Vendée Globe 2024-2025 – A mezőny – 3. rész – Hagyományos egyenes uszonyos hajók, köztük Weöres Szabolcs és a New Europe

Akiknek a legfontosabb a teljesítmény, a kaland

A negyvenből tizenöt hajó nem foiler, hanem hagyományos egyenesuszonyos IMOCA 60-as. Ketten kilógnak a mezőnynek ebből a részéből, mert a hajójuk ugyan hagyományos, ám vadonatúj. Tehát az irdatlan tempóban fejlődő hajóépítés és hajótervezés legfrissebb színvonalát képviselik, amivel lényegében tizenöt éves előnyben vannak a hasonló hajókhoz képest.

A verseny nagy öregje, doyenje, a hatodik szóló földkerülőjére most rajtoló Jean Le Cam, és a 2016-17-es Vendée Globe – amelyen Fa Nándi mögött a 9. helyen ért célba – után visszatérő Eric Bellion döntött úgy, hogy a trenddel, a divattal szakítva nem foilerrel, tehát nem szárnyalásra képes, hanem teljesesen úszó IMOCA 60-assal vágnak neki a földkerülő versenynek. Ebben a vállalkozásban partnerük tervezőként Jörg Riechers, míg a hajók az olasz Persico üzemben épültek meg. Új hajósként nem kellett  részt venniük a mérföldgyűjtős kvalifikációs versengésben, bár Le Cam csak a legutolsó pillanatban, a minősítéshez előírt utolsó lehetséges verseny rajtját napokkal lekésve teljesítette az induláshoz szükséges feltételeket.

Jean Le Cam új IMOCA 60-asa_nem-foiler , de sokkal fejlettebb, mint a hasonló öregebb darabok a mezőnyben- Fotó: ChristianCharadon

Az ő hajóik biztosan gyorsabbak az öregebb egyenesuszonyos ellenfelekénél, de nagyon meglepő lenne, ha tartósan versenyképesnek bizonyulnának az élmezőnnyel.

Miért? Weöres Szabolcs ezt nagyon pontosan, szemléletesen, elmagyarázta, még a 2023 Transat Jacques Vabre rajtja előtt:

„Azt érzem és látom belülről, hogy piszkosul megtanultak vitorlázni ezekkel a foilerekkel, és minden tartományban sokkal gyorsabbak, mint az öreg hajók. Például ott jött mögöttem a Défi Azimut versenyen a L’Occitane (Clarisse Cremer a volt Apiviával), és amint egy kis tere lett, akkor megejtett húsz fokkal, felgyorsult 30 csomóra, onnan pedig újra beállt az éles szögre, és 20-25 csomóval megy élesen is. Mert megcsinálta magának a látszólagos szelet. Ez az „apparent wind sailing”, amiről még jégvitorlázásból vannak személyes tapasztalataim. Ezen pedig még rengeteget segít egy új autopilot. Olyan iszonyúan precíz automata kormányok és rendszerek kerültek a piacra, amelyek ezt a repülést biztosítják. Rettenetesen pontosan viszi a hajót, ha kell dőlésre is, de látom, hogy a pöffre vagy bármire reagál. Iszonyú sokat fejlődött a technika. Egy ilyen autopilot persze van is úgy nyolcvanezer euró… Mindegyiknek mesterséges intelligencia az alapja, folyamatosan tanul, gyakorol, és amikor kell, vagy teheti, akkor neten elküldi az infót, és a többiek is megtanulják ugyanazt, benne lesz a frissítésben.”

Írtunk arról a tanulmányról, amelyik feketén-fehéren megmutatja, hogy az elmúlt húsz évben mennyit gyorsultak az IMOCA hajók. Szabolcsnak és a hasonló stílusú öreg hajóknak semmi esélyük a foilerekkel jól vitorlázók ellen, mert hatalmas a sebességhátrányuk. Akár másfélszer annyi időre is szükségük lehet a táv teljesítéséhez. Az említett cikkben erről bővebben is írtuk, de íme a különböző korú IMOCA 60-asok polártáblája:

