Kopár István előadása kedden este a Testnevelési Egyetemen

Földkerülések után is új tervek, új küzdelmek

Ifj, Kopár István a Golden Globe Race-en elért negyedik helye után újra itthon tevékenykedik. Édesapja nyomdokain járva törekszik a Balaton helyzetének, állapotának javítására. A néhai id. Kopár István tanulmányai és tervei alpján dolgozik a hajózási, sőt, kedvtelési kikötő problémák megoldását is kínáló, a Sió-csatorna és folyó rendezési tervén alapuló megoldáson és egyéb projekteken.

Miközben vetítéssel egybekötött élménybeszámolót tart Budapesten Globe Race-ről, – őt ismerve – bizonyára bőségesen és szívesen beszél aktuális terveiről és céljairól is.

Pontos helyszín, előadás beharangozó

Kopár István

Ifjabb Kopár István 1953-ban született. Balatonalmádiban a MAHART SC akkoriban még ott működő vitorlás telepén tanulta az alapokat, majd tengerészként járta be a világot magyar kereskedelmi hajókon. 1990-91-ben Salammbo nevű Balaton 31-esével első magyarként kezdett szóló földkerülésbe. A később rajtoló, többszakaszos BOC Challange szólóvitorlás versenyen résztvevő Fa Nándor előbb érkezett vissza Európába, mint István a kisebb és lassabb hajójával, de így is Kopár István az, aki a magyarok közül elsőként vitorlázta körül a földet egyedül, egy kikötéssel. Magyar lobogó alatt elsőként indult transzatlanti versenyen (America 500 – Colombus Race 1992-ben), majd 1995-ben – szintén egyedül vitorlázva – kelet felől nyugatra haladva (a nehéz irányban) kerülte a Jóreménység-fokot. Elsőként ő szervezett földkerülő magyar vitorlás csapatot, és 1996-97-ben győzelemre is vezette a MOL-Hungária 1100 nevű 55 lábas hajót. 2018-ban a Golden Globe Race tradicionális földkerülő versenyen 4. helyen ért célba a Puffin nevű Tradewind 36-os vitorlásával.
Kopár István honlapja: koparsailing.com

ifj. Kopár István Golden Globe részvételéről megjelent tudósításaink, cikkeink időrendi sorrendben itt olvashatók


















p0

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!