Vitorlázás
A hajókat közúton átszállították, így a Los Angeles-i versenyhétvége után szombaton már San Franciscoban kezdődik a SailGP szezon ötödik versenye. Csak 11 hajó versenyez, mert a dánok ennyi idő alatt nem javíthatták ki az egy hete megsérült hajójukat. Los Angelesben az első futam negyedik szakaszának végén, tulajdonképpen ártalmatlannak tűnő helyzetben ütötték a bóját. Egyszerűen Nicolai Sehested túl szűkre szabta a kanyart. Az új T-foilok pedig kiníúlnak a hajótest oldalán túlra, szemben a régi L-alakú uszonyokkal. Erről feledkezett meg Sehested és a T-foil összeakadta a bója aluminium alapjával.
A SailGP-n önjáró bójákat alkalmaznak, vagyis a pályajelet nem horgonykötél tartja, hanem azok saját motort használva megadott GPS-koordináták alapján helyezkednek, és tartják a bóját a pontos pozícióban. Erős aluminium alapra épültek, és ezt csapta el a dán hajó.
Olyannyira, hogy nem csak a T-alakú uszony ment tönkre, de megsérült a hajótestbe épített uszonyszekrény. Ez már komoly szerkezeti sérülés, és csak nehezen javítható, időigényes munkával. Ráadásul az F50 katamaránokat gyártó műhelyben éppen nincs tartalék uszonyház. Így a dán csapat szakemberei hiába próbáltak megoldást találni a gyors hajójavításra, az nem sikerülhetett.

A dánok jól mentek, 4. helyeket értek el Sídney-ben és Aucklandben, – Fotó: Ricardo Pinto / SailGP
A dánok ettől persze nehéz helyzetbe kerültek a sorozatban. Nem csak elvesztettek két pontszerzési lehetőséget, de emellett az ütközés miatt még a szezon eredményébe beszámító büntetőpontokat is kaptak. Nicolai Sehested, aki a hibát teljes mértékben magára vállalta, elmondta, hogy pár napig sokkban volt a csapat. Jobb lett volna, ha sűrű helyzetben ütik a bóját, amikor könnyen előfordulhat efféle hiba, de így, senkitől sem zavartatva nekimenni fájó baleset. Ám, azóta összeszedték magukat. Tudják, hogy nagyon rossz helyzetben vannak, magas hegyet kell megmászniuk ahhoz, hogy elégedettek lehessenek önmagukkal. Úgy döntöttek, hogy a továbbiakban nem óvatoskodnak. Eddig megtörtént, hogy rajtnál néha visszafogottan kezdtek, és a széltaktikai kockázatokat is kerülték, amikor csak lehetett. Ennek vége. Kizárólag keményen hajtva, harcolva, és a kellő pillanatokban kockáztatva törhetnek majd előre.
Az is kérdés San Franciscóban, hogy avatnak-e a verseny végén új győztes csapatot. Az első négy versenyt mindig más csapat nyerte – NZL, AUS, GBR, CAN -, de akad a mezőnyben még csapat, aki képes lehet a győzelemre. Például a hajó hiányában az első két versenyen csak átlagpontokat kapó franciák. Quentin Delapierre vezetésével javuló formát mutatnak, és képesek kiugróan jó menetekre, amint persze elképesztő hibázásokra is.

A franciák a harmadik versenyen Sydneyben tértek vissza a pályára – Fotó: Ricardo Pinto / SailGP
Vagy esetleg a spanyolok Diego Botin vezetésével. Tavaly a szezon utolsó eseményeként a Nagydöntőt rendezték San Franciscóban, és nagy meglepetésre a döntőbe a franciák nagy hibázásával éppen csak bejutó spanyol csapat győzött.
A verseny előtt Az USA csapatát kormányzó Taylor Canfield érdekes nyilatkozatot adott, amennyiben az eddigieknél erősebb szurkolói támogatást szeretne kapni. Ez azért érdekes egy olyan csapattól amely ugyan egy 3. hellyel kezdte a szezont, de azután enyhén szólva katasztrofális teljesítményeket tettek le az asztalra, két utolsó hellyel, hajótöréssel, és büntetőpontokkal, amit egy 9. követett LA-ben. De, talán, újra hazai vizeken ennek ellenére teljesül az óhaja.

USA SailGP Team Taylor Canfield vezetésével az összetettben most 9,. San Francisco vízein reménykednek az előrelépésben – Fotó : Felix Diemer / SailGP
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.