komp-boat-nemzeti-regatta-felujitas-beatrix-siofok-balatoni-hajozasi-zrt-utasszallito-hajo-balaton-hajozashu-siofok

Készül a Nemzeti Regatta az új Balatoni hajó

Új balatoni hajó készül Nemzeti Regatta(ex Beatrix) néven. A 33 méter hosszú hajót ünnepélyes keretek között, várhatóan miniszteri jelenlét mellett Nagypénteken, 2017. április 14-én adja át a BAHART a Siófoki kikötőben.

Tavaly írtunk róla, hogy készülőben van a Nemzeti Regatta nevű új hajó. Kíváncsiak voltunk rá, hogy áll a felújítás és a munkálatok. Kérdéseinkre a Balatoni Hajózási Zrt. marketing vezetője Mihalovics Dóra válaszolt.


Mit lehet tudni a hajó múltjáról, mennyi ideig volt használatban korábban?

Mihalovics Dóra: A hajó a 60-as években az egykori Szovjetunió területén, az Ilyichevski hajójavítóban épült, az 1977-ben, majd -YASHA GORDIENKO (ЯША ГОРДИЕНКО) néven állt forgalomba az Odesszai Közlekedési Vállalatnál. 1990-es évek első felében eladták az egykori Jugoszláviába; ahonnan 1999-ben került hazánkba; itt a BEATRIX, nevet kapta.

A 2000-es évek második felében üzemen kívül állt Vácott, majd 2011-ben egy újabb tulajdonosváltás után került Budapestre.

nemzeti-regatta-felujitas-beatrix-siofok-balatoni-hajozasi-zrt-utasszallito-hajo-balaton-hajozashu-siofok

Fotó: HAJOZAS.HU / Stadler István

Mikor kezdődött a hajó felújítása / hány munkaóra a várható teljes felújítás?

Mihalovics Dóra: 2014-ben felújítandó hajóként szerezte be a Balatoni Hajózási Zrt. A hajót 2015 januárjában a Sió-csatornán át a Balatonra vontatták, majd még abban az évben a szezon után megkezdődött a hajó felújítása. A teljes felújítás és átépítés közel 40.000 munkaórát vesz igénybe. A munkálatokat saját emberi erőforrással, illetve külsős vállalkozók bevonásával végzi a Balatoni Hajózási Zrt. Az új 180 fő befogadóképességű hajót „Nemzeti Regatta 2016 Siófok” néven 2017. április 14-én ünnepélyes keretek közt adja át a BAHART a forgalomnak. A hajó a Nemzeti Regatta  mindenkori győztes településének nevét viseli egy éven át. 2016-ban a 30 versengő település közül Siófok városa érdemelte ki ezt a címet és vele együtt az új hajó névadási lehetőségét.

motor-deck-gephaz-nemzeti-regatta-felujitas-beatrix-siofok-balatoni-hajozasi-zrt-utasszallito-hajo-balaton-hajozashu-siofok

Fotó: HAJOZAS.HU / Stadler István

Mekkora összegű beruházás ez a Balatoni Hajózási Zrt-nek?

Mihalovics Dóra: A hajót saját beruházás keretében újítja fel a BAHART. A munkálatok során a teljes belső tér megújul, nyitott körbejárható, akadálymentes felső fedélzet kerül kialakításra, valamint a mai kor követelményeinek megfelelően klíma, fűtés, wifi szolgáltatás is rendelkezésére áll majd az utazóközönségnek.
Az átépítés és felújítás tervezett költségvetése nagyságrendileg 150 Millió Ft.

boat-nemzeti-regatta-felujitas-beatrix-siofok-balatoni-hajozasi-zrt-utasszallito-hajo-balaton-hajozashu-siofok

Fotó: HAJOZAS.HU / Stadler István

Milyen újítások, specialitások kerülnek a hajóba beépítésre?

