Vitorlázás
A Párizsi Olimpia mai vitorlás napjának legfontosabb eseményei az ILCA osztályok Éremfutamai. Tegnap a rendezők és a versenyzők hiába vártak a szélre a vízen. Marsaille előtt az öbölben 3-4 csomós délnyugati szél lengedezett, így a legjobb tíz számára indítandó Medal Race mindkét kategóriában mára csúszott át. A main kívül még a holnapi is tartaléknap.
Ha lesz szél először a nók, az ILCA 6 legjobbjai versenyeznek 12 óra 13 perctől. Az ILCA 7 Medal Race tervezett rajtja 13 óra 13 perc (a rendezők véleménye nyilván az, hogy babonások kíméljenek…)
Korábbi cikkünkben a pontállások figyelembe vételével részletesen írtunk Vadnai Jonatán esélyeiről, és az ellenfeleiről.

Vadnai Jonatán minden idők legjobb magyar laseres eredményét érte el az Olimpián az első tízbe jutással. A Medal Race rajt előtt 6. A pontszámok alapján az elérhető összetett végeredménye a 3. és a 8. között lehet majd
12.00 Halasztás van érvényben minden pályán, beleértve az Éremfutamos mezőnyöket is – a hirdetőtábla (frissítésekkel) itt figyelhető
13.20 Még halasztás van, de frissül a szél. 200-225 fokról fúj, az iránya alakulóban, és már 8-11 csomós.
13.30 Az ILCA 6 Éremfutam résztvevői elindultak ki a pályára a kikötőből. A várható rajtidő a hirdetőtábla szerint: 14.13
Az ILCA 6 osztályban két fő kérdés már a Medal Race-től függetlenül eldőlt. A biztos pontelőny miatt a holland Marit Bouwmeester aranyérmes és a dán Anne Maarie-Rindom a második az Éremfutam eredményétől függetlenül. Mindössze el kell rajtolniuk.
A norvég Line Flem Hoest a harmadik, 71 ponttal de ő már megelőzhető a következő négy versenyző számára: Maud Jayet SUI (+5 pont Hoesthöz képest), Elena Vorobeva CRO (+8 p.) Emma Plesschaert BEL n(+12 p.), és Chiara Benini Floriani ITA (+18 p.)
Louise Cervera FRA (93 pont), Erika Reineke USA (98 p.) és a 10. helyen Sarah Douglas CAN (99 p.) már semmiképp nem kerülhet dobogóra.
A 36 éves Marit Bouwmeester négyszeres világbajnok (2011, 2014, 2017, 2020) és négyszer volt ezüstérmes is. Ez a negyedik olimpiai részvétele. Mindig dobogós volt. Immár két olimpiai aranyérme mellé van egy ezüstje és egy bronzérme.

Marit Bouwmeester – Fotó: World Sailing / Lloyd Images
A 33 éves Anne-Marie Rindom a harmadik Olimpiáján vesz részt, és neki is van mindenféle éremből egy-egy. Tokióban lett aranyérmes, korábban Rióban szerezte a bronzot, és most az ezüstöt. Ő is négyszeres világbajnok (2009, 2015, 2022, 2024), és van még egy vébé ezüstje, valamint háromszor állt a világbajnoki dobogó harmadik fokán.
14.13 Elrajtolt az ILCA 6 Éremfutam. A szél már 15 csomós. Gyors futam lesz. Kicsi a pálya. Nagyon kicsi.
14.17 Bójasorrend az első krajc végén: ITA, CAN, USA, NOR, DEN, NED, SUI, CRO, BEL, FRA
14.19 A pályahossz elég vicces. A hátszél kevesebb, mint két percig tartott… A sorrend csak a 8-9. helyen változott.
14.24 Újra hátszeleznek. Ha nem borul fel (miért tenné) a második helyen vitorlázó norvég Hoest marad az olimpiai bronzérmes. Az eddigi sorrendet egyelőre csak az olasz versenyző borítja. Ő a győzelmével feljön összetettben az 5. helyre
14.27 Befutott az első helyezett olasz lány, és mire leírom az utolsó is.
Az olimpiai Medal Race nevű alig 14 perces ketrecezés sorrendje: ITA, NOR, CAN, NED, DEN, USA, SUI, BEL, CRO, FRA
Ez izgalmas volt! (Mármint, hogy tudok-e elég gyorsan írni…)

Az ILCA 7 legjobb tíz versenyző – Fotó: World Sailing / Jean-Louis Carli
14.30 A mezőny kinn van a vízen. A szélerő 11 csomó.
A rajt időpontja: 14.46 A nyomkövetőn jelzettek szerint inkább 14.47 A szél a korábbinál déliesebb, 10 csomó körüli.
14.41 HA a GPS tracker jól jelzi a bójákat és a szélirányt, akkor a vonal lóg, lérajt lesz a kedvezőbb. Nem kicsit.
14.47 Matt Wearn már Kontidesszel match race-el… Az ausztrál luvban messze fenn nem engedi a rajtvonal közelébe a ciprusit.
Kontidesz kiszabadult
14.48 Jonatáné a legjobb rajt lében!

