Vitorlázás
Ilyenkor, néhány nappal a tókerülő rajtja előtt esélylatolgató cikket szoktunk írni, elsősorban az abszolút győzelemre esélyes hajókat sorolva. Ezúttal a természet alaposan átírta a listát. Országszerte nagy károkat okozott az a nyugati irányból támadó szélvihar, amely július 6-án hétfő délután több északi parti kikötőben tarolt a hajók között. Legerősebben Balatonfüredre és Alsóőrsre sújtott a kánikulai szélcsendes meleg napok után az Európa felett elvonuló ciklon által keltett bőven 100 km/óra feletti sebességgel fújó vihar. Az ilyen szélirány ellen védett marinákban, mint például a tihanyi THE-ben semmilyen jelentős kár nem történt, és keletebbre, például Balatonalmádiban sem volt különösebb, a Kékszalag élmezőnyt érintő esemény. Ugyanakkor a füredi Hajógyári Kikötőtől a Kékszalag Porton át az új alsóőrsi X-Yacht Clubig különösen a parton, állványon álló spéci versenyhajókban borzalmas károkat okozott a szél

A feldőlt Raffica Libera
A Hajógyári kikötőben feldőlt a Raffica Libera. A hatszoros Kékszalag-győztes Lisa, amely a sója keleti oldalán állt, az árbócával az irodaépületre dőlt rá (címképünkön látható).
A Kékszalag Portban a fiatalok fejlődését segítő René Rafficát csapta földhöz a vihar, és a szépen felújított hajónak derékba törte a tőkesúlyát, valamint egyéb komoly károkat is szenvedett a két éve Magyarországra került gyönyörű Libera.

René Raffica
A Principessa Libera Alsóőrsön dőlt fel és tört össze.

A vihar a vízen lévőket sem kímélte. Ponyvák, biminik szakadtak, de tört el úgy Nautic 330-asnak is az árbóca, hogy a nagy nyomástól megdőlve a szomszéd rudazatával akadt össze a balszerencsés hajó. A legendás Nemere II. az úszó móló alá szorult, de erős hajó, és megemelte a szerkezetet. Nem tudom, hogy pontosan mekkora kárt szenvedett a 2000-ben felújított szépség, az 57 éven át Kékszalag rekordtartó 75-ös Cirkáló, a Balaton királynője.
A Hajógyári Kikötőben a Ribstory D35-ös a vízen kikötve borult fel és úszott el a helyéről. A szintén D-35-ös Triniteam az új alsóőrsi X-Yacht Clubban szenvedett a Kékszalag csütörtöki rajtjáig nem kijavítható sérüléseket.
Eddig hat ilyen hajó költözött a Balatonra a Genfi-tóról, de feltehetően közülük csak ketten lehetnek ott a csütörtöki rajtnál. Szerencsére Füreden a 2019-es Kékszalag győztes Racing Django, illetve a Team Kaáli Almádiban eleve elcsomagolva, biztonságban volt.

Héttérben a Triniteam D35-ös amikor felkapja a szél
Az itt következő videót a nagy hajógyári daru magasan lévő kezelőfülkéjéből készítette valaki. A keresetlen szavai minimum érthetőek – 2016-ban, amikor szintén a Kékszalag előtt a vihar a frissen elkészült 47 lábas Pauger kétárbócos katamaránt átdobta a mólón, akkor a hajógyári óriásdaru is megmozdult, majd leugrott a sínpályáról –, valamint a csúnya szavakon berzenkedők kérem vegyék figyelembe azt is, hogy a Magyar Nyelvtudományi Intézet meghatározása szerint a „bazd meg” kifejezés „társalgásszervezési szakaszoló elem”. Szegény ember fenn a fülkében, mi tagadás, rendesen szakaszolt…

A felborult Ribstory D35-ösA viharveszély még nem múlt el teljesen, szerdára is erős szél várható a tavon, de az előrejelzések szerint a csütörtöki rajtra kezelhető erejűre csökken a szél.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.