Az egyenesuszonyos, hagyományos hajók a 10. Vendée Globe-on

Versenyző Nemz. Élet kor VG részv. Hajónév Vízre száll. Tervező Építő
ERIC BELLION FRA 48 1 Stand as One 2022 David Raison Persico
JEAN LE CAM FRA 65 5 TOUT COMMENCE EN FINISTÈRE – Armor Lux 2023 David Raison Persico
Denis VAN WEYNBERGH BEL 57 0 D’IETEREN GROUP 2014 Fa – Déry Pauger és Fa Hajó
Benjamin FARRÉ FRA 33 0 MONNOYEUR – DUO FOR A JOB 2011 VPLP / Verdier CDK Technologies
Louis DUC FRA 41 0 FIVES GROUP – LANTANA Environment 2008 Farr Yacht Design CDK
Fabrice AMEDEO FRA 46 2 NEXANS – WEWISE 2007 Owen Clarke Hakes Marine, NZL
Conrad COLMAN NZL 40 1 MS AMLIN 2007 VPLP / Verdier Indiana Yachting, ITA
Manuel COUSIN FRA 57 1 Coupe de Pouce 2007 Bruce Farr Southern Ocean Marine
Ollie HEER SUI 36 0 TUT GUT. SAILING 2007 Bruce Farr NZL
Tanguy LE TURQUAIS FRA 35 0 LAZARE 2007 Finot-Conq Multiplast, Vannes
Szabolcs WEÖRES HUN 51 0 NEW EUROPE 2007 Owen Clarke Hakes Marine, NZL
Violette DORANGE FRA 23 0 DEVENIR 2007 Bruce Farr CDK Technologies
Guirec SOUDÉE FRA 32 0 Freelance.com 2007 Bruce Farr Offshore Challemges GBR
Sebastien MARSETT FRA 39 0 FOUSSIER 2006 Farr Yacht Design JMV Industries
Antoine CORNIC FRA 44 0 HUMAN IMMOBILIER 2005 Owen Clarke Chris Prior, NZL

 

Versenyben a mezőnyben a Spirit of Hungary

Ott van újra a földkerülőn Fa Nándor Spirit of Hungary-je, amellyel Nándi 2017-ben 63 évesen remek 8. helyet ért el.  D’Iteren Group néven hajózik, és a belga Denis Van Weynbergh vitorlázza.

D’Iteren Group, az egykori Spirit of Hungary

Azt gondolhatnánk, hogy a 2014-ben, a most vízreszállt két új előtti utolsó egyenesuszonyosként megépült IMOCA szintén gyorsabb kell legyen a nála még sok évvel öregebbeknél. Ám ez messze nincs így. Amikor vitatták, majd bevezették a foilerek építését lehetővé tévő szabályt, Fa Nándor már megtervezte és elkezdte építeni harmadik IMOCA 60-asát a Spirit of Hungaryt. Kényszerűen igazodnia kellett a módosult előírásokhoz, de ő nem mehetett el a szárnyaló irányba.

Egyrészt mögötte nem állt olyan a tervezést segítő műszaki és szakemberi háttér, mint a francia tervezők mögött. Vagyis, amit esetleg ő Déry Attillával kitalálhatott volna – bármennyire tehetségesek és ötletesek mindketten – az versenyképtelen lett volna az első generációs foilereket kialakító francia vagy brit fejlesztői bázissal szemben.

Másrészt óriási, áthidalhatatlan információs hátrányban voltak ezen a téren. Hiszen a szabályt kialakítók, mire a világ tudtára adták a módosításaikat, addigra több évnyi munkaelőnyben voltak, különösen a nem-franciákkal szemben. Nem véletlen hogy a 2014-ben vízre szállt Spirit of Hungary előtti utolsó egyenesuszonyos IMOCA három évvel korábban épült, a többség pedig még régebben.

Ugyanakkor Nándiéknak igazodniuk kellett a megváltozott szabályokhoz, amely számos újonnan bevezetett kötelezően egységes elem miatt legalább egy tonnával nehezebb hajót eredményezett. Hiszen az új szabály már erősebb, a foilerezés extra terheléseit is elbíró hajókhoz készült. Magyarul a 2007-2008-ban épült IMOCA 60-asok könnyebbek, tehát gyorsabbak, mint a kényszerűen nehezebb Spirit of Hungary / D’Iteren Group.

Ráadásul Denis 57 éves, az első földkerülő versenyén rajtol, és még csak nem is olyan erős szólóvitorlázó múlttal bíró versenyző, mint az ellenfelei. Viszont lenyűgöző a kitartása, elszántsága, ahogy felépítette vállalkozását az álma megvalósításához.

