ám ezen az utolsó, pénteki versenynap három futamán, a trükkös tízcsomós szélben Mári olyat ment, mint az Arany csoportban senki. Senki megközelítőleg sem. Az 56 hajós Arany csoportban először 5. lett, majd a következő futamon 4. helyen ért célba, a legutolsót pedig megnyerte!
Csak azt nem tudom, hogy min csodálkozom? Hiszen láthattuk számtalanszor, ahogy az utolsó futamon vagy futamokon mindenkinél jobb. De, ha ez nem lenne bizonyíték az akaraterejére, a versenyzői képességeire, akkor elég csak azt végig gondolni, hogy miként jött vissza a gödörből, amikor az üstökösszerűen indult és folyamatosan felfelé ívelő sikeres karrierjét megakasztó sérülés és az ezzel járó nehézségek szinte reménytelen helyzetbe hozták. Azóta, világbajnoki 5. hellyel (2022 október), majd egy EB 8-kal (2022 november) mutatta meg, hogy túl van a hátsérülésen és céltudatosabb, mint bármikor korábban.

Mári az Európa-bajnoki dobogón a győztes Bouwmeester (NED) és Karacholiou (POR) társaságában – Fotó: Thom Touw Photography
Az idei évet egy remek Sail Melbourne győzelemmel kezdte. Itt az andorai Európa-bajnokságon is megmutatta, hogy biztosan oda tartozik az esélyesek szűk csoportjába. Legfeljebb ez nem volt most látványos, mert a jó kezdés után három selejtezőfutama is gyengébben sikerült, és tízen kívülre került az eredménylistán. Ám azon a három futamon kívül a többi futamon Érdi Mári mind benn volt az első tízben. Mit tízben! Hetedikknél hátrébb egyetlen futamon sem került. Az EB-n elért futameredményei: 5., 7., 16., 21., 14., 3., a selejtezőfutamokon, majd az Arany csoportban dupla pontért a legjobbak között 5., 6., 5., 4., 1.
Nem lehet őt nem csodálni!
És nyugodtan odaírhatnám, hogy „most, csak”. Tekintve, hogy 2021-ben ő volt 3., 2022-ben pedig 4.. Az idei évet a horvát bajnokság megnyerésével kezdte. Persze ez az EB-k és világbajnokságok mellett kis semmi versenynek hangozhat. Talán az volt, de talán mégse, legalább is annak fényében, hogy ezt az andorai Európa-bajnokságon a horvát Tonci Stipanovic nyerte meg, ráadásul őta dobogón honfitársa Filip Jurisic követi.
Joni az EB leghektikusabb napjain tartósan ott tudott lenni a legjobb hat között az összetett listán, ám az első döntő futamok idejen elvesztette a ritmust és hátrébb csúszott. De ezen az utolsó háromfutamos napon ő is megmutatta, hogy nem szabad sohasem leírni. Még akkor sem, ha most az utolsó napi fényes teljesítménnyel „csak” az európai 8. helyre jött fel.

Vadnai Jonatán – Fotó? Thom Touw Photography
Azért milyen jó, ha valaki esetében egy ilyen szuper eredmény azért kell idézőjeles csak szóval kiemelni, mert a viszonyítási alapban már van egy EB 4. és egy 3. helyezése! Vagyis már harmadszor végzett az EB-n az első tízben!
Bátyja a kétszeres olimpikon Vadnai Benjamin kiváló selejtezőfutamai után végül az európai 23. helyen végzett a 179 hajós mezőnyben.
Ruji
a 2023-as női ILCA 6 Európa-bajnokság és Nyílt Európa Kupa végeredménye
a 2023-as ILCA 7 Európa-bajnokság és Nyílt Európa Kupa végeredménye
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.