80. Rolex Sydney Hobart 2025 – A célba a Master Lock Comanche érkezett abszolút elsőként

A hajó ötödik Sydney Hobart győzelme

2 nap, 5 óra, 3 perc és 36 másodperces menetidővel győzött a VPLP tervezésű százlábas Maxi. A saját 2017-ben elért pályarekordjánál 21 órával több idő alatt célba, de ez várható volt az időjárás-előrejelzések alapján. A meteorológiai várakozások lényegében pontosnak bizonyultak, azzal a persze nem kis különbséggel, hogy az első napra és főleg éjszakára várt viharos déli széllel járó kemény menet valamivel békésebb volt, mivel a szélerő a vártnál nagyjából 10 csomónyival gyengébb volt, agy a hajósoknak nem kellett 30-35 csomós szelekkel és ehhez tartozó kemény hullámzással küzdeniük.

Persze a hosszú délre vezető krajcban így is kellemetlen, gyötrelmes hullámzással kellett megbirkózni a résztvevőknek. Végül 128 csapat rajtolt el a várt 144 helyett. Ezúttal is volt kiálló bőven, és közöttük akadtak olyanok is, akiket nem valamiféle műszaki hiba kényszerített a verseny feladására, hanem a tengeribetegség.

A Comanche a célvonal közelében

A vasárnapra várt időjárásváltó sem keverte meg annyira a lapokat, mint az várható volt. Bár az élmezőnyben ekkor –  nagyjából félúton a cél felé – csökkent a hajók közötti távolság, és az SHK Scallywag rövid időre még a vezetést is átvette a Comanche-tól, ám a vasárnap reggel frissülő észak-északkeleti szélben újra felállt a sebességi erősorrend.

Győzött a Master Lock Comanche. 47 perccel ért hamarabb a hobarti célba, mint az elmúlt két év győztese a LawConnect. Mögöttük a Scallywag, a Lucy (egykor Rambler 88), majd a Palm Beach XI. (egykor Wild Oats XI.)  ért célba. Az abszolút hatodik helyre pedig az előnyszámításos verseny egyik nagy esélyese a Celestial Volvo 70-es ért célba.

A LawConnect két abszolút győzelem után most be kellett érje a a második hellyel

Tattersall’s Cup

Az első hajó befutásakor az utolsó versenyben lévő több, mint 400 mérfölddel hátrébb vitorlázva, még a pálya felét sem teljesítette. Vagyis az előnyszámításos győztesre, a Tattersall’s Cup új birtokosának kilétére még várni kell. Ha a vasárnap észak-északkeletire fordult szél még frissül is, az a kisebb, lassabb hajók esélyeit növeli, míg ha gyengül vagy ismét krajcos irányra vált, akkor az a már célba ért gyorsabbaknak jó hír.

A már célba értek között hétfőn délelőtt az előnyszámításos sorrend: 1. Celestial V70, 2. Lucky. 3. Back 2 Black. Elvileg őket még nagyon sokan megelőzhetnék a még versenyben lévő közel nyolcvan hajóból, ha kedvező széllel jól vitorláznak a hobarti cél felé, ám a becsült várható menetidők és azok előnyszámítással korrigált értékei alapján mostanra már ehhez a listán még előttük lévő, de menetben lévő hajóknak szerencsére is szükségük lesz. Nagyon sok múlik azon is, hogy meddig tart ki az ideális szél a Derwent folyón a cél felé. Ha például sötétedéskor a szél a folyón a szél leáll, vagy jelentősen legyengül, akkor az esély elvész. Ezért nem kizárt, hogy mindenki befutása után is a fenti három lesz a dobogón a Tattersall’s Cupért folyó versenyben.

A verseny honlapja: Rolex Sydney Hobart Yacht Race 2025,

Az élő grafikus nyomkövető ITT érhető el














 

 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.