Vitorlázás
Amint az várható volt Ausztráliától délre, még az Indiai-óceánon vitorlázva az egy hete – tíz napja még szorosan együtt haladó 9-10 hajós élmezőny kissé szétszakadt.
A Cape Leeuwin magasságában az előttük, tőlük északkeletre kialakuló és délkelet felé mozgó ciklon szelével az első három helyezett – Dalin, Ruyant és Bestaven – valamelyest meglépett az üldözők elől. De ez a lényegében 300 mérföldes elszakadás kisebb lett a várhatónál, mert előbb Charlie Dalin hajója sérült meg és kényszerült lassításra a javításhoz, később pedig Thomas Ruyant-nál nyílt ki egy deckfedél és telt meg vízzel az első rekesz.
Mögöttük öt hajó – a három hagyományos uszonyos (Le Cam, Seguin és Dutreux) valamint Herman és Burton – december 15-én még látótávolságon belülre kerülve egymást fotózták az Indiai-óceánon. Soha nem volt még ennyire szoros a Vendée Globe féltávnál! Azóta persze távolodtak egymástól, de a negyedik helyen haladó Boris Hermann és a kilencedik Giancarlo Pedote között még most is csak 120 tengeri mérföld a távolság.

Féltávon túl a földkerülőn: ellenfelek Boris Hermann hajójából nézve
A kilenc-tízhajós élcsoportból időközben kicsúszott Louis Burton, aki kénytelen volt megállni a Macquarie-sziget szélárnyékában majd egyik öblében, hogy megjavítsa a hajóját. 400 mérföldnyit áldozva, háromszori árbócmászással cserélte a nagyvitorlát tartó sínt és orvosolta egyéb műszaki hibáit, hogy ismét teljes sebességgel eredhessen ellenfelei után. Utólag elárulta, hogy nagyon közel került ahhoz, hogy feladja a versenyt. Most tizenegyedik helyen vitorlázik Maxime Sorel mögött és Clarisse Cremer előtt.
Miközben az első három valamelyest eltávolodott az üldözőktől, hárman viszont felzárkóztak. Giancarlo Pedote, a lenyűgözően pörgő Isabele Joschke, illetve még a tizedik Maxime Sorel is faragott a hátrányán.
Ez pedig annak köszönhető, hogy Bestavenék egy alacsonnyomású anticiklonba érve többször is lelassultak.
Armel Triponról azt írtam, mázlista, ha minden a szájíze szerint alakul. Nos, igen, Armelnek továbbra is mázlija van a déli óceánon. Ugyan a Cape Leeuwin magasságában, egy kicsit kedvezőtlen irányú szélben vergődött a jéghatárnak arrafelé markánsan északra tolt határán, de végül is nagyjából 200 mérföldet veszítve túljutott ezen a szakaszon.

A L’Occitane továbbra is közeledik az élcsoporthoz, de még 1500 tengeri mérföld a hátránya az elsőhöz viszonyítva
Ezután őt meghajtotta a keletről érkező következő ciklon, míg a mezőny elején az alacsonnyomás behúzta a féket. A „magyar szármzású” L’Occitane en Provance az elmúlt két napban újra rohamosan közeledett és e sorok írásakor (2020. december 22. 14.00 UTC) már kevesebb, mint 1500 mérföldnyire van az elsőtől és továbbra is a leggyorsabb a mezőnyben – a relatív térnyerést (VMG) tekintve mindenképpen.
Félreértés ne essék, nem akarom elvitatni Armel Tripon érdemeit! Persze szerencsés az időjárással, de az se semmi, hogy amióta a déli féltekére ért, azóta élni tud a lehetőségeivel. Gyors a hajója, ők ketten nyilvánvalóan összehangolódtak, jól vitorlázik, és nagyszerűek a meteotaktikai döntései, az útvonal választása.
Utolérheti-e az éllovasokat? Ha a Csendes-óceánon is olyan szerencsésen alakul számára az időjárási helyzet és élni is tud a lehetőségekkel, akkor nem elképzelhetetlen, hogy az Atlanti-óceánra már jó pozícióban érkezzen. Mondjuk 500 mérföldön belül egy dobogós helyhez?
Pontosabb megfogalmazás ennél, ha azt kívánom, hogy a Horn-fokig legyen képes azonos időjárási-rendszerbe kerülni az élmezőnnyel. Ebben az esetben nem is az a lényeg, hogy hány mérföldnyire van mondjuk a harmadik helyezettől, mert ez még fontosabb ahhoz, hogy tovább éljen az előre lépés reménye.
Sok minden eldőlhet a következő napokban, mert az alacsonnyomású rendszerből érkezve túl kell jutnia egy gyengeszeles tranzíciós zónán. Ha ez aránylag kis veszteséggel jól sikerül, akkor elérve a kelet felé húzódó anticiklont, újra egy rendszerbe kerülhet az élcsoporttal.
A Déli óceánon átlagos nyári időjárás esetén északabbról fejlődő alacsony-, és délebbről, nyugatról érkező magasnyomású időjárási rendszerek, anticiklonok és ciklonok között navigálva jutnak előre a versenyzők a Horn-fok felé. Ám a meteotaktikázásnak komoly gátat szab a kötelezően kijelölt jéghatár, amely ezen a szakaszon az 54. és az 58. szélességi fokok között húzódva korlátozza a délebbre hajózást.

Az élmetőny az anticiklon déli oldalán a jéghatárral korlátozottan – 2020. dec 22.
Jelenleg meglehetősen délen mozgó anticiklonokkal kell megbirkózniuk az elől vitorlázóknak. Ami azt jelenti, hogy a magasnyomású, szélcsendes központ csaknem a jéghatár magasságáig vándorolva fékezi Bestavenéket. Délebbre jó széllel haladhatnának kelet felé, ha viszont ez nem lehetséges és észak felé kell kerülni a gyengeszeles központot, akkor nem csak hosszabb lesz az út (mi kiterített, síkba vetített térképet látunk, de a földgömbre gondolva az északi kitérő hosszabb volta nyilvánvaló), de mivel az anticiklonok a déli féltekén az óramutató járásával ellentétesen forognak, ezért a magtól északra még szembeszélbe is kerülnek.
Tehát nem véletlen, hogy mindenki igyekszik minél közelebb maradni a jéghatárhoz, ahol legalább bőszélben vitorlázhatnak, még ha az néha gyenge is vagy az ilyen gyors hajóknak kedvezőtlenül tisztán hátszeles.
A nyugatról érkező alacsonnyomású rendszer eközben az üldözőket hajtja jó széllel az élmezőny felé.
A délre húzódott anticiklonok miatt jelenleg nagyon képlékeny, hogy miként változik a helyzet egy hét múlva. A versenyzők is jelzik a beszámolóikban, hogy jelenleg két-három napnál előbbre nem tervezhetnek a szokásos egy hét helyett.
A harmadik helyen vitorlázó Thomas Ruyant azt mondta, örül, hogy nem ő az első, mert ebben a bizonytalan helyzetben lelkileg sokkal jobb üldözőnek lenni, mint üldözöttnek.

Yannick Bestaven a navigációs asztalánál
Bár a most 90-170 mérfölddel Dalin és Ruyant előtt járó Yannick Bestavennek van némi esélye arra, hogy meglógjon a többiektől, ha sikerül a jelenlegi helyzetüket meghatározó anticiklon keleti oldalára kerülve felgyorsulni.
De a mostani Vendée Globe várhatóan továbbra is a szokásostól eltérően szoros, kiélezett verseny marad a következő héten is.
Ruji
Vendée Globe nyomkövetés ITT.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.