Vendée Globe – Ilyen szoros földkerülő még nem volt

3-4 nap múlva Ari Huusela és Alexia Barrier is túljuthat a Horn-fokon

Miért olyan érdekes, hogy versenyben utolsó és utolsó előtti hajó mikor ér az Atlanti-óceánra? Mert még soha nem történt meg a szóló földkerülő történetében, hogy már minden versenyző az utolsó szakaszon legyen, amikor az első célba ér. (Persze ez köszönhető annak is, hogy Sebastien Destremau Új-Zélandon kiállt a versenyből.) Ari Huusela a 25. helyen már csak ezer mérföldnyire van a Horn-foktól és vasárnap odaérhet.

A finn Ari Huusela is rövidesen az Atlantira érkezik és egy hónappal a győztes után célba érhet

De nem a mezőny hátsó fele erősödött ekkorát, bár kétségtelenül volt olyan Vendée Globe, amikor hátul a mostaniaknál óvatosabb vitorlázók is akadtak, akik 153-163 nap alatt teljesítették távolt.

A szorosabb mezőnyt az is okozza, hogy ez a mostani 9. Vendée Globe elsősorban az időjárás miatt lassabb, mint a korábbiak. A 2017-ben győztes Armel Le Cléac’h az akkori menetideje szerint néhány óra múlva, még ma célba ér, de a 2012-ben első Francois Gabart-nak is ilyenkor már csak 4 nap kellett adicsőségig. Mivel a mostani győztest a jelenlegi számítások alapján legkorábban január 27-ére várják Les Sables d’Olonne-ba, az biztos, hogy a verseny történetben először nem csökkent, hanem nőtt a menetidő.

Viszont ennek is köszönhetően szoros a küzdelem, érdekes a játék. A versenyrendezőség számításai szerint az első befutása után 24 órán belül hatan is megérkezhetnek.

Ez viszont  alaposan boríthatja a verseny végső sorrendjét is!

Hiszen három olyan vitorlázó is ott van az élbolyban, akiknek a menetidejéből a célba érkezés után még több órányi időt levonnak majd, mert részt vettek Kevin Escoffier mentésében. Közülük a legjobban jelenleg Boris Herrmann járhat. Ugyan neki csak 6 órával lesz rövidebb a versenyben elszámolt ideje, de mivel az első háromban van, ez számára akár a győzelmet is jelentheti.

Bestaven újra jön előre, közelít az elsőkre

Talán még jobb lehet majd ilyen tekintetben Yannick Bestaven helyzete, akinek az ideje 10 óra 15 perccel csökken majd. A Maitre Coq-kal az Atlanti-óceán déli részén elvesztette már jelentősre hízott előnyét és visszaesett, de újra feljövőben van, és ha legalább 100-150 mérföldnyire lesz a céltól, amikor az első befut, akkor akár még végső győztes is lehet.

Igaz ez valahol Jean Le Cam-ra is, aki ugyan most már több, mint 300 mérföldnyire lenaradt az elsőktől, viszont neki 16 óra 15 perces lesz a levonása. És ha a jó öreg “Klak-klak” villant egyet az utolsó napokon, akár hihetetlen eredményt is elérhet. Mert ha valaki egy tradicionális uszonyos, nem foiler hajóval odaérne a csúcsra, az lenne csak az igazi truváj! És azt se feledjük, hogy két másik hagyományos, nem-szárnyas hajó is ott van az élmezőnyben Damien Seguin és Benjamin Dutreux jóvoltából.

Az eredménylistát Charlie Dalin – Apivia vezeti, de nem annyi az előnye, amennyit ott láthatunk

Na de ki vezet most, a verseny 74. napján?

Hát ez az, amit lehetetlen megmondani. A versenyrendezőség által számolt lista lényegében a célhoz, pontosabban most még a Finnisterre-fokhoz viszonyított, ám légvonalban számított távolságot veszi figyelembe. De arra menni nem lehet, illetve sokkal lassabb lenne. A lista ezzel a számítással a keletebbre eső pozícióban lévőet “díjazza”. A versenyzők már jó ideje, amióta kiszabadultak a doldrumsból az ideálisnak tekintett útvonaltól jóval nyugatabbra tartanak.

a piros szaggatott vonalak közötti a rövid út. Aki ehhez közelebb van, jobban áll a napi listán

Egyrész a passzátzóna után most már beleérnek az Azori High-ba, az Azori-szigetekről elnevezett, általában annak magasságában terjengő magasnyomású, gyenge, változó szeles területre. Aki ezen gyorsabban túljut és elcsípi egy keletre vonuló alacsonnyomású időjárási-rendszer szelét, annak nyert ügye lesz. Ezért érdemes akár a többieknél is nyugatabbra tartani.

Éppen ezt teszi Louis Burton

Aki mellesleg a négy évvel ezelőtti győztes hajóval vitorlázik. A Bureau Vallée 2 hajósa jelenleg (január 21-én reggel 8-kor UTC időben) csak 4. a listán 145 mérfölddel az éllovas Charlie Dalin mögött. Valójában, mivel északabbra jár már az Apiviánál, ezért a pozíciója akár jobb is lehet. Eléggé úgy fest, hogy előbb fog meglódulni Franciaország felé és rövidesen az élre állhat.

Louis Burton, aki egyszer meg is állt a Csendes-óceánon egy szigetnél a hajóját javítani, ha így megindul majd, akkor akár győzhet is

Az Azori High az elmúlt napokban nagyon kiterjedt és erős volt, szinte lezárva az észak felé nyomulás lehetőségét. Persze a versenyzők pontosabb előrejelzések birtokában jól láthatták, hogy éppen akor nyílik a számukra egy kapu, amikor odaérnek. Az már az egyedi döntésüktől függ, hogy mennyivel hosszabb utat vállalnak a friss szél elérése érdekében. Burton szemmel láthatóan többet, Dalin és mögötte a többség kevesebbet.

Lehet, hogy a verseny már egy hete eldőlt, csak ezt még nem tudják maguk a résztvevők sem. Akár egy napon belül is kiderülhet, hogy kinek volt igaza!

Ruji

Vendée Globe nyomkövetés ITT









Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!