Vitorlázás
A jelentős Offshore versenyeken – a mi Kékszalagunkhoz hasonlóan – a legnagyobb érdeklődés mindig az abszolút sorrendben élen vitorlázókat kíséri. Ám emellett nagy figyelmet kapnak kategória győztesek és különösen a verseny összesített előnyszámos győztese. Nem utolsó sorban ezzel, a sorrend alakulásának változásainak követése révén sokáig él az érdeklődés a verseny, az elsők után még akár napokkal később befutó csapatok iránt.
Persze ehhez az is nagyon fontos adalék, hogy a nyílt tengeri versenyeken rendszeresített IRC számítás sokkal reálisabb, mint a Balatonon használatos yardstick, mert szigorúan a hajók műszaki jellemzőin alapulva igyekszik kiegyenlíteni a teljesítménykülönbségeket. Az egyedi előnyszámokat nem befolyásolja a versenyzők tudása és eredményessége, hiszen az IRC célja az, hogy a hajók közti különbségeket tüntesse el, és így a vitorlázók tudása döntsön a pályán.
AZ 50. Rolex Fastnet Race-en 6 kategóriában – IRC, Class40, IMOCA, Ultim, MOCRA Multihull és Ocean 50 – összesen 450 hajó nevezett be. Közülük az IRC kategóriában értékeltek együtt 358 csapatot, miközben itt 17 osztályra bontva is hirdettek győzteseket.

A Caro – Fotó: Botin Partners
A jubileumi 50 Rolex Fastnet Race-en az IRC-kategória, tehát az előnyszámos verseny győztese Max Klinck vezetésével a svájci Caro csapata lett, amely egy Botin 52-es hajó. Az erős szélben most nem volt esélye az ennél kisebb, lassabb hajóknak, akiknek inkább az kedvez, ha gyengébb szeles, lassabb a menet, és a szél a leggyorsabbak befutása után frissül.
A legutóbbi decemberi Rolex Sydney Hobarton is hasonló volt a helyzet, és azon az offshore versenyen is egy 52 lábas hajó (Celestial) győzött. Az elmúlt évek eredményei alapján általában is elmondható, hogy a nyílt tengeri versenyzésre optimalizált 52 lábas hajók nyújtják a legtöbb esélyt a verseny megnyerésére az összetettben, vagyis az IRC előnyszámításos rendszerben.
A Caro 2021-ben szállt vízre. Az új-zélandi Core Builders Composites üzemben épült Mark Turner felügyeletével. A hajót kifejezetten azzal a céllal tervezték a Botin Partners tervezőirodában, hogy a legnevesebb nyílt tengeri versenyeken az IRC kategóriában jó eredményeket érhessen el.
Az 1995-ben a spanyol Marcelino Botin által Santanderben alapított Botin Partners számos sikerek mellett elsősorban a TP52-es osztályban szerzett nagy nevet, miután tizenkétszer Botin-tervezésű hajók győztek a versenysorozaton. A Maxi 72-esek között is akad kiemelkedő Botin-hajó, például a 2019 és 2021-es Rolex Maxi Cup győztes Cannonball az ő alkotásuk. De 2004 óta ott vannak az America’s Cup csapatoknál is, ahol elsősorban a kisebb típusok tervezésében jeleskedtek, majd 2017-ben az American Magic tervezői gárdájába is bekerültek.
A nagy tengeri, azaz offshore versenyeken a leginkább alkalmazott, legnépszerűbb előnyszámítás a különféle nagyságú és teljesítményű hajók közötti különbségek kiegyenlítésére az IRC. Terjed az ORC is, de egyelőre a tengeri versenyeken az IRC az uralkodó. Az IRC jogtulajdonosa a brit Royal Ocean Racing Club (RORC) és a francia l’Union Nationale de la Course au Large (UNCL).
A nyílt tengeri nemzetközi regattákon a kilencvenes évek elején az IMS vagyis az International Measurement Rule dominált. Ez volt az első olyan előnyszámítási rendszer, amelyet sebességbecslési programra alapoztak (VPP – Velocity Prediction Program). A VPP olyan kifinomult számítógépes szoftver, amely a betáplált hajótest forma alapján becsüli meg a várható sebességét és ad a különféle vitorlások teljesítményének összehasonlítására egy szorzót.
