Vitorlázás
Régebben, a legjobb magyar versenyzők nemzetközi versenyeken való részvételekor, ha valamelyikük futott néhány jó futamot, és előkelő helyen tűnt fel az összetett eredménylistán, akkor a lelkünk mélyén annak drukkoltunk, hogy ezt sikerüljön megtartani, ne csússzon vissza. Mostanában sokkal kellemesebb a szurkoló helyzete. Ha valamelyikük visszaesik, vagy esetleg balszerencsés, gyengébb a kezdet, akkor is biztosan jön egy olyan nap, amikor – esetünkben most Mári vagy Joni – megvillan, és hozza azt az eredményt, amitől kedvezően fordul a helyzet. Izgulni sem kell, mert jön, bekövetkezik ez is, biztosan.
Az első két versenynap után, három futam alapján 37. volt az ILCA 7 mezőnyben a Hyeres-i Olimpiai Héten, az Olimpiára már kvalifikált nemzetek lasereseinek rendezett versenyen. Szerdán aztán a negyedik-és ötödik futamokon előbb 14., majd 3. helyen ért célba, amivel huszonhárom helyet lépett előre az eredménylistán. Jelenleg 14.
Érdi Márinak szerdán nem jöttek olyan jól a lapok, mint kellett volna, így ő jelenleg, öt futam alapján a 9. helyen áll.

Mári – Fotó: Sailing Energy
Tartja 23. helyét a 49er osztályban a Last Chance Regattán Szabó Roni és Pais-Hank Olivér. Ők már a tizenkettedik futamon vannak túl.

Roni és Olivér – Foló: Sailing Energy
Részletes eredmények ITT olvashatók
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.