57. Kékszalag 2025 – Ha gyenge a főpróba, akkor nagy siker várható a premieren…

Vergődős Fehér Szalag – izgalmakkal

Már beszámoltunk az eredményekről, így most szó kerülhet részletekre.

Borzasztó szél volt. Majdnem azt írtam, hogy fújt, de ez a szó ide egy kicsit erős. A Kékszalag főpróbájának is tekinthető Fehér Szalagon – a 28. Izsák Szabolcs Emlékversenyen, és Classic Roundon – az egytestű hajóknak siófoki célbafutással lehetett csak megmenteni a gyengeszeles vergődést. Még az éllovasoknak is vagy hat órányiba telt odaérni.

Teljes pályát csak a többtestűek tettek meg. Különleges futam volt a számukra is, sok lassú izgalommal, amit még felpörgetett egy óvás is az első helyért.

Balra A KÜRT – Team Kaáli (Virág Flóra), középen a Raifeissen Fifty-Fifty (Józsa Márton), háttérben a Process Solutions (Litkey Farkas), jobbra pedig a Prospex, amely már AUDAX Django és Petrányi Zoltán csapata vitorlázza – Fotó:: Cserta Gábor

A célba az egészen különleges taktikai húzásokkal élő MLS Raiffeisen 5050 Fifty-Fifty, Józsa Márton csapata érkezett elsőként, szorosan a nyomában a Vándor Róbert vezette RSM-mel, majd tőlük messze lemaradva a érkezett a Keszthelyről Almádiba költözött, így KÜRT-Team Kaáli néven futó AC 45-ös a versenyzésbe immár egy szép ikerpár édesanyjaként visszatért Virág Flóra kormányzásával. A dobogó harmadik fokára pedig a Team Suzuki (ex-Nanushka) állhatott fel Váradi Szabó János vezetésével.

Nem jön ki a matek?

De bizony kijön, mert a Fiftyt az ellene beadott technikai óvás eredményeként kizárták a versenyből. Ezúttal volt rajtuk mentőmellény is, ám a versenykiírásban rögzített előírásokat megsértve a kísérő motorosuk kétfős személyzete nem viselt mellényt.

„Hasít” a Fifty – Fotó: Cserta Gábor

Ezzel együtt a kétárbócos Kékszalag-rekorder csapata elégedett napot zárt, mert a számukra lehető legkedvezőtlenebb gyenge szélben (ha frissül már övék a sebességfölény mindenkivel szemben) egy teljesen egyedi taktikai húzással le tudták győzni az ilyen körülmények között jelenleg talán leggyorsabb RSM-et.

A parti szél ellentéte a vízi szél is a part közelében fúj

A rajt után Kenese felé sokáig vezetett a legkisebb katamarán a mezőnyből, a nagyszerű északi part közeli taktikát választó POPLART Diószegi Zoltán kormányzásával (segítek, akinek úgy világosabb:  Kenguruék!), míg az esélyeseknek a rajtvonal déli feléről kellett előkeveredni. Az ötszörös Kékszalag győztes és rekordtartó Fifty Fifty Almádi magasságában mindössze a katamarán mezőny közepén tartott, ám Fűzfő felé egészen a part közelébe húzódtak. Ott is maradtak a kenesei magaspart alatt vitorlázva, messze-messze túl a pályajelen, ahol a többiek egy szép nagy szélcsendes parkolóban a bója körül várták a fuvallatokat, hogy elindulhassanak SIófok felé.

A Fiftynek bejött, amire Goszleth Marcell taktikus vezérletével számítottak: a felmelegedő löszös magaspart magához szippantotta a víz feletti hűvösebb levegőt. Ez az úgynevezett vízi szél, kialakulásának okait tekintve a Kékszalagon éjszaka főleg a déli oldalon gyakran fizető parti szél ellentéte. Hiába fújt ez a szél a víz, tehát a bójánál csoportosult ellenfelek felől, a vízi szél tulajdonsága, hogy a part közvetlen a part közelében van ereje.

