Vitorlázás
A francia SailGP csapat nagyszerű rajt után magabiztosan vezetett a szombati negyedik futamon San Franciscóban. Ez nagyszerű teljesítmény Quentin Delapierre-éktől, akik két versennyel később szálltak be az új szezon küzdelmeibe, hiszen Dubaiban és az aucklandi futamokon hajó hiányában még nem lehettek ott. Időközben az F50-es katamaránok az L-foilokról átálltak az új T-formájú szárnyakra, és a többi csapatnak sokkal több ideje volt megtanulni a sok ponton változó hajóvezetést, minta a franciáknak. Így az ő jó teljesítményük nagyon hatékony felkészülést bizonyít.
Ám a kanadai hajó is nagyot lépett előre, amióta a brit csapatból kiszorult Giles Scott vette át az irányítást. Győztek Los Angelesben, és a mostani négy menetük is bizonyítja remek formájukat, amelynek köszönhetően négy futam után magabiztosan állnak az élen San Franciscóban is. Scottban éghet a bizonyítási vágy, hiszen korábban az America’s Cup, és a SailGP csapatban is Sir Ben Ainslie másodkormányosa volt, majd a SailGP-ben előre lépett Ainslie kiszállása után., de azóta Dylan Fletcher mindkét helyről kiszorította.
A verseny után a médiumok kiemelten is bemutatták a kanadaiak utolsó métereken végrehajtott előzését. Éppen csak a lényeget nem, hogy miként teremtették meg a lehetőséget minderre. Mert ez a párviadal az utolsó bója előtti métereken dőlt el, még mielőtt a két hajó ráfordult volna a rövid befutó sprintre. Ezt mutatjuk be részletesen fotókkal illusztrálva, majd videón az egész jelenettel.
Fontos előzmény, hogy a kanadai egység nagyszerű hátszelezéssel került aránylag közel a franciákhoz. Ám, Delapierre-ék még mindig vezettek néhány hajóhosszal, amit az utolsó krajcban megtartottak.
A utolsó előtti keresztezéskor a franciák jobbcsapáson keresztezve nem fordultak keményen a kanadaiak arcába. Valószínűleg nem akarták ezzel a pálya bal oldalára küldeni az ellenfelet, mivel a legutolsó szélforduló és frissülés azt az oldalt segítette. Így az utolsó találkozáskor a francia hajó érkezett előnnyel balcsapáson a már a bójavonalon jobbcsapáson haladó britek elé.

Az alaphelyzet: CAN jobbcsapáson a közvetítésben sárga vonallal jelölt bójavonalon vitorlázik. Nemrég fordultak még csak most kezdenek felgyorsulni (46,8 km/ó). Keresztben, 200 méternyire az utolsó kerülendő bójától a pálya bal oldala felől érkezik eléjük balcsapáson FRA. A kép jobb szélén látható bója kerülése után már csak az utolsó tempós sprintszakasz következik a célig, amelyen a hajók bőszélben (raumolva) még fel is gyorsulhatnak.
A közvetítésben látszott – lejjebb a videóban is ezonosítható – hogy Scott jobbcsapáson kicsit futtatja a hajót. Nem pusztán a gyorsulás érdekében, hanem azért is, hogy a várhatóan elé forduló ellenfélnek a lehetséges irányszögétől kissé eltérő csapásirányt mutasson.

Itt FRA éppen befejezte a fordulót, és pontosan CAN vonalába a bójavonalra fordul. Látszólag ez így jó, de valójában Delapierre-ék itt hibáztak. A szituációt bemutató videókból ez a rész kimaradt, pedig itt van a döntő momentum.
Tulajdonképpen itt született az a helyzet, amellyel elvesztették a futamot. Nem sokkal, talán egy-két méterrel később kellett volna fordulni, hogy a forduló utáni gyorsításhoz kicsit jobban ejthessenek. Annál az egy-két méternél sokkal tovább sem mehettek volna, nehogy az ekkor gyorsabb CAN berohanhasson alájuk, a szélalatti oldalukra, ahonnan luvolásra kényszeríthették volna őket. Igaz, ekkor már nagyon közel volt a bója körüli védett terület, és ha oda elsőként érnek a franciák, anélkül, hogy addigra CAN szél alól fedést hozott volna létre, akkor már nem is kell beengedniük az ellenfelet önmaguk, és a bója közé. Tehát az egy-két méterrel feljebb való fordulás CAN elé még az elkerülhetetlen lassulással együtt is bőséggel belefért volna.
Persze ez az, amit könnyű utólag, karosszékből okoskodva megmondani…

Közel a bója, a képen jobbra már látszik a védett területet jelző kör széle. A kanadai hajóban, amely FRA fordulása után pár fokkal azonnal kisebb szélszöget vett fel (élesedett), ebben a pillanatban szól Paul Campbell-James a vitorlázatot állító trimmer Scottnak, hogy mehet élesen, és elérik „A” pozíciót.
A verseny közben elhangzó mondatoknak a lehető legtömörebben kell tartalmazni az információt! A „High mode get you there easily” szó szerint azt jelenti, hogy préselve könnyedén odajuthatsz. Mármint a megfelelő pozícióba, kellő magasságba, ahonnan jól, még krajcban megindítható a hajót felgyorsító ejtés. Vagyis a kanadai hajó sebessége lehetővé teszi, hogy némi magasságot gyűjtsenek, és majd futtatva gyorsíthassanak a bója felé.
FRA nem teheti meg ugyanezt, mert még a forduló utáni gyorsítás szüksége miatt nem mehet feljebb, kisebb szélszögre, azaz élesebb menertirányba, mert akkor lelassulna. Tehát ők csak annyira „éleskedhetnek” vagy ejthetnek, hogy a bóját majd kerülhessék. A képen eközben a kanadai hajó már egy hajószélességnyivel feljebb van hozzájuk képest. Ez döntő jelentőségű lesz.

