Vitorlázás
A Király Zsolt vezette 15 fős magyar csapatnak negyedik éve nem akad ellenfele a a genfi-tavi tókerülőn, és összesen hetedik alkalommal győztesek az egytestű hajók között. Ráadásul a magyar Libera a szokottnál is durvábban gyengeszeles versenyen kitűnően vitorlázva a többtestűek között is az élmezőnyben ért célba. 19 óra, 20 perc és 32 másodperccel a rajt után az abszolút 11. helyen, bőven a katamaránok között futottak be a genfi célba. A második helyezett egytestű hajót a Cellmen Ardentis nevű Psaros 40-est pedig 22 perccel előzték.
Az 1939 óta évente futott Bol d’Or tókerülőn (egy alkalommal, 2020-ban elmaradt) 1996 óta díjazzák a leggyorsabb egytestű hajót a Bol d’Vermeil-jel. A vándorkupát a Raffica összesen tíz alkalommal hódította el. Háromszor még olasz színekben a sorozat kezdetén. Később már magyar hajóként Király Zsolték először 2012, 2013, 2016-ban tripláztak, majd a 2019 és 2022 között szerzett győzelmeikkel hozták haza másodszor is végleg az aktuális Bol d’Vermeilt. Most új sorozat kezdődött ezzel a hetedik győzelemmel.
Érdemes tudni, hogy a svájciak törekszenek arra, hogy legyőzzék a Rafficát. Idén megújult a tó ikonikus hajója, az egytestű időrekorder SYZ & Co. nevű Psaros 40-es. A hajót kormányzó Jean Psarofaghis hajóépítő műhelyében meghosszabították a vitorlás testét, amely így már a Bol d’Orversenyszabályok maximumát, 12 méter 40 centit elérő hosszúságú. Továbbá teljes felújításon is átesett a négyszeres Bol d’Vermeil győztes hajó. Újraszereltek minden veretet az erősítések felújítása után. Nem utolsó sorban a munkákkal több, mint fél tonnát könnyítettek a hajón. Deklaráűlt céljuk, hogy így talán legyőzhetik a közepes szélben nagyszerű Rafficát.
Nos, nagyon gyenge szél fújt a 84. Bol d’Oron, de a Syz & Co. mégi s egy és negyedórát kapott KIrály Zsoltiéktól, plusz még egy másik Psaros 40-es is megelőzte.
A magyar Raffica a leggyorsabb menetét 2016-ban produkálta. Akkor 10 óra, 48 perc alatt kerülték meg a tavat. Az egytestű csúcsidő 8 óra, 9 perc, 33 másodperc, amelyet a Syz &Co. nevű Psaros 40-es futott 2014-ben (az idei versenyen abszolút 17. lett). Az abszolút rekordot 1997-ben vitorlázta a Triga nevű trimarán: 5 óra, 1 perc és 51 másodperc.
Király Zsolt, valamint, Puskás Tamás, Benedek Tamás, Kurucz Róbert, Király Dávid, Török László, Pesti Gábor, Pajor Szabolcs, Vincze Gábor, Kiss Árpád, Cser László, Sárközy András Baksa Csaba, Borsos Miklós és Ruby Viktor.

Alkonyatkor a genfi cél felé vitorlázó Raffica a 2023. évi Bol d’Oron – Fotó: L. Dirlewanger
Bár a tavon immár harmadik éve vitorláznak a Décision 35-ös típus leváltására tervezett TF35-ös foiler katamaránok a jó öreg D35 még mindig tartja az elsőséget. Megszakítás nélkül tizennyolcadik alkalommal ér célba elsőként ilyen hajó. Idén a tavalyi győztes védte meg elsőségét. Christian Wahl és a W-team győzött. A gyenge szélben két Ventilo M2-es követte őket (a balatoni Nanushka, a volt Safram testvérei) és csak a 4. helyet szerezte meg a legjobb TF35-ös.
A nagyon gyenge szélben még a győztesnek is 17 óra, 14 percre volt szüksége a tó körülvitorlázására, pedig a táv a Kékszalagénál kb. 30 kilométerrel rövidebb.

A genfi-tavi tókerülő pályarajza. Rajt Genfnél, forduló Bouveret-nél, cél Genfben

A Bol d’Oron a gyors hajók előrébbről indulnak – Fotó L. Von Siebenthal
(francia kommentárral) A tejes közvetítés három részletben visszanézhető a verseny You Tube csatornájánYou Tube csatornáján
A verseny honlapja ITT érhető el.
Eredmények: Ranking 2023 – Bol d’Or Mirabaud – La plus importante régate en bassin fermé du monde (boldormirabaud.ch)
A verseny YouTube csatornája: https://www.youtube.com/user/videosboldormirabaud
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.