Nagymúltú ellenfél hajók

A mezőnynek ebben a részében is vitorlázik néhány lenyűgöző pedigrével bíró, bizonyítottan különösen gyors, nagyszerű hajó. Közülük is kiemelkedik a verseny legfiatalabb résztvevőjét, Violette Dorange-ot „szállító”, Hubert becenévre hallgató, 2007-ben épült és a nagy Bruce Farr által tervezett hajó. Hubert 2008-2009-ben Vendée Globe győztes volt Michel Desjoyeaux révén, ráadásul úgy, hogy a verseny történetében eddig egyetlen kétszeres győztes egy javítás miatt 40 órás hátránnyal eredt a többiek után, és mégis győzött. Ezután a hajó második lett a Barcelona World Race-en a spanyol Martinez-Fernandez kettőssel. Egyszer volt balszerencsés, amikor Jeremie Beyou kiállni kényszerült a földkerülőről Hubert kílvesztése miatt. Ezek után lett Jean Le Cam hajója, és Jean király 2017-ben 6., 2021-ben pedig 4. lett, már olyan kor versenyein, ahol foilerekkel kellett vetélkednie.

Hubert-rel a mezőny legfiatalabbja, Violette Dorange hajt – Fotó:  Josselin Didou / Qaptur

Hozzá hasonlóan az akkoriban mindenféle óceáni versenyzésben fénykorát élő Bruce Farr tervezte Guirec Soudé, Sébastian Marsett, Ollie Heer, Manuel Cousin és Louis Duc hajóit.

„Hubert” mellett ott van a mezőnyben még egy, a foiler korszak előtti győztes, amellyel ezen a Vendée Globe-on Benjamin Ferré vitorlázik, és jelenleg a „Monnoyeur – Duo for a Job” néven hasít. A VPLP-Verdier tervezésű IMOCA a CDK műhelyében épült, és az akkor 29 éves  Francois Gabart vele győzött a 2012-13-as szóló földkerülőn. Természetesen rekordidővel, ráadásul ezzel az eredménnyel ő a verseny történetének eddigi legfiatalabb győztese. Neki is a MACIF volt a fő szponzora, mint jelenleg Charlie Dalinnek. A hajó megmutatta a képességeit négy évvel később is. Akkor SMA névvel vitorlázott, és az újonc Paul Meilhat volt vele sokáig a legjobb nem-foiler. Sajnos azonban a Csendes-óceánon tönkrement a tőkesúlyt billentő hidraulika rendszere, és a 49. napon  ki kellett állnia.

Tanguy Le Turquais és hajója a Lazare, az egyik leggyorsabb egyenesuszonyos – Fotó: Jean-Marie Liot

Az ezredforduló idején és még utána is Bruce Farr mellett a kor legnagyobbjai a tervezőasztalnál Jean-Marie Finot és Pascal Conq voltak. Az ő munkájuk 2007-ből Tanguy Le Turquois hajója a Lazare, amely most a kvalifikációs versenyeken is megmutatta kiemelkedő képességeit. Ráadásul Le Turquois sem csak azért ismert, mert Clarisse Cremer férje, hanem egy meglepő taktikai húzásokkal is szívesen élő, ötletes versenyző. Talán ebből az egyenesuszonyos, régihajós mezőnyrészből tőle várható a legjobb eredmény.

A mezőnynek ebbe a részébe tartozik Conrad Colman is, aki egykor Fa Nándival került először Földet a Spirit of Hungary fedélzetén, a Barcelona World Race-en versenyezve. A 2016-17-es Vendée Globe-on úgy kerülte a Földet, hogy semmilyen fosszilis üzemanyagot nem vitt magával, csak megújuló energiaforrásokra támaszkodott. Nándit kergetve vitorlázott, ám 700 mérföldnyire a céltól árbóca tört, és segédrudazattal vergődve 16. helyen küzdötte be magát a célba. 2020-ra nagyon igyekezett, de nem tudott szponzort szerezni. Most is sokáig bizonytalan volt, hogy be tud-e szállni a kvalifikációs versenybe, de végül sikerrel járt.

Conrad Colman nyolc évig küzdött, hogy újra ott lehessen a Vendée Globe mezőnyben

Colman egy 2007-es, már VPLP/Verdier tervezésű hajóval versenyzik, amelynek Vendée Globe története eddig meglehetősen sötét. Annak idején Kito de Pavant-nak épült Groupe Bell néven, aki kétszer esett ki vele a földkerülőről. Mindkétszer pillanatok alatt. Kito 2008-ban a második napon az árbócát törte, négy évvel később pedig a negyedik napon kellett feladnia a versenyt ütközés miatt. 2016-ban Thomas Ruyant-t szolgálva 44 napon át bírta, amikor is valamilyen víz alatt úszó tárgynak ütközve ért véget a versenyzése. Remélhetően Conrad nem babonás, a hajó is összeszedi magát, és ezúttal végig bírja majd!

