Vitorlázás
A 2023 január 15-én Alicantéból rajtoló Ocean Race csapatos földkerülő versenyen nem csak VOR 65-ös, de IMOCA 60-as osztályban is lehet indulni. Az Ocean Race szervezőinek bejelentése szerint Kevin Escoffier vezetésével ötödikként benevezett a Holcim-PRB csapat is.
Május 7-én bocsátották vízre a Kevin Escoffier számára Guillamue Verdier tervei alapján épült új PRB-t. A hajó azóta új köntöst öltött, tekintve, hogy a PRB céget felvásárolta a Holcim, ezért az IMOCA 60-as is kék-zöld színű lett. Ez hajó amúgy is megszokhatta, hogy a sorsa folyamatosan változik, hiszen az építése 2020-ban kezdődött egy amerikai megrendelés alapján, majd visszalépés miatt félkészen várakozott. Amikor folytatódott az építése Escoffier számára a 2020-21-es földkerülő tapasztalatait felhasználva Verdier módosította a hajó orrkiképzését és jelentősen megváltoztatták a kokpitjét is beleértve a kabintetőt. A két dolog természetes módon összefügg, amiről bővebben is írtunk az IMOCA hajók tervezéséről szóló két cikk második részében.

Escoffier IMOCA 60-asa az új szponzor színeiben szállt vízre Lorien-ben – Fotó: Eloi Stichelbaut – polaRYSE / HOLCIM-PRB
A legutóbbi Vendée Globe-on hajóvesztő kalandott megélt Kevin Escoffier egyébként korábban már győztese volt az Ocean Race-nek. „Imádok versenyezni és az Ocean Race olyan verseny, amelyen százszázalékig hajtani kell minden pillanatban, és ebben az élményben egy egész csapat osztozhat.” – nyilatkozta Escoffier. „2014-15-ben vettem részt először ezen a versenyen a Dongfeng Race Team csapatában, ahol Charles Caudrelier volt a skipper. Aztán 2017-18-ban az a szerencsére ért, hogy újra beválasztott a csapatába és ekkor már meg is nyertük a versenyt. Nagyon boldog vagyok, hogy most a saját projektem révén indulhatunk. Csak júliusban dőlt el, hogy indulhatunk a versenyen, így az idő a rajtig rövid. Nagyon keményen kell hajtanunk, de a csapatom nagyszerű. ”
„A hajóval nagyon elégedett vagyok, de még csak most kezdjük az edzéseket. Erős, sokoldalú, könnyen kezelhető és reményeim szerint gyors hajó, amely egyformán alkalmas szóló és csapatos vitorlázásra.”
A Holcim-PRB csatlakozik az Ocean Race-re eddig benevezett IMOCA 60-asokhoz, A Charlie Enright vezetésével induló 11th Hour Racing Teamhez, Boris Herrmann Team Maliziájához, Benjamin Dutreux és Robert Stanjek csapatához a GUYOT Environment – Team Europe-hoz, valamint a Paul Meilhat vezetésével induló Biothermhez.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.