Gyönyörűség a szemnek

Ha egy balatoni vitorlázó messziről csak a körvonalát látja egy J-yachtnak, olyan messziről, hogy a méreteit nem érzékeli pontosan, akkor könnyen megeshet, hogy azt hiszi a Nemerét vagy a Siroccót nézi. Közelebbről persze mellbevágóak az irdatlan méretek, ha pedig a vízen, friss szélben közeledik egy J Class yacht, akkor a mai vitorlásoktól nem hallható, a hullámokat szelő kecses tonnák gyönyörű moraja a meglepő.

A Maxi Yacht Rolex Cupon egymással tulajdonképpen párosmeccset vívó két J-yacht csak szemre hasonló, nem az életkorukat tekintve. A Velsheeda idén 86 éves, a Topaz pedig 4.

Topaz (J8) és a Velsheda (J K7) a Maxi Yacht Rolex Cupon

J Class történet

Az America’s Cupot kiíró majd a kupát 132 éven át védő New York Yacht Club tagjai körében már a Reliance nevű hajójuk 1903-as brilliáns győzelme előtt felvetődött, hogy az addigra óriásira nőtt vitorlásokkal való versenyzés nagyon költséges, maguk a hajók pedig rendkívül veszélyesek. Ezért arra kérték a kor legnagyobb tervezőjét Nat Herreshoffot, hogy javasoljon egy új szabályt, amely ésszerű szabadságot ad a tervezőnek a versenyhajók megalkotásában, ám betartása “normálisabb” vitorlásokat eredményez. Herreshof 1893 és 1920 között öt hajóval hatszor védte meg az America Kupáját.

A felkérésre elkészítette a “Universal Rule”-t, amelyet rendkívül gyorsan elfogadtak a britek is. Ez az America’s Cup meghatározó szabálya lett egészen a 12 Méteres hajók korszakának kezdetéig. Ennek köszönhetőek a gyönyörű J-yachtok is. A Universal Rule képletére alapozva több osztály született, amelyeket valamilyen betűvel jelöltek. A J-osztály esetében a vízvonalhosszt 75 és 87 láb közé korlátozták.

Igazán az 1930-os párharctól számíthatjuk a J-yachtok korát, mivel az 1920-ban versenyzett Resolute és a Shamrock IV. még csak J-osztály méretű hajók voltak. Ezután viszont módosították a Universal Rule-t, és a vetélkedő hajóknak már teljesen az új J-előírásnak kellett megfelelniük.

J-yacht fejlődés

Hat győzelem után Nathanael Herreshoff visszavonult. A védőket vezető, egyébként remek vitorlázó és ráadásul kitűnő menedzser és csapatvezető Harold „Mike” Vanderbilt hajóit már William Starling Burgess, a XIX. században három kupavédőt alkotó, tífuszban fiatalon elhunyt Edward Burgess fia tervezte. A gyerek apja emlékéhez méltó, zseniális újítókészséggel megáldott mérnök volt. Első J-yachtja az Enterprise technikai fölényével lesöpörte a pályáról a Shamrock V.-öt.

Az Enterprise-ra már alumínium árboc készült, amelyet több mint nyolcvanezer szegecs tartott egyben. ellenfelének vasból és fából készült rudazata háromszor nagyobb súlyt nyomott. Az Enterprise-on jelent meg Burgess “Park Avenue” baumja. Azért nevezték el így, mert a hatalmas, háromszög alakú rúd tetején két ember is sétálhatott egymás mellett. A különleges forma könnyebb összsúlyt, nagyobb merevséget és a cirkálószakaszokon fontos jobb aerodinamikát biztosított az amerikai hajónak.

Az America’s Cupra ötször is sikertelenül pályázó Sir Thomas Lipton helyébe 1934-ben Sir Thomas Sopwith lépett, aki az első világháború legsikeresebb vadászgépét, az 1294 légigyőzelmet arató Sopwith Camelt tervezte és gyártotta. A mágnás 1934-ben a máig is vitorlázó gyönyörű J-yachttal, az Endeavourral jelentkezett kihívóként.

Az Endeavour-ba csaknem beletört az amerikaiak bicskája. A britek kétszer is legyőzték Vanderbilt Rainbow-ját, de aztán hibát hibára halmozva vesztették el a párviadalt, amihez még egy óvási esetnél a zsűrinek a pályán szabálytalankodó amerikaiakat megvédő „pártatatansága” is kellett.

Ranger a Super J

1934-ben Sir Sopwith visszatért új és gyorsabb hajójával, az Endeavour II.-vel. Ám addigra megszületett a kor messze legjobb J-yachtja, a később Super J-nek is nevezett Ranger. Vanderbilt az America’s Cup történet első amerikai tervezőpárosát hozta össze, nagy sikerrel. Az 59 éves William Burgess együttműködött az akkor 26 éves tehetséges Olin J. Stephensszel. A szabadon gondolkodó, impulzív Burgesst kitűnően egészítette ki az alapos, modelkísérletekben nagyon bízó fiatal tervező.

