Rolex Middle Sea Race – Wild Joe tizedik Szicília-kerülője

Közel háromnapos próbatétel volt

Józsa Márton tizedszer vett részt a klasszikus 606 mérföldes offshore versenyen a Wild Joe Reichel-Pugh 60-assal (a versenyen összesen tizenkétszer vitorlázott), és ez volt az eddigi legkeményebb menete. Csapatának magja is állandó, többen közülük ott voltak mind a tíz versenyen. A Wild Joe mostani legénysége Józsa Márton, Kelemen Tamás, Michael Gilles, D’Albini András,  Adorján Csaba, Dénes Bence, Majthényi Mátyás, Király Csaba, Németh Áron, Galgóczi Tamás és Gémesi Jóka volt.

A Wild Joe 2 nap, 17 óra, 29 perc és 27 másodperc alatt ért célba. Az abszolút sorrendben az egytestű hajók között 12-ként.

Összetett végeredmény még nincs, hiszen a kisebb hajók közül sokan vitorláznak még a pályán. Az viszont már tudható, hogy a Wild Joe osztályban az ORC számítás szerint 6., az IRC szerint 7. helyen végzett.

Karosszékes tudósítások helyett beszélgetések a résztvevőkkel

A versenyről menet közben igyekeztem valamennyire tudósítani. Meg kell állapítanom, hogy ezek az írásaim meglehetősen karosszékes leiratok lettek, itthonról, fájó tévedésekkel. Mentségemre szóljon, hogy ezúttal a durva körülmények miatt a Wild Joe-ról is a szokottnál kevesebb info érkezett a facebookon. Gémesi Jóka, aki színesen szokott tudósítani most ráadásul a szűkebb csapatban teljesértékű vitorlázó munkát is végzett. A verseny rendezői pedig szokás szerint nem erőltették meg magukat a hírírással. A GPS-nyomkövetőn és az ott látható átlagszél információkból sem jött le igazán, hogy mit éltek át a versenyzők. De az időjárásképből azért tudhattam volna, hogy senki sem állt ki gyenge szél miatt…
Viszont a versenyről most már lesz mit mesélni  a csapattagok beszámolóinak köszönhetően. Tehát rövidesen….

Ruji

A verseny honlapja: https://rolexmiddlesearace.com
Nyomkövetés: https://rolexmiddlesearace.com/tracker?






 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.