Különleges még Fabrice Amadeo hajója, pontosabban a története. Az egyetlen foileressé átépített, majd visszalakított IMOCA. Egyébként Weöres Szabi hajójának testvére, hiszen a New Europe és a Nexan ugyanabban a sablonban készült. Eredetileg Ecover III. néven épült Mike Golding számára. A Vendée Globe-on 2017-ben az ír Enda O’Coineen alatt kidőlt az árbóca Új-Zélandnál. Ekkor vette meg Arnaud Boissieres, és ha már otthon volt a hajó, át is építették foileresre. Hagyományos uszonyosra pedig nemrégiben Amadeo alakíttatta vissza.

Azt hiszem Fabrice Amadeo a jelenlegi mezőny pechkirálya. Az újságíróból profi vitorlázóvá avanzsált Amadeo egy Vendée Globe 11. hely (2017) után nagyon szeretett volna előre lépni. Ezért megvásárolta azt a szerencsétlen foilert, amellyel No Way Back néven Pieter Heerema utolsó előtti helyen vergődött végig a földkerülő, miközben a testvérhajója győzött. Amadeo már ezzel a foilerrel a legutóbbi Vendée Globe-ról a navigációs komuterének meghibásodása miatt esett ki, még a verseny korai szakaszában. Nagyon hajtott a mostani földkerülőre. Ám szegény hajó benne ragadt az addig megszokott balsorsban, és a 2022-es Route du Rhum versenyen kigyulladt és elsüllyedt... Ám Amadeo továbbra sem adta fel. Megvette ezt az öreg hajót, vissza alakíttatta az eredeti formájára, és hajt.

A New Europe és testvérhajók

Weöres Szabi, aki talán a legszerényebb projektet viszi a mezőnyben, egy 2007-ben épült Owen Clarke tervezésű, Új-Zélandon épült hajóval versenyez. A most New Europe nevet viselő hajó története is patinás, de nem olyan sikeres, mint némely ellenfeléé. Dee Caffarinak épült az Ecover III. sablonjában a 2008-09-es Vendée Globe-ra, amelyen 6. lett. Ezután Sam Davies-szel és Miranda Merronnal csapatban Nagy-Britannia kerülő rekordot futottak. Újra Caffari a Barcelona World Race-en lett 6. vele Anna Corbella társaságában (GAES Centros Auditivos). Aztán évekig vándorolt gazdáról gazdára, míg Ari Huusela meg nem vette. Stark néven versenyzett és lett tök utolsó 116 és fél napos menet végén.

Azóta árulta a természetesen rendesen elhasznált hajót. Szabinak erre futotta, vagyis rengeteg munkát kellett befektetnie, hogy a hajó újra megbízható, erős legyen, készen álljon az újabb földkerülésre.

Weöres Szabolcsnak rengeteg energiát kellett beleölnie álma megvalósításába, de úgy érzi, hogy jól felkészült ő is, és a hajója is. Nem újonc a földkerülésben, csak szólóvitorlázóként az. Figyelni fogjuk a menetét, szorítunk neki, és rendszeresen beszámolunk a versenyéről.

Mi a siker?

Szabi nem az az extrovertált, celebnek született típus, így aztán tőle az átlagosnál kevesebb személyes hír, fotó, videó érkezik majd a versenyről, az tuti. Ő csendben szeret küzdeni, ahhoz viszont jól ért, igazolta ezt szárazon és vízen számtalanszor. Ugyanakkor vitorlázóként, vagy éppen riggerként, és versenyzőként sem piskóta. Mivel azt is láthattuk, hogy jó érzékkel tanulta meg és kreatívan alkalmazza az óceáni meteotaktika tudományát, jó eséllyel végezhet előrébb, mint, ahová a hajója, a papírforma alapján besorolhatnánk. Fogunk látni tőle szép húzásokat! Ám az ő lehetőségei – mint a fentiekből, és a cikksorozatból látható – nagyon korlátozottak az ellenfelek nagy többségéhez képest. Vagyis  a vállalkozásának sikerességét elsősorban nem a számszerű eredménye dönti el, hanem az, amit majd ő érez, ő szűr le a földkerülésből. A kalandból, amit csak nagyon kevesen vállalnak, és ezért keveseknek adatik meg. Csak azoknak akik olyan sokat megtesznek érte, mint ő.

Ruji

Grafikus  NYOMKÖVETÉS ITT

 











Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.