FRA éppen a bójánál, de préselniük kellett – hiányzott az az egy-két méter magasság – ezért lelassultak. CAN is lassult a préseléssel, de még mindig gyorsabb, és főleg van egy hajószélességnyi magassága, tehát már ekkor lezdhet egyenletesen ejteni, vagyis már innentől hatékonyan gyorsíthat.

A bójavétel után FRA is ejt, de látva, hogy CAN már a szélalatti oldaluk felé, mélységre rohan, ezért ezt túl meredek íven haladva kell kivédeniük, mert CAN már jelentősen gyorsabb, és a célvonal helyzete is az ő irányuknak kedvez. Az erőltetett ejtéstől a francia hajó egész enyhén ágaskodik, ezért az ő irányváltásuk kevésbé hatékony, mint amilyen a kanadaiaké volt hosszú egyenletes íven, még a krajc végén elkezdve. Tehát ekkor CAN nem csak gyorsabb FRA-nál 11,5 km/órával, vagyis 6,2 csomóval, de sebességfölénnyel kezdték magát a bőszeles gyorsulást is.

Itt már FRA is gyorsul, a sebességkülönbség ugyan csökken, de CAN szél alatt már csaknem fedésbe került velük. Mivel ezt a FRA tükrére, és CAN orraira húzott merőleges vonalak döntik el, amint ezek metszik egymást a fedés létrejön CAN útjogossá válik, és luvolhat, FRA köteles lesz kitérni. FRA az egyébként szükséges ejtéssel még közelebb hozza ezt a helyzetet.

A fedés létrejött, Scott határozottan lendíti a hajója orrát FRA felé. Delapierre kénytelen védekezően gyorsan luvolni, hogy a fedés megszakadjon (a bírák gyorsan büntetnek, ha késik a reakció), ám mikor ezt teszi, abban a pillanatban CAN már markánsan ejt, és dinamikusan gyorsulni kezd.
Itt látszik, ahogy mindezt végrehajtják, hogy milyen összeszokottak, mennyire tudja mindenki a kanadai hajóban, hogy mi következik, és mi az ő dolga. Egy ilyen helyzetet nem lehet ott, abban a pillanatban megbeszélni, vagy figyelmeztetni a legénység tagjait, hogy mi következik. Jó eséllyel az egyetlen elhangzó mondat a trimmer megerősítő megjegyzése volt, még a bója előtt. Edzettek, összeszokottak, mindenki tudja pontosan, hogy mi következik, tehát azt is, hogy mi a dolga, és mit, milyen mértékben kell állítani.
Amikor Scott szél felé löki a hajó orrát, majd azonnal ejt, arra a csapatában mindenki megfelelően reagál. Ennek az újabb ejtésnek a végrehajtása is hibátlan.

CAN futtatva már bő másfél csomóval növelte a korábbi sebességfölényét, ráadásul a célvonal is lejjebb van, nekik kedvező irányban. Később nem kell újra luvolnia. A szél alatti áttörés már megtörtént, semmi sem akadályozza a gyorsulásukat.

A két hajó már egyvonalban, FRA esélytelen, CAN elszáguld alattuk…
Ami a legénységet illeti, látható, ahogy ekkor a stratéga és másodkormányos Annie Haeger átrohan a szélalatti oldalra a kedvezőbb súlyelosztás érdekében.

…és CAN egy-két méterrel győz. Kb. annyival, amennyivel az utolsó ráforduláskor a franciáknak tovább kellett volna menniük ahhoz, hogy elkerülhessék ezt a szituációt, amelyben aztán kényszerűen már maguk tárták ki a kaput a kanadaiak előtt.
Ugyanilyen felállás esetén ugyanez a szituáció nem csak foilerekkel, de más gyors hajótípusok közötti harcban is alakulhat hasonlóan. Természetesen megfelelő szélerőben, az adott hajók természetének megfelelően más távhosszon, és arányosan más szögeken vitorlázva, megfelelő ütemezésben. Nehéz, siklásra nem képes, csak úszó vitorlások esetén már más a helyzet, bár akár két nehéz túrahajó között is elképzelhető ugyanez, ha a szél a kellő pillanatban, amikor a hátsó hajó ejthet, határozottan frissül.
A lényeg inkább az, hogy egy előzéssel járó helyzet kialakulásához az azt megelőző helyezkedés, a következőekben alakuló helyzetnek leginkább megfelelő pozíció kevéssé feltűnő kiválasztása a döntő. Maga az előzés, az már a látványelem.
Ruji
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.