Mihalovics Dóra: Az átépítés és felújítás során a BAHART, szem előtt tartva a fogyasztói igényeket és utazási szokásokat több újdonságot is tervez. A „Nemzeti Regatta 2016 Siófok” már a Balatonon szolgáló testvérhajóitól (Lelle, Szántód, Fonyód motorosok) eltérő térkialakításának köszönhetően mozgáskorlátozott vizesblokk kerül kialakításra, ennek megfelelően szélesebb be/ki szállító ajtókkal, valamint a hátsó nyitott fedélzet áttervezett hátsó tetővel szolgálja majd a kényelmesebb utazást. A hajó orrsugár-kormányt kapott, valamint áttervezett hajóorr (bulba) és far került kialakításra a kedvezőbb hullámkeltés elérése érdekében. A Nemzeti Regatta 2016 Siófok motoros lesz a második akadálymentes fedélzettel rendelkező hajó a Balatonon a tavaly átadott Siófok katamarán mellett. Az utasok kényelmét szolgálja a klímaberendezés (hűtés/fűtés), modern bútorzatú tágas terek és a wifi szolgáltatás is.

Mikor áll üzembe a hajó és milyen útvonalon fog közlekedni?

Mihalovics Dóra: Hagyományosan minden évben Húsvét nagyszombatján indul a balatoni hajózási szezon, idén 2017. április 15-én. A hajót ünnepélyes keretek között, várhatóan miniszteri jelenlét mellett Nagypénteken, április 14-én adja át a BAHART a Siófoki kikötőben. Előszőr a Balaton Keleti-medencéjében fog közlekedni.

bahart-boat-nemzeti-regatta-felujitas-beatrix-siofok-balatoni-hajozasi-zrt-utasszallito-hajo-balaton-hajozashu-siofok

Fotó: HAJOZAS.HU / Stadler István

Miért lett a hajó neve Nemzeti Regatta?  

Mihalovics Dóra: A hajó névadásának története a 2016 évi Nemzeti Regatta Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiváljáig nyúlik vissza, ahol a színes országmustra keretében 30 település mérte össze tudását vitorlásversenyen, főzőversenyen, parti bemutatkozáson és sárkányhajó futamokon. Az esemény nyertesének egyik díja a 2017-ben átadandó új BAHART hajó névadása volt. Tavaly Siófok városa nyert a megmérettetésen, így kapta az új hajó a Nemzeti Regatta 2016 Siófok nevet. Az idei évben a Nemzeti Regatta Fesztiválon 2017. június 10-11-én már 50 település mérheti össze tudását a különböző versenyszámokban és a győztes nevét viselheti a 2018-as hajózási szezonban a Nemzeti Regatta motoros hajó.

sailing-boat-nemzeti-regatta-felujitas-beatrix-siofok-balatoni-hajozasi-zrt-utasszallito-hajo-balaton-hajozashu-siofok

Fotó: HAJOZAS.HU / Stadler István

Milyen jövőbeli hajófejlesztési tervek szerepelnek a Bahartnál? 

Mihalovics Dóra: A balatoni turizmus fejlesztésében, élénkítésében fontos szerepe lesz a közlekedés fejlesztésének is. Ezen belül a közösségi hajózás is fontos szerepet kap, cél, hogy az idelátogatók minél nagyobb arányban vegyék igénybe a víziközlekedést, amelyet dinamikusabbá, rugalmasabbá kell tennünk. A közelmúltban beharangozott fejlesztési támogatások keretében 3 új nagy hajó beszerzése szerepel terveinkben, valamint közel 10 db aluminium testű gyorshajó 60-80 fős utasbefogadó képességgel, ismét felmerült a második komp létesítése is Fonyód-Badacsony között, a számos kikötőt érintő fejlesztésen túl.  Rövidesen megkezdődik az egyeztetés a források rendelkezésre állásáról, ütemezéséről, ennek keretében lehet felvázolni majd a beruházás mérföldköveit, a BAHART bízik benne, hogy mihamarabb megkezdődhet a részletes tervezés és az érdemi munka.

A fent említett balatoni fejlesztésekről ITT ÍRTUNK részletesen.

A Nemzeti Regatta átadásánál természetesen ott leszünk, és részletesen beszámolunk majd a hajóról!


Az alábbi két képen a hajó látványtervei szerepelnek:

Grafikai terv: Balatoni Hajózási Zrt.

Grafikai terv: Balatoni Hajózási Zrt.

Grafikai terv: Balatoni Hajózási Zrt.

Grafikai terv: Balatoni Hajózási Zrt.

 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!