Vitorlázás
Lihegsz rendesen? Edzés közben hívtalak?
Nem. Kutyát sétáltatok Sajkodon. Megyek fel a hegyre.
Jó, akkor majd hosszan kérdezek, hogy kevés levegővel is válaszolhass. Amúgy milyen kutyád van?
Egy beagle, meg egy drótszőrű tacskó van a családban..
Gratulálok! Ja, nem a kutyákhoz, hanem az andorai EB bronzhoz! Pontazonossággal lettél harmadik! Az könnyen lehetett volna ezüstérem is! Te már sokszor, sok nagy versenyen megtetted, de nagyon szépen odacsaptál az utolsó napon. Kilencedik helyről indulva jöttél fel a harmadikra három futammal (5., 4., 1.). Aznap senki nem ment olyan jól, mint Te!
Úgy voltam vele a selejtezők után, pláne az időjárás-előrejelzést látva, amelyek nem sok szelet ígértek, hogy na basszus, mindegyik futam kell, amit csak megrendeznek. Ezzel a mentalitással mentem mindegyiken, arra gondolva, hogy lehet ez lesz az utolsó. Így jól jöttem ki belőle. Szerencsémre végül csak egy futam hiányzott a versenyből, tizenegy megvolt. Ezzel a véghajrával pedig fel tudtam jönni a harmadikra. Nehéz elhinni, hogy összejött. Mikor befutottam, mondtam az edzőnek, hogy ezt három nappal ezelőtt nem gondoltam volna. Mondta, hogy ő sem. Szerintem senki sem gondolta.
Hogy vagy? A hátsérülésed teljesen a múlté?
Nagyon szilárd, szolíd a csapat, ami mögöttem áll, jó a felkészülésem. Remek szakemberekkel vagyok körülvéve, a testreszabott fizikai edzéseket is beleértve, ami nagyon fontos egy ilyen hátsérülés kiújulásának megelőzéséhez. A vízi edzésmunka, amit végzünk, pedig nagyon okosan összeállított.
Kik az edzőpartnereid?
Most két fiatal olasz lány, az egyik cseh színekben vitorlázik. Ők idén lesznek húszévesek. Leköltöztek Cagliariba és ott edzünk.
Azért ez eléggé fura egy Európa-bajnokság lett, nem?
Hát, valóban sok szempontból érdekes volt. Az északi vagy keleti szél mellé párosultak ezek a két-három méter magas, tíz méter hosszú déli hullámok, ami rendesen nehezítette a menetet.
Mit szóltatok az első futam kapcsán hozott döntéshez? (Elúszott a bója, befuttaták a piros seljtezőcsoportot, aztán törölték a futamot, de végül kihirdették, hogy az újravitorlázás után a törölt futamban szabályos pályán befutott tizenkét versenyzőnek majd a jobbik eredménye számít…) Hogy volt ez igazságos szerintük? Mert arra nem sikerült rájönnöm!
Az a baj, hogy én se tudom. Már akkor hibáztak, amikor nem lőtték le a futamot, hanem befuttatták a mezőnyt. (Az első tizenkettő mögül öt percnyire leszakadtak a többiek az önjáró bója hibája, szél felé átállása révén meghosszabbodó pálya miatt.) A bója a második krajc végén mászott el. Azért nem volt igazságos, mert én mindkét futamban jól mentem, az ellenfeleim meg egyet buktak a kettőből, mégis a jót tarthatták meg.

Andorai ILCA EB 2023 – Balra Érdi Mári, jobbra szél alatt előtte Marit Bouwmeester – Fotó: Thom Touw Photography
Például ugye, a végül győztes Bouwmeesternek egy 2. hellyel kezdődött így az EB, nem egy rosszabbal.
Igen, az újravitorlázott futamon tizenöt körül végzett.
Nem vitatom, hogy ő nagyon jó, hiszen világ- és olimpiai bajnok, de azért igencsak más jó helyezéssel kezdeni egy sorozatot, mint mondjuk már az első futamon kiesőt menni.
Igen, ezután senkinek sem volt igazságos.
Mitől lett ez így? Elkezdtek hisztizni edzők, szakemberek és ettől jutott ide a rendezőség?
Minden irányból jöttek az óvások. Én a piros csoportban voltam, de jött óvás a sárgából is, utána a piros csoportban nem voltak elégedettek, akik elől végeztek, utána azok, akik hátul. De, a rendezők ezen kívül is rengeteget hibáztak. Az utolsó selejtező napunkon három másodperccel hamarabb húzták le a rajtzászlót, meg ilyeneket csináltak. Sok kihívás volt. Szerintem jó, hogy az utolsó napon volt az a sztrájk…
Milyen sztájk?
A fiúk az ötödik nap elején mondták, hogy most ők egy óráig nem mennek vízre. Akkor mindenki kifejezte a frusztráltságát a rendezők meg a zsűri felé, hogy azért ez nincs rendben, hogy egy EB-n ekkora bakikat követnek el. A fiúknál is volt egy utólag eltörölt futam. Akkor a rajteljárásban követtek el rengeteg hibát. Több ilyet is műveltek. Azt kell, hogy mondjam, az a szerencsém, hogy én mindig jól szerepeltem, mindegy, hogy mi történt. Ilyen szempontból nem lehet azt mondani, hogy nekem mázlim volt.
Ezt biztos nem is mondja senki! Mi következik most? Trofeo Princesa Sofia?

Érdi Mári a 2022-es Trofe Princesa Sofia versenyen
Igen, a Világkupa verseny Palma de Mallorcán, aztán a hyeres-i Világkupa. Utána lesz egy hosszabb szünet, majd már júliusban Marsaille-ben lesz az Előolimpia, és augusztusban a kvalifikációs világbajnokság Hágában.
Rákérdezhetnék megint, hogy Olimpia előtt akarsz világbajnok lenni vagy utáni is jó lesz?
Minél hamarabb. Igyekszem!
Ruji
a 2023-as női ILCA 6 Európa-bajnokság és Nyílt Európa Kupa végeredménye
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.