Jonié a legjobb rajt lében – Fotó World Sailing / Lloyd Images
14.49 Legalul húzza a jobbcsapást, amely jelenleg nagyon pozitív takk.
14.49 Visszalőtték a futamot, új rajt lesz. A rendezők nem csak kicsi pályát tűztek, de legalább rosszat is, féloldalasat… Joni a pozíciójából jó eséllyel győzött volna.
14.57 Elrajtoltak. Joni újra lében ment ki, jól.
15.02 2-3. helyen közeledik a krajcbójához a pálya bal oldala felől
15.03 JONI VEZET. Elsőként kezdi a hátszelet. Mögötte az ír – rá nem veszélyes – és Beckett, akit viszont 12 ponttal kéne vernie az előzéséhez. Gyengül a szél, már csak 7-8 csomós.
15.06 A hajók mozgása alapján sajnos inkább belefutnak a gyengülésbe, mintha sűrűsödne a mezőny. De Joni vezet.
15.07 A szél durván gyengül. Már csak 5-6 csomós, Lynch egyvonalba ért Jonatánnal.
15.08 A bója előtti szél megállásban négyen megelőzték, amin annak köszönhető, hogy Joni felborult… (Hoppá, nem láttam,. mert nem a tévét nézem, hanem a GPS-trackert. A kamerás képek rendre torzítanak a teleobjektívek miatt, plusz kevés pontos információ látszik). Az elé kerülők közül az egyik sajnos a chilei, aki előzhető lenne az összetettben.

Fotó: World Sailing / Lloyd Images
15.12 Jonatán Tomasgaarddal van nagy párviadalban, akit elég lenne egy hellyel megverni.
15.14 Sajnos a bója utáni kavarodásból való tisztázás miatt is Joni a pálya jobb oldalára keveredett, és a bal oldalnak kedvez inkább a szél. A 6-8. helyen vitorlázik. A szél 4-5 csomós és déliesedett.
15.15 Megszakították ezt a futamot is, mielőtt az első elérhette volna a krajcbóját. Ez az adott szituációban most jó hír…
15.27 A rendezőség dél felé mozgatja az 1. számú pályajelet, póriasan a krajcbóját. A szél 6-7 csomó.
15.58 Kész a módosított pálya, de még nem kezdtek rajteljárást. A krajcbójánál a szél 6,5-7 csomós és 200 fokról fúj. Délelőtt 180 fokról fújt a szörfösöknek, a női ILCA Éremfutam idején az erősödéssel 235-240 fokra fordult. Most legyengült és ismét dél-délnyugati.
16.05 Rajt 16.10-kor. Most szögben elég jónak tűnik a pálya tengelye és a rajtvonal is. A szélerő nem változott.
16.10 Joni ismét lében (pin end) legalsóként rajtolt, és fordulás után vezet!
16.12 Visszafordult jobbcsapásra, talán azért is mert Tomasgaard tőle balra azt húzza.
16.14 Joni jön balcsapáson keresztbe, még nem a bójavonalon. Vezet, és jónak tűnik a sebessége. a jobb oldaliak megvannak, felette Kontidesz, Wearn és Tomasgaard, de ő áll jobban
16.15 Vadnai Jonatán kezdi első helyen a hátszelezést. Tomasgaard 5., Beckett 6., Lacamara 7.
16.17 3,5 csomóval hátszeleznek. Joni vezet. Tomasgaard feljött a 2. helyre. Kissé kiléptek a mezőnyből! A szél talán kicsit frissült, 7 csomó feletti.
16,20 Jonatán a bal oldali bóját kerüli, a norvég a jobbot.
16.21 A GPS nyomkövető Tomasgaardot jelöli első helyen, de Joni van jobb pozícióban, szerintem csalóka a gép . Gyorsabb, tehát frissebb szélben megy.
16.21 Úgy is van. Fokozatosan ellép. Innen meg fogja nyerni a futamot. Csak azért mondom, mert képes rá, és kész.
16.22 Joni keresztez. Szűken első, a norvég miatt visszafordult balcsapásra.
16.23 Jobbra pörög a szél sajnos. De, tartja Tomasgaardot!
16.25 A bójánál első Wearn, 2. Kontidesz, 3. Vadnai. 4. Tomasgaard
Beckett és Peschiera hátul vannak. A bronzéremhez nyernie kéne Joninak, és a chilei még nem utolsó.
Egyet még javítania kéne, hogy Beckettet előzze az összetettben! De Tomasgaard meglesz!
Peschiera utolsó, de Wearn elhúzott, Joni 3.
16.29 Már a cél felé megy 3. helyen. Tomasgaard és Beckett meglesz! Az 4. hely!!!!!!!
A BEFUTÓBAN A SORREND: AUS, CYP, HUN, NOR, NZL, CHI, ITA, IRL, PER, GBR
A bronzérem akkor sem lett volna meg, ha megnyeri a futamot, mert a chilei elmozdult az utolsó helyről, és így ő marad a dobogón. De Joni 4!!!!
Most elcsendesedem. Megyek örülni.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.