Az IMS fejlettebb és jobb volt a korábban használt rendszereknél, ám természetesen a fejlődés nem állt meg. Elsősorban a nagyobb és különleges anyagokból készülő, a vitorlás építés csúcstechnológiáját alkalmazó hajók előnyét nem kompenzálta, tehát további fejlesztésre szorult.
Az IMS-t az Offshore Racing Congress (ORC) hozta létre és alkalmazta. Az új konkurens számítást a brit Royal Ocean Racing Club (RORC) fejlesztette ki az ezredfordulón. Ez lett a nagy offshore versenyeken napjainkban elsődlegesen használatos IRC.
Érdekesség, hogy a név rövidítésnek indult, de nem az. Mivel az „IR“ az International Rule-t jelentette volna, ám a huszadik század elején a Nemzetközi Vitorlás Szövetség által kifejlesztett és alkalmazott ilyen nevű szabályhoz köze nem volt, ezért a névhasználatra az RORC nem kapott engedélyt. Erre ők azt mondták, jól van, akkor a módszer neve nem rövidítés, hanem csak IRC magában…
Az IRC-ben a hajók értékszáma („hendikepje”) az adott hajó méretei alapján kerül kiszámításra; hossza, súlya, merülése, rudazat méretei, vitorlafelülete, valamint sajátos jellemzői figyelembe vételével. Az eredményül kapott időkorrekció, a hajó „TCC” értéke a versenyeredmények számítási alapja. Minél magasabb egy hajó TCC értéke, annál nagyobb a potenciális sebessége; Az IRC TCC-k 0.750 és 2.000 közé esnek, a legtöbb túra/versenyhajó értéke 0.900 és 1.100 közé esik. Verseny után minden hajó versenyidejét (a pálya teljesítéséhez szükséges időt) megszorozzák a TCC-vel, kiszámítva így a korrigált idejét, amelyek az összetett sorrendet meghatározzák.

Az IRC mindenféle méretű és formájú egytestű tőkesúlyok hajók előnyszámítására alkalmas a modern versenygépektől a a klasszikus yachtokig, de természetesen folyamatosan fejlesztik, hogy a műszaki fejlődést kövessék, és megtartsák a rendszer széleskörű alkalmasságát. Hiszen ott van állandóan és hódít a konkurrens ORC is, az Offshore Racing Congress-nek szintén az IMS után fejlesztett megoldása.
A vitorlás versenyzésben az előnyszámítás története 1854-ben kezdődött a Thames Measurement Rule megalkotásával. Az előnyszámítás története azóta a képletek, kalkulációs módszerek fejlesztése és azok kijátszásának krónikája. Az IRC legfontosabb jellemzője és eltérése például az ORC-hez képest a rendszer folyamatos fejlesztése és változtatása mellett, hogy a TCC-k kiszámításához használt módszereket és képleteket nem teszik közzé. Ezzel igyekeznek csökkenteni annak lehetőségét, hogy a tervezők új hajók alkotásakor kihasználják a szabály előnyeit új hajók tervezésekor, és hatékonyan növelni az IRC besorolású hajók versenyképes élettartamát.
A tervezők persze ettől még igyekeznek az IRC-re optimalizálni hajókat, de ezt csak az alkalmazott előnyszámok éves változásaiból következtetve tudják megtenni. Ennek eredményeként valóban sokféle korú és típusú hajó nyeri az IRC versenyeket.
Ugyanakkor az IRC aránylag egyszerű szabály a vitorlázók és versenyrendezők számára egyaránt. Nem szükséges a hajók hivatalos felmérése – bár egyes országokban az alkalmazásához kötelezővé tették a helyi szervezetek. Az IRC elfogadja a tulajdonos nyilatkozatát a hajó méreteiről. A tulajdonosnak nem kell mást tennie, mint kitöltenie a jelentkezési lapot és elküldeni. A versenyeken pedig nagyon egyszerű a használata, hiszen csak egyetlen szorzással kell számítani az egyes hajók korrigált versenyidejét.
Nagyon népszerű, rengeteg vitorlás eseményen alkalmazzák. Több, mint 40 országban az IRC a versenyeken uralkodó előnyszámítás.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.