Balaton
A Balatoni Hajózási Zrt. által üzemeltetett Széchenyi István komp 2018-ban ünnepli 50. születésnapját. A BAHART méltóképp emlékezett meg e jeles évfordulóról 2018. szeptember 21-én Tihanyrévben.

A fél évszázados múltja során sok emlékezetes pillanatot élt meg a Balatonon. Fedélzetén volt már leánykérés, nászmenet, kompkoncert, de utaztak már rajta a Veszprémi Állatkert dinoszauruszai is. 1968-ben építették az MHD Balatonfüredi Gyáregységében, majd 1975-ben főgépcserét hajtottak végre rajta. 1988-ban a Balatonfüredi Hajógyárban meghosszabbították, középen beletoldottak, és az egyik oldaláról a felépítményt eltávolították. Az átépítés során a komp közepén elhelyezkedő hídon lévő kormányállást is meg kellett szűntetni. A felépítmény átstrukturálásának eredményeként a kormányállás a megmaradó felépítménnyel rendelkező oldalára került, elérve ezzel ma is látható formáját.


„A Balatoni Hajózási Zrt. kompközlekedés szolgáltatását Szántódrév és Tihanyrév között tavaly éves szinten több, mint 1.146.000 utas vette igénybe, mely még a 2016-os kimagasló rekordévet (1.123.000 főt) is túlszárnyalta. Két éve ugyanis egy akkor 14 éves rekord dőlt meg, mivel 2016 évet megelőzően utoljára 2002-ben szállítottak a balatoni kompok több mint egymillió utast. A BAHART 2018-ban ismét kiemelkedő forgalomra számít a kompközlekedésben, hiszen már az utóidény végéig, azaz szeptember 9-ig nagyságrendileg 80.000 fővel, azaz mintegy 9%-kal több utast és 30.000-rel több gépkocsit, valamint 7%-kal több kerékpárt szállítottak a kompok Szántódrév és Tihanyrév között a tavalyi év azonos időszakához képest.
A személyhajózásban is érzékelhető a forgalomnövekedés a tervszámokhoz viszonyítva egyaránt. A Társaság az idei évben már augusztus elején köszönthette a szerencsés 500.000. személyhajóutasát. Az utószezon végére (szeptember 9.) az utasszám már meghaladta a 717.000 főt, mely magasabb, mint a 2017. évi teljes utasforgalom.


Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.