80. Rolex Sydney Hobart 2025 – Kétfős csapat nyerte a versenyt

Óvás után örülhetett a győztes a Tattersall’s Cupnak

A 80. Rolex Sydney Hobart verseny negyedik és ötödik versenynapján a tazmán partok mentén frissült az észak-északkeleti szél, majd fordult, és a december 5-én Hobartba érkezők erős hátszélben vitorlázhattak a Derwent folyón a célvonal felé. Ez a kisebb, lassabb hajóknak kedvezett az előnyszámításos versenyben. A tavalyi IRC hendikep győztes, idén az abszolút sorrendben 6. helyen még a harmadik versenynapon célba érkező Celestial V70-es csapata közel egy napon át joggal reménykedhetett abban, hogy megismétli 2024-es sikerét. Ám mivel a még vitorlázók a negyedik napi ideális erejű és irányú szélben felgyorsultak, így végül az előnyszámításos versenyben csak 16-ak lettek.

Az élen két kétszemélyes csapat ért célba az IRC előnyszámítással korrigált időket figyelembe véve. A „csodaszép” nevű francia „BNC-my::NET-Leon” – mit lehet tenni kérem, ha a fő szponzorok ilyen költői neveket adnak az eredeti Leon névhez – érkezett győztesként a célba, ám óvták őket szabálytalan vitorlahasználatért, és végül a nemzetközi zsűri 1 óra 5 perc időbüntetéssel sújtotta a JPK 1080 típusú hajóval vitorlázó Michel Quintint és Yann Rigalt, akiket így az előnyszámítással korrigált időeredményt tekintve tizenhárom perccel megelőzött a szintén kétszemélyes csapattal versenyző Min River nevű JPK 1050-es, amelyet Jiang Lin és Alexis Loison hajtott. Ők 3 nap, 23 óra és 26 perc alatt tették meg a Sydney-Hobart versenytávot.

A Tattersall’s Cup győztesei: balra Jiang Lin, jobbra, a kormánynál Alexis Loison – Fotó: Salty Dingo

Jiang Lin a verseny történetének első női győztese, Alexis Loison pedig éppen az ezúttal óvással legyőzött 34 lábas, akkor egyszerűen csak Leonnak nevezett hajóval vitorlázva diadalmaskodott a 2025-ös Rolex Fastnet Race-en is. Vagyis igazi négykezes specialista.

Egyébként Quintin és Rigal abban hibáztak, hogy a cél felé hátszelezve a hajójuk gennakerét a spibummal kitámasztva pillangóztak a Derwenten. Ezt nem a World Sailing versenyszabályok tiltják, hanem az Ausztrál Vitorlás Szövetség offshore versenyekre vonatkozó rendelkezései. A franciák nem tudtak erről a pontról, és az óvástárgyalás után nagyon sportszerűen nyilatkoztak, elismerve a hibájukat, és elfogadva a zsűri döntését.  Azzal vigasztalódhattak, hogy így is megnyerték az IRC 5. divíziót, és ők lettek az elsők az IRC Corinthian kategóriában, azaz a legeredményesebb amatőr csapat.JPK 10

Így pillangózott a Derwenten a cél felé haladva a francia hajó, és emiatt vesztették el az első helyüket

A 80. Rolex Sydney Hobarton az elrajtolt 128 hajóból 93-an teljesítették a pályát.

A verseny honlapja: Rolex Sydney Hobart Yacht Race 2025,

A grafikus nyomkövetőn ITT nézhető vissza a hajók mozgása a pályán















Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.