A Fifty nem csak azzal  fogott nagyot, hogy Kenesénél ilyen nagy távolságból kerülték a pályajelet, hanem továbbra sem törekedtek a tó közepe felé. Inkább partot nyalva – olykor a sekély víz miatt némi uszony felhúzással is operálva –  körülvitorlázták az ellenfeleiket. Józsa Mártonék nagyon nagy előnyre tettek szert Siófokig. Ellenfelük már csak az RSM lehetett, akik ebben a szélerőben kiemelkedően gyorsak. Ráadásul Vándor Róberték kellő lelkierővel, a lemaradás veszélyét is bevállalva kihúztak addig a külső vonalig, ahol a kétárbócos ellenfél elhúzott. Így végre utána eredhettek a Józsa Mártonéknak. A befutóig szépen meg is közelítették őket, ám a hátrányukból még maradt néhány hajóhossz.

A 2020–21-ben kétszeres Kékszalag győztes RSM tovább gyorsult gyenge szélben -– Fotó: Cserta Gábor

Mégis ők lettek a Fehér Szalag idei győztesei az említett technikai óvás után

A Fifty Fifty csapata ha bánkódhatott is ezen a végkimenetelen, másnap már a legkisebb gondjuk is nagyobb volt ennél, mivel a vasárnapi Horváth Boldizsár Emlékversenyen Csopak magasságában az egyik uszonyuk egy víz alatt úszó akadálynak ütközve megsérült. Mivel ezáltal az uszonyszekrény is megsérült, és víz tört be a hajótestbe, kiálltak a versenyből. Nem kis gond, ha a Kékszalag rajtja előtt néhány nappal ilyen komoly javítanivaló keletkezik a legnagyobb esélyes hajón.

Egytestű borzalom

Cserta Gábor az MVSz részére rengeteg fotót készített. Nagyszerű képek – mindig remek, amit ő készít – csak egyetlen dolog nem látszik egyiken sem: szél által felborzolt víz. A futam után az egytestű mezőny két éllovasán versenyzett hajóssal tudtam beszélni. Túl korán hívhattam őket, mert a „parádés szél” sokkja addigra még nem múlt a lelkükből. Érezhetően nem volt kedvük mesélni, és győztesekként sem találtak dícsérő szót a futamon tapasztalt szélviszonyokról.

A Classic Round győztese az Anna – négypárevezősnek álcázva – Fotó: Cserta Gábor

 

Flinstone-hajtásra kész Ugró (és) lábak a Siroccón – Fotó: Cserta Gábor

Nagyszerű Kékszalag várható!

Nyilván színházi berkek mondása, hogy ha bukik a főpróba, akkor siker lesz a premier, de hát mint tudjuk az élet is játék… Ez a Fehér Szalag nem volt az igazi, tehát remek Kékszalag várható!

Most egy  Európa közepén áthúzó alacsonnyomásnak köszönhetően hűlni kezd a levegő, és frissülni a szél, amelyből csütörtökre, július 10-ére a Kékszalag reggel 9 órai rajtjára is marad kellemes, talán friss észak-északkeleti. Talán hűl a víz is egy-két fokot, hogy jöbban beengedje a tó maga fölé a szelet, és ne gyártson akaratosam szélcsendes lavórokat a felszínére. Nem lesz kánikula, és lehet majd haladni, még a lassabb hajókkal is. Én úgy rendeltem a saját fejlesztésű spirituális applikációmmal, hogy éjszaka is fújjon, legalább annyira, hogy az árvaszúnyogok morcos zúgással a rejtekhelyeiken maradjanak. Így viharveszély nélkül, örömteli haladással kerülheti meg mindenki a Balatont, aki elrajtol.

Ha nem így lesz, becsülettel benyalom én is, ami jut, legfeljebb a levegőbe beszéltem… Még jó, hogy van benne gyakorlatom. A dumában…

Ruji






Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.