Vitorlázás
Vadnai Jonit, a Párizsi Olimpia ILCA 7 hajóosztályban, az egyszemélyes férfi dingi kategóriában 4. helyezést elért vitorlázóját ünnepeltük augusztus 14-én egyesülete a patinás Balatonfüredi Yacht Club vitorlástelepén (Balatonfüred, Zákonyi Ferenc utca 2.). Tele lett a telep. A színpad előtti ülőhelyeken túl, kívül is álltak az érdeklődők. Talán senki sem számolta meg, de legalább két-háromszáz ember figyelte a színpadi köszöntést, és hallgatta Joni szavait. Aztán akadt neki dolga a fényképezkedés és autogram osztás során is

Vadnai Jonatán a Párizsi Olimpia Éremfutamán 2024. augusztus 7-én – Fotó: Robert Deaves
A köszöntés nem csak Jonatánnak szólt, hanem vele testvérét a kétszeres olimpikon Benjamint is ünnepeltük, hiszen ennek a sikernek talán legfontosabb eleme a családi háttér mellett kettejük állandó közös felkészülése, egymás állandó előre hajtása. Ahogy Jonatán a Tokiói Olimpián volt ott és segítette mindenben a parton és a vízen egyaránt testvérét, most ugyanebben a szerepben Benji biztosította a tökéletes hátteret. Ők ketten együtt az utánpótlás korosztályos érmeket is számolva 2009 óta összesen 28 világ- és Európa-bajnoki érmet szereztek, amelyek közül 9 arany.
Vadnai Jonatán most pihen, feltöltődik, és aztán valamikor ősszel megkezdi a következő kőkemény négyéves ciklust, hogy 2028-ban Los Angelesben még előrébb léphessen.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.