Vitorlázás
10 nap, 35 perc és 37 másodperc vitorlázással célba ért Santa Cruz de La Palmánál a Mini Transat Euro Chef 2021 szólóvitorlás verseny Széria osztályban első hajója fedélzetén a 19 éves német Melwin Fink. A versenyben soha nem látott előnyre tett szert az első 1350 tengeri mérföldes szakaszon, mert az osztályában második osztrák Christian Kargl 19 órával és 12 perccel, a harmadik francia Hugo Dhallene pedig 25 óra 52 perccel lemaradva ért célba. A mezőny java pedig még messze jár a kanári-szigeteki célvonaltól.

Melwin Fink a verseny történetének első német szakaszgyőztese
A Mini Transat versenyeken bár a második transzatlanti szakaszra újra együtt rajtolnak a hajók a végelszámoláskor természetesen a két szakaszon vitorlázott idők összegét veszik figyelembe. De miként tett szert ekkora előnyre a 19 éves német srác egy olyan versenyen, ahol rendszerint csak percek, esetleg órák választják el egymástól az éllovasokat az első, a rövidebb szakasz után?
A mezőny java – 90 hajóból 84 – az élen vitorlázó és a többiektől időben elszakadó négy leggyorsabb Protó, illetve Melwin Fink és Christian Kargl kivételével verseny közben megállt, menedéket keresve spanyol kikötőkbe húzódott és egy-két napon át várakozott. Eközben a fiatal német srác és osztrák vetélytársa tovább vitorlázott dél felé és kiállva a viharos szelet messze elszakadt a többiektől. Fink végig hajtott a célig, Kargl viszont a mezőnytől jóval délebbre, de meghúzódott pár órára egy védett öbölben. Ezalatt az előtte járó Fink százmérföldes előnyre tett szert.

Fink vállalta a kemény szél és nagy hullámok veszélyét
A Mini Transat versenyzők helyzete sok szempontból nehezebb, mint a szokásos szólóvitorlás versenyeken, de akár a Vendée Globe-on résztvevőké. Lényegesen korlátozottabb az információkhoz jutásuk. A versenyzők se elektronikus navigációs eszközt, se semmilyen számítógépes segítséget nem vihetnek magukkal. Telefont sem. Mivel csak egy VHF rádió lehet náluk, azzal csak néhány tíz mérföldnyire tudnak kapcsolatot teremteni, így nem kaphatnak instrukciókat semmilyen parti segítőtől. Nem készíthető útvonalterv és a rádión is maximum orvosi tanácsok fogadhatók.
A viharveszélyről is a rajt előtt kapott információkból tudhattak és eddigre már túl voltak egy fronton, amely 35 csomós széllel tette próbára őket a Viszkája-öbölben. A nyílt óceánra érve újabb riasztás érkezett a rendezőségtől a hajókat kísérő mentőhajók közvetítésével. A korlátozott hatótávolságú VHF-rádiókkal a versenyzők meggyőzték egymást, hogy a verseny negyedik-ötödik napján ajánlatos védett kikötőkbe húzódni, amíg a valóban közeledő alcsonnyomású időjárási rendszer várhatóan nagyon kemény, lényegében a menetirányból fújó délnyugati szele és nyaktörő hullámjárása csillapul. Kétségtelen, hogy veszélyes ilyen időjárásban vitorlázni ilyen kis 6 és fél méteres vitorlásokkal.

A Mini Transat versenyzők csak korlátozottan jutnak információhoz és nem használhatnak útvonaltervezőt
Október 2-án a Mini 6.50-esek La Corunától Camarinason és Goyanes-en át Baionáig a spanyol atlanti kikötőkbe futottak be menedékért. A célba érkezése után megkérdezték Melwin Finket, hogy ő miért nem állt meg.
„Nem igazán fogtam fel, nem értettem, hogy egyes versenyzők miért akarnak már 36 órával a front érkezése előtt menedéket keresni. Úgy gondoltam, hogy még korai a versenyzés felfüggesztésén gondolkodni. Beszéltem Christian Kargllal és úgy döntöttünk megyünk tovább és majd később eldöntjük, hogy bemenjünk-e egy kikötőbe. Ahogy előrébb jutottunk dél felé, nyilvánvalóvá vált, hogy (a portugál) Porto vonalától délre a körülmények kezelhetőbbek és nincs ok a megállásra.
Egy percig sem éreztem úgy, hogy túlzott kockázatot vállalok. Az első viharon túljutva, amelyben az előrejelzéseknek megfelelően 30 csomós alapszélre fújtak rá 40 csomós löketek, a hajóm tökéletes állapotban volt. Ekkora szél kemény próba egy ilyen kis hajóval, de még megoldható helyzet. Nyilván reffelni kell és minden lehetőséget kihasználni az árbóc épségének megőrzésére. Csak a magas hullámokról való lezuhanás aggasztó, de szerencsére minden rendben ment, a hajótest kibírta.

Fink sosem látott nagy előnnyel vághat neki a transzatlanti szakasznak
El sem hiszem, hogy ilyen különösen jó helyzetben vagyok. Rajt előtt a legjobb tízbe kerülésről álmodoztam, de most százmérföldes előnyöm van a második szakaszra. Hihetetlen!”
Fink és Kargl eléggé délre jutott ahhoz, hogy elkerüljék az egyébként határozott déli határokat mutató ciklon veszélyes részét. Ám Karglnak később elsötétültek a műszerei és elektromos problémainak megoldása érdekében a portugál Viana da Castelo kikötőjébe hajózott. 15 órával később vágott újra neki az útnak, innen eredt a százmérföldes hátránya Finkhez képest.
A Mini Transat Euro Chef versenyzői október 29-én indulnak tovább a Guadeloupe-ra Saint-Francois-ba vezető második, 2700 tengeri mérföldes transzatlanti szakaszra.
A verseny honlapja ITT található. Visszanézhető nyomkövetős térkép pedig ITT látható.
Ruji
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.