A Ranger és az Endeavour II. vízvonalának hossza egyformán a J-osztály előírása által maximálisan megengedett 87 láb (26,5 méter) volt. Mégis az amerikai hajó sokkal gyorsabb volt. A Ranger olyan domináns lett, mint korábban a Reliance volt. Életének egyetlen nyarán 37 futamon versenyzett (beleértve az America’s Cup védést). Ebből harmincnégyszer nyert, átlag több mint hét perccel, vagyis legalább egymérföldes előnyökkel.

Az újra megépített Ranger – Fotó: Jesus Renedo / Rolex

A hajó kitűnően vitorlázott. Vanderbilt elmondása szerint egészen másképp viselkedett, mint bármely korábbi vitorlása. Ugyan lassan, nehézkesen fordult, ám elég gyorsan felgyorsult. Nagyon kiegyensúlyozott volt, kiváló iránytartással. Amikor komolyabban megindult, úgy tűnt, mintha mélyebbre merült volna, de ez azt is jelentette, hogy maximálisan kihasználta a vízvonalhossz növelés lehetőségét. Ez pedig nagyobb sebességpotenciált jelentett.

Különleges volt a rudazata is. Az első America’s Cup hajó volt teljesen alumínium árboccal, bummal, spinnaker bummal. Az ALCOA pittsburgh-i gyárában készült 47 méter hosszú, 56-szor 40 centiméteres árbocprofilt hét és fél méteres darabokból szegecselték össze. Az árboc súlya 2,7 tonna volt. Tizenöt és fél méteres spinnakerbaumja 136 kilót nyomott. Ezek akkoriban nagyon könnyű daraboknak számítottak egy ekkora hajón.

A Rangerre készült először szintetikus anyagból vitorla. Egyik orrvitorláját szabták a szokásos pamut helyett rayonne-ból.

A Super J annyira fölényben volt a többiekhez képest, hogy Mike Vanderbilt tartott tőle, ez az osztály halálát jelentheti. Mára bebizonyosodott, hogy nem volt igaza, épülhetett volna akkoriban is gyorsabb J-yacht. John Lammerts van Bueren történész megtalálta egy Tore Holm által 1939-ben tervezett és a háború miatt feledésbe merült svéd J-yacht terveit (és néhány elkészült részét), amely a rajzok tesztje szerint gyorsabb lehettett volna a Rangernél. 2017-ben megépítették ezt a hajót. A neve Svea.

A feltételezésben, miszerint a Svea gyorsabb lehetett volna, mint a Ranger, lehet valami. Az újonnan megépült Svea 2017-ben megnyerte második versenyét, az America’s Cup J Class Regattát. A Vitters hajógyárban megépített Svea a teste alumíniumból készült és a hajó teljes súlya 182 tonna. 43,6 méteres hosszával a valaha épült legnagyobb J-yacht. Tore Holm annak idején kihasználta a Universal Rule adta maximális lehetőséget a hajó vízvonala tekintetében.

A J-yacht korszak 1937-ben lezárult, és az America’s Cupon is következett egy huszonegy éves szünet. Az amerikai J Class yachtok a világháborús hadiipar áldozatai lettek. Mindannyiukat feldarabolták, anyagukat fegyverek építésére használták.

Újjáéledő J-yachtok

1937-ig összesen 17 darab J-yacht épült. Közülük három eredeti létezik. A Shamrock V. mindig lelkes vitorlázóké volt, és felújítva hajózik. Az 1934-es első Endeavour és a Velsheda kalandosabb életet éltek. Évtizedeken át hányódtak, olykor éppen csak elkerülve a feldarabolást. Ma mindkettő felújítva, teljes pompájában ragyog.

2004 óta hat új J-yacht épült, többségükben eredeti tervek alapján.

Elsőként a Royal Denship dán hajógyárban újjászületett a Ranger. Nem az eredeti támadt fel, hanem egy replika, pontos másolat készült a tervei alapján.

A következő videó a modern anyagok felhasználásával megépített új hajót, a Ranger replikát mutatja be kívül-belül:

Őt követte öt évvel később a Hanuman, amely az Endeavour II. replikája. A 2010-ben vízre szállt Lionheart Starling Burgess és Olin Stephens 1937-es terveit keltette életre. 2012-ben a Rainbow másolata készült el, majd 2015-ben a Topaz. A Maxi Yacht Rolex Cupon most is versenyző hajót Frank Cabot Paine 1935-ben készült tervei alapján építették Hollandiában.

Hetedikként pedig a már emlegetett Svea szállt vízre.

Íme egy videó a Svea-ről:

2017-ben Bermudán hét J Class yacht versenyzett egymás ellen, csak a Endeavour II. és a Rainbow hiányzott